Bezár

Hírarchívum

DSC_7367

Az ország legtehetségesebb diákjai mérhették össze tudásukat a Kristó Gyula Általános Iskolai Történelemverseny döntőjén

Az ország legtehetségesebb diákjai mérhették össze tudásukat a Kristó Gyula Általános Iskolai Történelemverseny döntőjén

2025. december 16.
7 perc

A Szegedi Tudományegyetem rendezte az ország egyik legjelentősebb történelem tanulmányi seregszemléjét, a Kristó Gyula Általános Iskolai Történelemversenyt, amely idén a teljes felsőtagozatot érintette és rekordszámú, több, mint 1300 jelentkezővel indult. A döntőben a Szegedi Tudományegyetem Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola és a Kristó Gyula Alapítvány közös versenyén a korábbi fordulókban legeredményesebbnek bizonyult hatvanhat diák vehetett részt.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Csillogó szemű diákok várták a népszerű Kristó Gyula Általános Iskolai Történelemverseny végső eredményeit 2025. december 12-én. Nem véletlenül bizakodtak, hiszen ők bizonyultak az ország egyik legjelentősebb történelem tanulmányi seregszemléje legeredményesebb tanulóinak a Szegedi Tudományegyetem Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola és a Kristó Gyula Alapítvány közös versenyén.

imkgymegnyito

A Kristó Gyuláról elnevezett történelemverseny megnyitóján még tapintható volt az izgalom és a várakozás, hiszen a versenyzőknek tételeket kellett húzniuk. Fotó: Izing Máté

Októberben beszámoltunk róla, hogy az először tavaly meghirdetett Kristó Gyula történelemversenyt idén is megrendezte az SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola, valamint a Kristó Gyula Alapítvány. Míg tavaly csak a 7-8. évfolyamosok jelentkezhettek a megmérettetésre, idén már a teljes felsőtagozatból érkezhettek versenyzők. A szervezőket is meglepve a verseny népszerűsége óriásit nőtt: a korábbi évhez képest közel hétszer annyian, 1387-en neveztek az első fordulóra. A nagy érdeklődésre és a tavalyi tapasztalatokra tekintettel a megmérettetést ekkor kétfordulósról háromfordulósra bővítették.

DSC_7210

Az élmény, a tapasztalat és az oklevelek mellett hasznos könyvekkel is gazdagodtak a döntő résztvevői. Fotó: Bartha Karina

A verseny utolsó, harmadik fordulóját 2025. december 12-én rendezték meg. A szervezők ezúttal is rugalmasan kezelték a hatalmas népszerűség kihívásait: a nagy létszámra figyelve a versenykiírásban megjelölt évfolyamonként 10 fő döntőbe jutót 15 főre emelték. A bejutási küszöböt jelentő pontegyenlőség esetén minden azonos pontot író versenyző a döntőbe jutott. Így a döntő napján a 66 legtehetségesebb diák mérhette össze a tudását az SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskolában. Az SZTE gyakorló iskolásai is eredményesen szerepeltek a versenyen, az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolából öten, a Báthoryból négyen jutottok be a verseny döntőjébe.

- Még tavaly összesen 200-250, idén már évfolyamonként 300-350 diák jelentkezett a versenyre. A legsikeresebb versenyzők két szűrőn estek át a döntőbe jutás előtt. Az első fordulóban könnyebb, zárt végű feladatokkal vártuk őket. Azok jutottak tovább, akik érdeklődést, tehetséget mutattak a történelem iránt. A második fordulóban nyílt kérdéseket oldottak meg a tanulók, ami már történelmi gondolkodást is igényelt. Mindez és a beküldött előfeladatok színvonala alapján is azt mondhatom, a történelem iránt érdeklődő legkiválóbb képességű tanulók kerültek be a döntőbe, a verseny nagyon komoly minőséget képvisel – értékelte a döntősök történelemtudását Blazovich Péter, az SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola történelem-földrajz szakos szakvezető mentortanára, a verseny főszervezője.

bp

Blazovich Péter, az SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola történelem-földrajz szakos szakvezető mentortanára, a verseny főszervezője. fotó: Bartha Karina

A döntő programja délelőtt 9 órakor kezdődött Kristó Gyula emléktáblájának koszorúzásával. Az ország több pontjáról érkező versenyzőket 11 órára várták Szegedre, hogy 11:30-kor megkezdődhessen a verseny megnyitója a Báthory iskola dísztermében. Az ünnepélyes alkalmon Dr. Dobi János, az SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola igazgatója és Blazovich Péter, a verseny főszervezője köszöntötte a versenyzőket és kísérő tanáraikat. Ezt követően Szakmai Bizottságok előtt kezdődtek el a szóbeli feleletek magyar és egyetemes történelmi tételekből. A témaköröket a feltalálókra, kultúrára is kiterjesztették, így a gyerekek egy komplexebb történelmi képet kaphattak már a felkészülés alatt is. A verseny a kísérő tanároknak is tartogatott izgalmas, szakmai programot: a szóbeli feleletek idejében a Mozaik Kiadótól érkező Bozsó Márton „A digitális leckék szerepe az oktatásban” című előadását hallgathatták meg.

