A versírás Radnóti élete legfontosabb cselekedete volt – interjú Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténésszel

A közelmúltban előkerült egy Győri-Juhász Jenőnek címzett Radnóti-levél, amelyet eddig nem ismert az irodalomtörténész szakma. Honnan került elő?

Egy levél az írójának csak addig van a keze ügyében, amíg az megírja és postára adja. Ezután az elküldött levél a címzetthez kerül, így természetesen ő a levél első tulajdonosa és őrzője. Radnóti leveleivel ugyanez a helyzet, viszont egyrészt az ő személye, másrészt a címzettek miatt, akiknek nagy része szintén az irodalom területéről kerültek ki, a Radnóti által írt levelek egy jelentős része az elmúlt évtizedekben már közgyűjteménybe került. A legtöbb a Petőfi Irodalmi Múzeumba, de van például az Országos Széchényi Könyvtárban, a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárában, vagy éppen a szegedi Móra Ferenc Múzeumban. Amikor a címzettek már nem élnek, gyakran előfordul, hogy az örökösök pénzzé teszik a levelet. A család egy ideig őrzi, amit a dédapa vagy dédmama kapott, azután úgy dönt, hogy mégis inkább venne a gyereknek egy autót. Ilyenkor az örököstől vagy közgyűjteménybe, vagy aukción keresztül magángyűjtőhöz kerül az adott dokumentum. A magángyűjtők pedig nem szívesen válnak meg ezektől, egyrészt mert ereklyék, amit jó birtokolni, másrészt mert elég jó befektetés, és ezért meglehetősen ritkán fordul elő, hogy mégis előkerül egy-egy példány ezekből a kollekciókból. Ez a Győri-Juhász-anyag már évek óta fel-felbukkan az antikvár könyvpiacon, korábban dedikált kötetek, most egy eddig ismeretlen levelezőlap.

Mi a levél tartalma?

Egy olyan életrajzi momentumot ragad meg, amely ma Messenger-üzenetben menne, hogy „Helló, talizunk hétvégén?”. Csak hát akkor ezt még levélben intézték. A címzett, Győri-Juhász Jenő tanította Radnótit középiskolában franciából. Tudható, hogy követte a fiatal költő pályáját, többször találkoztak. Többek között 1942-ben is meghívta magához mint régen látott kedves ismerőst. Radnóti azt válaszolta, természetesen, tanár úr, nagyon szívesen megyek, ha majd a feleségem ráér – ez a levél került most elő. Radnótiéknál a feleség volt a pénzkereső ember, édesapja, Gyarmati Dezső gyors- és gépíró iskolájában dolgozott. Radnóti, aki tanárként végzett, származása miatt hivatalosan soha nem taníthatott, nem volt munkahelye, azaz az ilyen jellegű programot a feleségével kellett egyeztetnie. Mert nyilvánvalóan ketten akartak menni, összetartozó párként; bár tudható volt, hogy Gyarmati Fanni nagy valószínűséggel unatkozni fog a vizitáláskor.

Ez Gyarmati Fanni naplójából ki is derül.

A Győri-Juhásznál tett látogatás során Radnóti élvezte, hogy az irodalomról és a költészetről, a műfordításokról beszélgethet egy műfordítóval, Gyarmati Fanni pedig kedvesen asszisztált ehhez, és tényleg unatkozott. Ez valóban kiderül a naplójából – és ezt az életrajzi eseménytörténetet egészíti ki most a nemrég előkerült levél. A két dokumentum összeáll, mint egy kirakós. Ilyen egymást kiegészítő dokumentumokból viszonylag jól áll a Radnóti-kutatás, amely abban a szerencsés helyzetben van, hogy fennmaradt mind Radnóti, mind Radnótiné naplója, és mindkettőt ismerjük: a férj naplója 1989-ben jelent meg, Gyarmati Fanniét 2014-ben adták ki. Ha párhuzamosan olvassuk őket, kiderül, hogy vannak dolgok, amelyeket egészen máshogy láttak a saját életükben. Csak egy példa a párhuzamos történetmesélésre: amikor kiderült, hogy Gyarmati Fanni egyik legjobb barátnője 1941 nyarán Radnóti szeretője lett, ott azért jelentősen másképp látták és írták le a dolgokat. Ha pedig ehhez hozzáolvassuk a leveleket is, szépen összeáll minden.

