Bezár

Hírarchívum

BYD_S-12

Számít a kiválóan képzett magyar fiatalok tudására a BYD

Számít a kiválóan képzett magyar fiatalok tudására a BYD

2024. szeptember 30.
1 perc

Kiemelkedő szerepet szán magyarországi tevékenységében a BYD a magyar szaktudásnak és innovatív szemléletnek – hangsúlyozta budapesti és szegedi látogatásán Jerry Xun, a vállalat humán erőforrásokért felelős vezérigazgató-helyettese. A New Energy Vehicle (NEV) azaz az új energiával hajtott gépjárművek gyártásban világelső, Szegeden autógyárat építő BYD képviselői egyeztettek Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszterrel, Joó Istvánnal, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezérigazgatójával, valamint a Szegedi Tudományegyetem és a szegedi és hódmezővásárhelyi szakképzési centrum képviselőivel is.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Magyarországra látogatott a napokban a BYD Szakképzésért és HR ügyekért felelős delegációja. A cég képviselőit Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter és Joó István, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezérigazgatója fogadta. A BYD delegációja ezt követően Szegedre utazott, hogy egyeztessen a helyi felsőoktatás és szakképzés legfontosabb szereplőivel.

 BYD_W-27

Ismert: az új energiával működő járművek előállításában világelső BYD Szegeden építi meg első európai autógyárát, amely akár évi 300 000 autó gyártására is képes lesz. A cég több ezer munkahelyet teremt majd a régióban, és elsősorban helyi munkaerőt törekszik alkalmazni.

„Nagyra értékeljük a magyarországi, illetve a szegedi oktatási intézmények tevékenységét. Fontosnak tartjuk, hogy hatékony együttműködést alakítsunk ki, hiszen kiemelkedő szerepet szánunk itteni tevékenységünkben a magyar szaktudásnak és innovatív szemléletnek” – hangsúlyozta a delegációt vezető Jerry Xun, a világcég humán erőforrásokért felelős vezérigazgató-helyettese.

BYD_W-51

Kiemelte: a Szegedi Tudományegyetemmel már számos egyeztetést folytattak. Az intézmény szerves része lesz a BYD működésének, hiszen értékes szaktudást nyújt és hozzájárul a helyi innovációhoz.

A delegáció találkozott a szegedi és hódmezővásárhelyi szakképzési centrum képviselőivel, valamint ellátogatott a szegedi Csonka János Technikumba, illetve a Déri Miksa Műszaki Technikumba is.

SZTEinfo

Fotó: Sahin-Tóth István

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    feb
    5
    Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar, Sófalvy előadóterem (6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 15.)
    08:45 - 15:10
    Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar, Sófalvy előadóterem (6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 15.)
    08:45 - 15:10
  • *
    feb
    6
    Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 7.
    10:00 - 12:00
    Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 7.
    10:00 - 12:00
  • feb
    7
    SZTE ETSZK épületei
    09:00 - 13:00
    SZTE ETSZK épületei
    09:00 - 13:00
  • *
    feb
    9
    IH Rendezvényközpont 6721 Szeged, Felső Tisza-part 2.
    18:00 - 20:00
    IH Rendezvényközpont 6721 Szeged, Felső Tisza-part 2.
    18:00 - 20:00

Kapcsolódó hírek