Az Egyetemi Tavasz rendezvényei között meghirdetett Japán délután többszáz érdeklődőt vonzott április 28-án, hétfőn. A zenei bemutatók mellett számos program várta a résztvevőket, akik nagy érdeklődéssel járták végig a programpontokat. A hagyományok mellett láthatóan az animék világa is sokakat vonzott a rendezvényre.
Az SZTE Idegennyelvi Kommunikációs Intézetében 2024 ősze óta lehet japán nyelvet tanulni, és a nagy érdeklődésre való tekintettel hétfőn a japán kultúra ismert és kevésbé ismert területeit bemutató Japán délutánt is tartottak.
Az eseménynek otthont adó Kapca-Rézhárs Bisztró nagytermében – amelyet sokan még az Alsóvárosi Kultúrház színháztermeként ismernek – a hétköznap déli kezdés ellenére szép számmal gyűltek össze már a nap első programjára is. A Szakura együttes tradicionális japán zenét játszott, bár bemutatójuk végén anime rajzfilmek zenéjével is kapcsolódtak a fiatalokhoz.

A zenei élmények között a szervezők programpontokon várták az érdeklődőket. Az egyetemi japántanítást és a Japán délutánt is támogató Japán Alapítvány munkatársai origamival és kalligráfiával készültek. Általában az angol volt a közös nyelv, időnként pedig az alapítvány magyar munkatársa segített a japán és a magyar közti tolmácsolással, miközben mosolyogva, és végtelen türelemmel fogadták az érdeklődőket - hagyományos japán ruhába, illetve egy ismert anime karakter zöld-fekete kockás jelmezébe öltözve.

A Somogyi-könyvtár munkatársai egy széles asztalt töltöttek meg mangákkal, és tabletek segítségével interaktív szórakozási lehetőséget is nyújtottak a műfaj kedvelői számára. Folyamatos sor állt annál az asztalnál, ahol japán teákat lehetett kóstolni, de a délután talán legnépszerűbb programja a fotósarok volt, ahol az érdeklődőknek segítettek megfelelően felvenni a hagyományos yukatákat, majd pedig erről fotót is készítettek.
A program folyamán a látogatók megismerkedtek még a sakuhacsi (bambuszfurulya) hangjával, amelyen leginkább különleges, meditatív zenét játszanak, továbbá a Szegedi Kendó Egyesület is tartott bemutatót.
Az SZTE IKI-nek az Egyetemi tavasz keretében meghirdetett következő programja a május 6-i
Nyelvek és kultúrák délutánja, amelyről részleteket az SZTE IKI és az esemény
Facebook oldalán lehet találni.
SZTE IKI