Fotó: Kovács-Jerney Ádám

Nemrégiben egy Weöres Sándornak Radnóti által dedikált Újhold kötet bukkant föl. Ön dedikációkutató is; melyiktől lett lelkesebb?

Én olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy mind a Radnóti-dedikációkról, mind a Radnóti-levelekről összeállítottam egy-egy könyvet. Annak idején úgy kezdtem a Radnóti-kutatást, hogy előkerült egy dedikáció, amelyről írtam is. Most már tudom, lévén összegyűjtöttem őket, van belőlük körülbelül nyolcszáz, de még mindig lázba tudok jönni, ha előkerül egy újabb. Ezt már nem lehet abbahagyni. Már az is nagyon jó, amikor ismersz hármat, és hirtelen megismersz egy negyediket, de az teljesen más érzés, amikor már sokszázat regisztráltál, és még mindig találsz újat. Mert ezek már kiegészítik a sorozatot, ezek már hiányzó láncszemek. És sorozatosan bizonyítják, hogy mindig bukkanhat fel korábban ismeretlen darab. Ugyanez igaz a levelekre is; egészen biztos vagyok benne, hogy száz év múlva is fognak előkerülni. Ugyanannyira örülök egy levélnek, mint egy dedikációnak. De talán nem árt hangsúlyozni: ezeket nem én veszem meg. A kutatáshoz elég egy jó minőségű másolat.

Irodalomtörténetileg mi a jelentősége az előkerült levélnek és a dedikációnak? Más fénybe helyeznek valamit?

A Weöres Sándornak adott dedikáció egy hiányzó láncszem. Tudtuk, hogy létezik, hiszen Radnóti két levelében is írta Weöresnek, hogy küldeni fog majd az Újholdból. Most előkerült konkrétan ez az említett Újhold-példány. Ilyenkor áll össze a kép, olyan, mint egy mozaik. És ez nagyon jó. Persze nem változott meg tőle a világ, nem lett tőle olcsóbb a városi bérlet, és nem lett a kenyér finomabb, de azért most a kutatónak mégis picit jobb. Ugyanez igaz a levélre is; tudtuk, hogy van kapcsolat Győri-Juhász és Radnóti között, korábban is ismertünk dedikációkat, leveleket, melyeket most kiegészít a jelen darab. Ez az össztudásunkat mélyíti el. Egyetlen előkerült dedikáció is számít, de mondjuk nyolcszáz már erősen árnyalja a képet: megmutatják az adott alkotó irodalmi kapcsolathálózatát. Hogy ki volt annyira fontos számára, hogy adjon neki könyvet. A most előkerült azt mutatja meg, hogy a fiatalabb Weöres kiérdemelte, hogy kapjon Radnótitól mint idősebb költőtől kötetet. Ezzel Radnóti befogadja őt a saját irodalmi kapcsolathálózatába.

Fotó: Kovács-Jerney Ádám

Mit gondol arról, hogy ezeket az irodalomtörténeti szempontból fontos értékeket licitre bocsájtják a Vaterán, antikvárium.hu-n? Nem lenne jobb, ha biztos kezekbe kerülnének, például az OSZK-ba?

Minden egyes nagyobb árverésnél vagy népszerűbb tételnél megjelennek ezek a kérdések. Idealisztikus elképzelés, de attól még igaz. Természetesen jobb lenne, ha minden irodalomtörténeti érték közgyűjteménybe kerülne. A Radnóti-levelek és -dedikációk nyilvánvalóan muzeális értékek, a nemzeti kultúránk részei, de a közgyűjteményeknek nincs pénzük rájuk. Az 1910-es, 20-as évek óta vannak nagy árverések, és a magánszektorban sokkal több a pénz, nem kell pályázatot kiírni, adminisztrálni, közgyűjteménykezelőként azért lobbizni, aminek normális esetben természetesnek kéne lennie. Ezzel ellentétben egy milliárdos vállalkozó meg tudja venni a hetvenmillió forintos Petőfi-kéziratot, mert csak kiveszi a lóvét a zsebéből. Egészen biztos vagyok benne, hogy középiskolai magyartanárok, akik sokkal jobban ismerik Radnóti költészetét bármelyik vállalkozónál, nem fognak dedikált Radnóti-köteteket gyűjteni otthon.

Ön sem szokott licitálni? Honnan vannak gyűjteménye darabjai?

Erősen gyanítom, hogy az életben nem fog a magángyűjteményembe kerülni dedikált József Attila-kötet, mert annak ára ma már hétszámjegynél kezdődik, én pedig magyartanár vagyok. Saját gyűjteményem számára azokat a darabokat preferálom jobban, amelyek a kutatásaim szempontjából érdekesek, és lehet, hogy más számára értéktelen az a könyv. Alapanyag, forrás, kiindulópont nálam, az úgynevezett irodalmi személyesség dokumentuma, én meg azt kutatom. Viszont többen félreértették a Radnóti-dedikációkról szóló könyvem, amin szerzőként szerepel a nevem, és van benne hatszáz Radnóti-dedikáció. Volt, aki azt hitte, hogy én magukat a köteteket gyűjtöm, és mind a hatszáz nálam van. A nyolcadik emeleti panellakásban. Nos, ha ez így lenne, akkor nem itt beszélgetnénk, én pedig nem ott laknék. De tény, hogy a gyűjtés szenvedély, és kutatási anyagot is lehet szenvedéllyel gyűjteni. Inkább nem mész moziba vagy étterembe.

Radnóti Miklós a Szegedi Tudományegyetem jogelődjének, a Ferenc József Tudományegyetemnek volt hallgatója, itt alapító tagja volt a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának. Mit érdemes tudni erről a csoportosulásról?

A Művkollt 1930-ban hozták létre szegedi fiatalok, a vezetője Buday György grafikusművész volt. A Művkoll lényege a sokféleség összefogása volt a minőségelv jegyében. Tagjai a művészeti és tudományos elit későbbi nagyjai, akik tehetsége, hozzáértése, elhivatottsága már fiatalon látszott. Vallás tekintetében volt köztük zsidó, katolikus, református, születési hely szerint szegedi, budapesti, erdélyi és a többi. De mind a szegedi egyetemre jártak. Azonban nem mindenki magyaros volt, hiszen nem is irodalmi, hanem művészeti társaságról beszélünk. Volt köztük szociológus, jogász, grafikus, fotóművész, francia nyelvész, költő és irodalomtörténész is. A kor egyik leghaladóbb művészeti csoportosulása, volt saját könyvsorozatuk, később folyóiratuk, de bekapcsolódtak a Szabadtéri munkálataiba is. Szoros kapcsolatuk volt az egyetemmel, többen később egyetemi oktatók lettek – Szeged és az egyetem kultúrája, de az egész magyar kultúra is elképzelhetetlen enélkül a nagyon innovatív csoportosulás nélkül. Ténylegesen 1930-tól 1935-ig működtek, mert akik 30-ban kezdtek, azok 34–35-ben végeztek, majd szétrajzottak. Többen felkerültek Budapestre, volt, aki itt maradt Szegeden, és volt, aki külföldre került. És a leginnovatívabb öt év valóban az egész magyar kultúrára jelentős hatást tett, hogy mást ne említsek, a Művkoll könyvsorozatában Radnótinak három kötete jelent meg.

Fotó: Kovács-Jerney Ádám

Az antiszemita Turul Szövetség ekkoriban tevékenykedett Szegeden. Radnóti érintkezett velük?

Radnóti éppen akkor járt egyetemre, amikor zsidóverések voltak, többek között 1930-31-ben, ezeket az atrocitásokat meg is örökítette a feleségének írt leveleiben. Amikor a Központi Sajtóvállalat, azaz az állam propagandalapjai ontották magukból a gyűlöletkeltő és csőcselékhergelő fröcsögést, akkor ezek az atrocitások sajnos, kimondani is rossz, szinte természetes következményei voltak a belpolitikának. Ez országosan jellemző volt, nemcsak Szegeden, de azért a szegedi egyetemi zsidóveréseknek országos híre lett. Radnótinak, akinek esze ágában sem volt Szegedre jönni egyetemistának, mert ő Budapesten akart volna egyetemre járni, de a numerus clausus miatt nem tehette meg, ezzel kellett szembesülnie. Kényszerhelyzetben került Szegedre, eleinte utálta is, mocsárnak tartotta. Budapesti, lipótvárosi polgári családban nevelkedett, onnan került le egy vidéki, katolikus mezővárosba; az övétől teljesen eltérő szociokulturális közegbe. Na, és ebből a kényszerű idegenségérzetből emelte ki a Művkoll, itt érlelődött költővé. Ha nincs Buday, Ortutay, Baróti meg a többiek, akik egy szoros baráti és szakmai közösségbe befogadják, Radnóti valószínűleg elveszett volna, illetve egészen bizonyosan nem az a költő lett volna, akit ma ismerünk. A művészet mellett azonban van az életnek egy másik szegmense: az egzisztencia. Ebben pedig Radnótit a szegedi zsidók nagyban segítették: a zsidó menzán evett, szerepelt zsidó közösségi kultúresteken, felolvasó délutánokon.

Őt érték atrocitások a Turul Szövetségtől?

Őt közvetlenül nem érte el a bántalmazás az 1930-as években. Ugyanakkor biztos, hogy nem felhőtlen örömmel vagy egy olyan városban és egyetemen, ahol a származásod miatt megverhetnek. És hát tudjuk, hogy az 1940-es években mivé fajult ez a közhangulat. Budapesten már nyilvánosan bántalmazták.

Mennyire hangsúlyos Radnóti életművében Szeged?

Az 1933-as Lábadozó szél című könyve olyan poétikát tartalmaz, amelyet itt sajátított el Szegeden. A Művkollal jártak ki tanyákra, néprajzi gyűjtéseket végeztek Bálint Sándorral, aki külső tagja volt a csoportnak. Figyelték a tanyai világot, a népszokásokat, és ez beszüremkedett Radnóti akkori költészetébe. Később persze lekopott róla, de az említett kötetben még jelen van. És hát egyetemista volt, azaz a tanulmányai végén írnia kellett egy nagyobbacska dolgozatot, és ő írt egy könyvet Kaffka Margit költészetéről. Tehát Szegeden az irodalomtörténeti szemlélete is érlelődött, nemcsak a költészete.

Egy korábbi szegedi Radnóti-emléksétán az hangzott el, hogy Horger Antal Radnótit is eltanácsolta. Így volt? Mit gondol Horger közmegítéléséről?

Nem tanácsolta el. Csak megbuktatta. Egy vizsgán. Horger Antal egy nagyon szigorú, mind szakmájában, mind ízlésében konzervatív nézetű nyelvészprofesszor volt, leíró nyelvészettel és nyelvtörténettel foglalkozott, a szabályok embere, egy régebbi világ idősebb képviselője. Naná, hogy nem tetszett neki az, amit egy fiatal, újítani akaró, szabályokat felrúgó költő művel. A két világ nem találkozhat, illetve ha találkozik, törvényszerűen összetűzésbe kerül.

Írja egy tanulmányában, hogy Radnóti nem biztos, hogy alkalmas lett volna tanárnak. Miből gondolja ezt?

Radnóti költő volt, és nagy költői tudattal bírt. Lett volna módja a tanításra, leginkább az apósa gyors- és gépíró iskolájában, de azt sem szerette annyira. Ő ihletett költő volt, egyébként egy teljesen normális fiatalember, aki szeretett lustálkodni, sütiket enni, moziba járni és verset írni. Nagyon komolyan vette a versírást, életének legfontosabb cselekedete volt. Amellett a napi tanítást beiktatni nagyon nehéz. Vannak ilyen alkatok, akik nem tudnak elmenni középiskolába vagy általános iskolába tanítani, mert a robotszerű napi rutin, az egymást követő egyforma napok szöges ellentétben állnak az alkotó egyéniség igényeivel. Egy író vagy költő, aki nem csak az írásaiból él, általában vagy egyetemen tanít, vagy szerkesztőségben dolgozik. Középiskolában vagy általános iskolában nem, vagy alig. A napi robot időben sem egyeztethető össze az írással.

Fotó: Kovács-Jerney Ádám

Mesélne Radnóti Sík Sándorral való kapcsolatáról?

Sík Sándor maga is asszimilált zsidó családba született, akiből katolikus pap lett, aki költő is, irodalomtörténész is. Radnóti más világból érkezett, mint Sík, a szegedi egyetemen találkoztak. Sík a tanára lett Radnótinak, de olyan tanár, aki maga is költő. Ez alapvetően megkülönböztette Horger Antaltól. Az egyik költő rá tud rezonálni a másik költőre, és ehhez még hozzáadhat, ha származásukban és világnézetükben is van valami közös. Radnóti soha nem gyakorolta a zsidó vallást, később, élete végén katolicizált, és éppen Sík Sándor keresztelte meg. A tanár-diák kapcsolatból atya-fiúi szeretve tisztelő barátság lett, ez Radnóti dedikációiban is megmutatkozik. Radnóti csak Sík Sándornak írt úgy dedikációt, hogy „fiúi szeretettel”, de neki mindig. Nagyon bensőséges viszonyuk volt, tudjuk a naplókból, hogyan látogatták egymást, hogyan segítette Radnótit Sík Sándor akár pénzzel, akár munkával. A zsidóknak akkoriban volt az a pénzkereseti formájuk, hogy amikor a saját nevükön nem publikálhattak, mások nevében írtak. És adatolt, hogy Radnóti legalább egyszer volt, mert lehetett Sík Sándor négere – mert Sík így tudott rajta segíteni.

Egyetemi évei alatt hogyan alakult Radnóti kapcsolata Gyarmati Fannival?

Sokat leveleztek, hiszen Gyarmati Fanni Budapesten élt. Természetesen látogatták egymást hétvégenként, általában Radnóti ment föl Pestre, mert ott volt a családja is, például a nagybátyja, aki az anyagi pártfogója volt. Radnóti mindennap írt levelet Gyarmati Fanninak, bár nem mindig azonnal küldte el őket, hanem összegyűjtött egy jópárat, és utána egy borítékban adta föl. Ezek fontos források egyetemtörténeti, helytörténeti, költészettörténeti és életrajzi szempontból egyaránt. Idővel ez a levelezés is megjelenik. Hozzávetőlegesen 1500 levélről van szó, így napra pontosan ismerni fogjuk azt a négy évet, amíg Radnóti Szegeden volt. Ekkor ők még nem voltak férj és feleség, csak az idősebb egyetemista srác Szegeden és a Budapesten dolgozó csaj. A kapcsolatuk túlélte ezt a négy évet is. És ez a négy évnyi távollét és hiányérzet, és az ezeket feloldó közösen eltöltött időszakok annyira összekovácsolták őket, hogy miután Radnóti 1934-ben végzett, egy évre rá, 1935-ben összeházasodtak, összeköltöztek. Megvették a Pozsonyi utcai lakást, amely Radnóti élete végéig a közös otthonuk volt.

Hogy látja: él Radnóti-kultusz Szegeden és az egyetemen?

Természetesen: van Radnóti-szobor, Radnóti-emléktábla, Radnóti Café, Radnóti Gimnázium, Radnóti-ház a Bokor utcában, vannak Radnóti-emlékséták. A város és az egyetem számon tartja őt, benne van az identitásában. Radnóti egyébként is 20-30 éve kirobbanthatatlanul a legdivatosabb szerzők közé tartozik, szeretik olvasni az emberek, szeretnek beszélni és olvasni róla. Kicsit profánul azt is mondhatnám, hogy bármit el lehet adni Radnótival, az összes merch terméket: radnótis fülbevalót, pólót, szatyrot, bögrét. Nem annyira jó így beszélni a költészetről, de tény, hogy a Radnóti-kultusz forintosítható. És persze az irodalomban is divatos: nem véletlenül írnak sokan Radnótiról, nem feltétlenül azonos színvonalon, de például sok blogbejegyzés születik róla. Illetve meg lehet nézni a közösségi médiát: ha valaki kitesz egy Radnóti-fotót, az biztos, hogy sok lájkot fog kapni. Ha Fanni is rajta van, még többet. Ők az idealizált szerelem mintaképei, a legszebb szerelmes versek költője és múzsája; és akkor a házaságon kívüli kapcsolatokról most ne beszéljünk, mert a tények ártanak a kultusznak. A Radnóti-kultusz másik eredője, hogy az összes magyar embernek kollektív lelkiismeret-furdalása van a költő halála miatt; hiszen az ő halála az a halál, amelynek nem lett volna szabad megtörténnie. Radnótit megölték. Elpusztították, ahogy Radnótiné mondta. És ma már az a narratíva sem állja meg a helyét, hogy németek ölték meg, mert nagyon jól tudjuk, hogy magyar katonák voltak. Ennek a kollektív lelkiismeret-furdalásnak van egy poétikai hozadéka is: eleve szomorúan olvassuk Radnóti költészetét, mert tudjuk, mi lesz a történet vége. Nem tudjuk magunkat függetleníteni ettől a tudástól: olvasnánk az életvidám fiatalember korai szerelmes verseit, de az életrajz kései fordulatai rávetülnek az olvasatunkra. Márpedig ez téves eljárás. Az 1930-as verseket úgy kellene olvasnunk, mintha 1930-ban lennénk, az 1931-eseket úgy, mintha 1931-ben lennénk, és így tovább. A saját idejükben. Történeti-poétikai nézőpontból. De ezt mi csak nagyon erős akarattal tudjuk megtenni. És nem mindenki akarja.

A hallgatókkal mi is szoktunk Radnótiról beszélgetni, pedig nem törzsanyag: egy tanító az általános iskola alsó tagozatában tanít, ott pedig természetesen nem kerül elő Radnóti. Illetve amelyik hallgatónak a magyar a választott műveltségi tárgya, annak már a képzésében van szó Radnóti költészetéről. Szakdolgozatot is írtak már róla. De mivel Radnóti valóban ismert és kedvelt költő, más órákon is előkerül. Hiszen például írt mesét is, fordított állatmeséket, átdolgozta a Don Quijotét az ifjúság számára és a többi. Van, amikor a hallgatók kérdeznek róla, éppen egy-egy frissen előkerült tétel kapcsán.

Fotó: Kovács-Jerney Ádám

Önnek is jelentek már meg prózakötetei. Hatnak prózáira azok a szerzők, akiket kutat?

Természetesen. Én Kosztolányival és Radnótival foglalkozom nagyon sokat; a harmadik novelláskötetemben van egy rakat Kosztolányi-átirat. Kosztolányi Esti Kornél című kötete sok írót megihletett. A hasonmásirodalom kínálja a lehetőséget, hogy a teremtett hőst te is használd. De csak íróként hathat rád a kutatásod tárgya, a tudós soha nem lehet író. Éles határt kell húzni. Az író fikciót teremt, az irodalomtörténésznek pedig tilos fikciót vinnie az írásaiba. Például nem lehet egy hiányos történetet kiegészíteni, csak azért, hogy kerek legyen.

Nehéz szétválasztani a kettőt?

Szerintem nem. Más nem is akarja. Pedig akkor nagy baj van, ha a kettő elkezd összekeveredni, és nagyon jól kell tudni olvasni ahhoz, hogy az ember felismerje, amit tényként olvas, kisebb-nagyobb részben, vagy uram bocsá’, egészében fikció. De ilyet is láttam már, amikor egy íróval kapcsolatos írásról kiderült: egy szó nem igaz belőle.

Amikor szépirodalmat alkot, szabadságot vesz ki?

Régebben így volt. Mostanában a szépirodalmat teljesen félretettem, megtaláltam az irodalomtörténetben azt a fajta alkotó izgalmat, amelyet egy novella vagy egy kisregény megírása okoz. Vannak témák az irodalomtörténetben, amelyekkel teremteni lehet. Ha teljesen ismeretlen írót kezdesz el kutatni, akkor az ő élete ugyanúgy rajzolódik ki előtted, gyakorlatilag a semmiből, mintha te teremtenél egy hőst. Egy új szereplőt hozol az irodalomtörténetbe. Annyi a különbség, hogy ebben az esetben nem a fantázia diktál, hanem a tények.

Balog Helga
Fotó: Kovács-Jerney Ádám