Belső tájjá változó terek – Soós Veronika doktori hallgató Kádár Erzsébet novelláiról

– Kicsoda Kádár Erzsébet? Hogyan talált rá egy ma már alig ismert írónő életművére?

– Egy véletlen folytán; Kádár Erzsébet festményeiből és a képekkel párbeszédbe lépő szövegeiből rendeztek kiállítást 2020-ban a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A járvány miatt csak archív anyagot láttam ugyan a tárlatról, de érdekelni kezdett az életmű. Soha nem hallottam róla korábban. Az első novella, amit elolvastam tőle, a Reggeltől estig volt, ezzel nyert díjat 1936-ban a Nyugat novellapályázatán. Kádár Erzsébet ekkor 35 éves volt. Írói indulása viszonylag késeinek mondható, mivel pályafutása kezdetén több évig festészettel foglalkozott. 1944-ben jelent meg első és egyetlen szerzői novelláskötete Harminc szőlőskosár címmel. Balszerencséjére a történelmi események elsodorták a recepciót. 1946-ban tragikus gázmérgezés végzett vele, amiről nem derült ki, hogy öngyilkosság volt-e, vagy szerencsétlen baleset. A kötetére érkeztek üdvözlő üzenetek, de érdemi kritika csak halála után született róla, először Vas Istvántól 1948-ban. Kádár Erzsébet kapcsolatot tartott a korszak irodalmi életével, nem élt elszigetelt életet, késői pályakezdése és korai halála miatt azonban nem tudott kibontakozni tehetsége. Szeretett volna regényt írni, de ez sem valósult meg, néhány gép- és kéziratos regénytöredék maradt utána a hagyatékban. Mégis azt gondolom, kis terjedelme ellenére az életmű egészet alkot.

– A két világháború között nem volt éppen megszokott nőként festőművésznek lenni. Miért váltott éppen az írásra, ami szintén nem volt mindennapi?

– Kádár Erzsébet Aradon született, a nagy múltú Csernovics család leszármazottjaként Miután alig egyéves házassága felbomlott, és a trianoni határhúzás következtében a család nehéz anyagi helyzetbe került, 1922-ben áttelepültek Budapestre. Az első időszakban itt is komolyan szembe kellett nézniük a nélkülözéssel, 1924-től mégis elvégzett három félévet a Képzőművészeti Főiskolán, majd Aba-Novák Vilmostól is tanult festészetet. A megélhetési gondok miatt hagyta abba előbb a képzőművészeti tanulmányokat, majd a teljes festői pályafutását. Viszont a képzőművészet jelentette számára a hidat az íráshoz: 1931-ben illusztrátorként alkalmazták a Budapesti Hírlapnál – itt előbb tárcákhoz, publicisztikákhoz készített rajzokat, később szövegeket is írt, kezdetben főleg divatleveleket, majd tárcákat, kritikákat is. A váltást jelzi a névhasználata is: festményeit még születési nevén, Csernovicsként jegyezte, a novellák szerzője már a Kádár Erzsébet írói nevet viselte.

– Mit gondol Kádár Erzsébet kapcsán, valóban létezik sajátosan női prózapoétika?

– Ezzel kapcsolatban számos elméleti megközelítés létezik, ezért nem szeretnék leegyszerűsítő választ adni. Nem merném kijelenteni, hogy van külön női prózapoétika, de az biztos, hogy a korszakban gondolkodtak erről, és megkülönböztették a nőies írást a férfias írástól, legalábbis a kritikai diskurzusban – az ideált természetesen a férfias írás jelentette. Kádár Erzsébet novelláit gyakran úgy dicsérte meg a kritika, hogy írásművészetét férfiasnak titulálta, például Vas István elismerően írta róla, hogy „Kaffka Margit után benne találkozott megint az alapvető nőiesség és a férfias művészet.” Kádár Erzsébet is írt kritikákat pályatársairól, ezekből kiderül, hogy a férfias és a nőies írás közötti különbséget ő is adottnak tekintette. Érdekes kettősség figyelhető meg nála: egyfelől a férfias művészet ideálját annyira bensővé tette, hogy például az általa nagyra becsült Török Sophie prózájának tiszta stílusát férfitulajdonságnak nevezte. Ugyanakkor Bohuniczky Szefi regényéről szóló kritikájában a „tárgyak szeretetét” a női írás sajátosságának minősítette, és a regénynek éppen ezt a vonását dicsérte. Ez a tárgyakra irányuló figyelem Kádár prózájára legalább annyira jellemző, mint Bohuniczkyéra.

Soós Veronika, az SZTE BTK Magyar Nyelvi és Irodalmi Intézet doktori hallgatója. Fotó: Kovács-Jerney Ádám

– Nézzük, mitől impresszív Kádár Erzsébet prózája! A főhős szobájának leírásától, a környező tárgyak ábrázolásától, amiben a hősnők lelkiállapota tükröződik?

– OTDK-dolgozatom egyik alapállítása volt, hogy a novellákban megjelenő belső terek és a hozzájuk tartozó tárgyak szimbolikus, metaforikus megjelenítői a szereplők közötti konfliktusoknak, a hősök belső világának. Kádár Erzsébet novelláinak középpontjában többnyire női szereplők állnak, akik idejük meghatározó részét belső terekben töltik. Ebből következik, hogy ez a tapasztalati világ hordozza a szereplők közötti érzelmi viszonyulások metaforikus megjelenítésének lehetőségét. De vannak olyan szövegei is, amelyekben a női szereplők kilépnek a szűkre szabott terekből, és az utazás tereiben, például a vonatfülke átmeneti terében zajlik le a történetük.

– Van-e társadalomfestő erejük ezeknek a belső tereknek és tárgyaknak?

– Igen, a tárgyi környezet egyrészt a társadalmi helyzet jelölőjeként működik a szövegekben, de ennél többről is van szó. Például az Unokatestvérek című novella egyik szereplőjének nem okoz gondot, hogy egy-két évente új télikabátot vásároljon magának, ezért feleslegessé vált, tavalyelőtti kabátját odaajándékozza az unokatestvérének, akit a szűknek bizonyuló ruhadarab átalakíttatási költségei is megrémisztenek – ez kézzelfoghatóvá teszi a közöttük fennálló társadalmi különbséget. A novellában visszatérő mozzanat, hogy a megajándékozott unokatestvér szűknek érzi a ruháit, illetve rokonának tágas szobáihoz képest a saját lakását. Ez a szűkösség-érzés tehát nemcsak az anyagi viszonyokról szól, hanem metaforaként a szereplő egész élethelyzetének szűkösségéről, perspektívanélküliségéről árulkodik.

– Az OTDK-n második helyezett tanulmányában megjegyzi, hogy Kádár Erzsébet írás közben úgy lát, mintha festene.

– A belső terek megjelenítésében, a leírásokban tényleg sokszor azt érzi az ember, hogy Kádár Erzsébet színekben lát, sőt van novellája, amelyik tematikus szinten is a festésről szól; Csók és festék című elbeszélése egy önarckép elkészítését követi végig. Tájleírásainak részletgazdagsága is festői látásmódról árulkodik. Az ábrázolt táj nemcsak háttere a történéseknek, hanem belső tájjá változik. Az emberi sors és a természet kölcsönhatását sugallja például Az utolsó őzbak című novellája, amely az 1921-es román földreform idején játszódik. A főszereplő házaspár tudja, hogy el fogják veszíteni birtokukat, a téliesbe forduló őszi táj és a környezettel lassan egybeolvadó kastélyépület pusztulása korábbi világuk megsemmisülését vetíti előre.

– Kádár Erzsébet újságoknak írt divatleveleket. Ennek volt hatása a prózai kifejezésére?

– Igen, fel lehet fedezni a novelláiban ennek a praktikus tevékenységnek a nyomait. A divatcikkeiben a divat újdonságait mutatta be, társasági események ruhakölteményeiről számolt be, lakberendezési tanácsokkal látta az olvasókat. Természetesen a divatlevelek nyelvi-narratív megformáltsága merőben más, mint a novelláké, de az megfigyelhető, hogy a novelláiban is mindig egy-egy tárgy vagy enteriőr kerül a középpontba. Narratív szinten pedig azt vettem észre, hogy szereplői jellemzésében alkalmazta azt a fragmentumokból összeálló, aprólékos ábrázolásmódot, amivel a divatlevelekben leírt egy ruhát.

– Öntudatos szerzőnek tartja őt, aki meg akarja mutatni olvasóinak, hogy egy nőnek milyen életsorsa lehet?

– Nehéz kérdés, hogy mennyire volt öntudatos. Novellái többsége önéletrajzi ihletésű, szinte mindegyikben ráismerhetünk saját életének egy-egy mozzanatára. De az mindenképpen figyelemre méltó, hogy a feleség- és az anyaszerep mellett milyen más női szereplehetőségek jelennek meg a novellákban, például a birtok ügyeit kezébe vevő, autonómmá váló nő vagy az elvált hivatalnoknő figurája is. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy csak női sorsfordulókat írt meg, hiszen például a gyerekkor világának megidézése szintén hangsúlyos nála.

– A modern ember kérdéseit is keresi Kádár Erzsébet prózája? A Csók és festék című novellában különválik az, amilyen önarcképet ő fest magáról, és amilyennek szeretné, hogy lássák. Ez mintha egy modern önazonossági kérdést is feltenne.

– Tulajdonképpen igen, ebben van ilyesmi is, bár az én olvasatomban ez a novella inkább egy olyan szerepdilemmáról szól, amelyet az autonóm alkotó nő és a férfinak alárendelődő, szerelmes nő pozíciója között érzünk.

– Ez a dilemma hogyan dől el a novellában?

– Én azt hiszem, hogy erre a novella nem kínál megoldást, csak az őrlődést látjuk. Ahogyan Kádár Erzsébetnek saját életében sem volt erre egyértelmű válasza.

Fotó: Kovács-Jerney Ádám

– Szabad emberek Kádár Erzsébet női szereplői? Maguk választják a kisvilágot, amelyben élnek, vagy menekülnek ebbe a világba?

– Szövegről szövegre változik a női szereplők szabadságfoka. Az örökség című novellában egy idősödő asszony számára a valódi emberi kapcsolatok helyét a tárgyak társasága veszi át, a Csók és festékben az autonóm alkotótevékenység helyszínéül szolgáló műterem kiválasztásában nagy szerepet játszik a szeretett férfi ízlésének való megfelelés vágya. Ezekben az esetben valóban kétséges, hogy mennyire szabadok ezek a szereplők a belső terekben, a saját életükben. Ezzel együtt úgy érzem, vannak hősei, akik számára lehetségessé válik a belső szabadság megtalálása. Ennek a szabadságnak persze mindig vannak korlátai, például a nőkkel szembeni, korabeli társadalmi elvárások: a művészszerep felvállalása vagy egy rossz házasságból való kilépés nem teljesen problémamentes a számukra.

– Készülő doktori dolgozatában mi foglalkoztatja még Kádár Erzsébet írói világából?

– Az OTDK-folyamatban kaptam visszajelzéseket, hogy érdemes folytatnom a témát. Azt szeretném megvizsgálni, hogy a huszadik század első felének magyar novellairodalmában hogyan történik a női szubjektum ábrázolása, a tereknek és a tárgyaknak milyen narratívaformáló szerepe van. Természetesen Kádár Erzsébet prózapoétikája nem előképek, párhuzamosságok nélküli, eddig Kaffka Margitnál és Bohuniczky Szefi novelláiban vizsgáltam meg a hasonlóságokat. Emellett szeretném jobban kibontani a meglévő szövegelemzéseimet. Foglalkoztatnak Kádár Erzsébetnek a gyerekkor világát tematizáló novellái is, az is érdekel, a szépirodalmi munkássága hogyan viszonyul a publicisztikájához. A lapokban megjelent tárcáiban ugyanis kicsit normatív módon ideális nőt, anyát, gyereket ír le, miközben a novelláiban nagyon is esendő nőket ábrázol nagyon is kiszolgáltatott gyerekekkel. Egyszóval, doktori dolgozatomban a két világháború közötti magyar irodalom kontextusába szeretném helyezni Kádár Erzsébet életművét.

Panek Sándor

A borítóképen: Soós Veronika, az SZTE BTK Magyar Nyelvi és Irodalmi Intézet doktori hallgatója. Fotó: Kovács-Jerney Ádám