- A versenyekkel a tehetséges gyerekek lehetőséget kapnak a tanórákon szerzett ismereteik kiegészítésére. A felkészüléssel önismereti utat járnak be, feszegetik határaikat. Baráti légkörben készülünk, a gyerekek új oldalról ismerhetik meg egymást. Magam is bevonódok a munkába, közelebb kerülünk egymáshoz a felkészüléssel. A tudás mellett a tanulók megtapasztalják hogyan készítsenek kisfilmet, plakátot, fogalmazzanak írásban vagy szóban, töltsenek ki digitális teszteket. Minden tiszteletem azoknak a diákoknak, akik iskola után, délutáni elfoglaltságaik mellett időt szakítanak, hogy felkészüljenek a versenyre. Szép eredményeket hoznak, nagyon büszke vagyok rájuk – osztotta meg gondolatait Jancsákné Majzik Andrea, az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolájának történelem szakos szakvezető tanára, mesterpedagógusa.

ma

Jancsákné Majzik Andrea, az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolájának történelem szakos szakvezető tanára, mesterpedagógusa. fotó: Bartha Karina

A döntő eredményeit nem csak a szóbeli feleletek eredményessége határozta meg. A tanulóknak december 5-ig egy előzetes feladatot, miniprojektet is el kellett készíteniük, ahol a tartalom mellett a kreativitást is értékelte a zsűri. A versenyzők digitális tablóval készülhettek a korcsoportjuknak feladott történelmi korszakra vonatkozóan. Igazán szabadjára engedhették a fantáziájukat, ők dönthették el mivel készülnek az adott témakör nekik tetsző kisebb korszakából. Változatos projektek érkeztek: versek, plakátok, prezentációk egyaránt. A gondolatébresztő kreatív feladat a versenyzők és a felkészítő tanárok tetszését egyaránt elnyerte.

- Úgy gondolom, a tavalyihoz képest nagyon sokat fejlődött a verseny, remekül működött a szervezés. A projektmunkát nagyon kreatívnak találtam, szimpatikus ötletek közül választhattunk feladatot, ez tetszett a legjobban. Én Klebelsberg Kunóról készítettem egy verset, hiszen a születésének 150. évfordulóját ünnepeljük. Nagyon szeretem a történelmet, így sokat foglalkozok vele, áthatja az egész életemet. A középiskolai tanulmányaimat is az SZTE Báthory Gyakorló Gimnáziumba szeretném folytatni. Nagy erőket igényel majd a felvételi, reméljük sikerülni fog – osztotta meg velünk Mód Levente ( a nyitóképen), a Báthory nyolcadik osztályos diákja, aki tavaly és idén is első helyezettként került ki a rangos történelemversenyből.

- A Kristó Gyula verseny kiváló lehetőség diákjaink megmérettetésére humán területen. A két online forduló után izgalmas feladatot nyújtott a beadandó, versírásra, digitális tablókészítésre buzdítva a lelkes tanulókat. A versenyen a gyerekek nemcsak tudásukat bizonyítják, hanem azt is milyen a logikai, kritikai gondolkodásuk, hogyan látják és igazolják az összefüggéseket, elemeznek képi vagy szöveges forrásokat, miként győzik meg előadásmódjukkal a zsűri tagjait. A középiskolai felvételi előtt kiváló próbalehetőség a verseny – magyarázta Jancsákné Majzik Andrea, akinek három hetedikes tanítványa is dobogós helyezést ért el az országos verseny döntőjén.

A verseny végeredményét Blazovich Péter és Dr. Dobi János hirdette ki a Báthory dísztermét megtöltő, vidáman és kissé izgatottan nyüzsgő tehetséges diákoknak és felkészítőtanáraiknak. Megköszönték a versenyzők szeptembertől decemberig tartó lelkes és gyümölcsöző munkáját: a zsűri színvonalas szóbeli feladatokat hallhatott. Méltatták az iskolák, felkészítő tanárok kitartó támogatást, a versenyt szervező tanárok áldozatos munkáját is. Jövőre szeretettel várják vissza a történelmet kedvelő diákokat és felkészítő tanáraikat a következő Kristó versenyre.

dj

- Remélem, mindenkinek sikerült pozitív támogatást adni a történelem iránti szeretethez, hogy ez az eredményesség, ez a siker, ami most az oklevelekben és a díjakban és megmutatkozik, az tovább növeli a történelem iránti érdeklődést és rajongást a diákokban – zárta le ünnepélyesen a versenyt Dr. Dobi János, az SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola igazgatója.



A díjazottak:

5. évfolyam

I. helyezett: Nagy Balázs Levente – Németh László Gimnázium és Általános Iskola (Hódmezővásárhely)

II. helyezett: Mangra Máté - Balatonfűzfői Irinyi János Általános Iskola és AMI

III. helyezett: Mándity Branka - SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola

6. évfolyam

I. helyezett: Nagy Ármin Nándor - Kálvin Téri Református Általános Iskola (Makó)

II. helyezett: Balogh Ábel - Tisza-parti Általános Iskola (Szeged)

III. helyezett: Molnár Dénes Miklós - Szent József Katolikus Óvoda, Általános iskola, Gimnázium és Kollégium (Debrecen)

7. évfolyam

DSC_7325

I. helyezett Lévai Luca – SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolája (a képen)

II. helyezett: Török Lídia Anna - SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolája

III. helyezett: Vass Virág - SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolája

8. évfolyam

I. helyezett: Mód Levente Márton - SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola

II. helyezett: Pilhál Domonkos - Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskola és Liliomkert Óvoda (Budapest)

III. helyezett: Weiczner Milán - SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola

Kristo_Gyula_2025

Bartha Karina galériája a díjazottakról és a díjátadóról a képre kattintva megtekinthető.

Nyitóképen a 8. évfolyam győztese, Mód Levente Márton, a SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola tanulója. Fotó és szöveg: Bartha Karina

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek