Az autonóm ember dicsérete – a 90 éves Fried István professzort köszöntötték a bölcsészkaron

Szerdán 14 órakor a 90 éves Fried István köszöntésére telt meg a BTK kari konferenciaterme. Ahogyan egy vérbeli komparatisztikai fordulattal kiderült, annak is jelentősége volt, hogy miért éppen ekkor köszöntik őt: híresen beosztott időrendjében ugyanis mindig szerdánként 14 órakor tartotta emlékezetes komparatisztika szemináriumát.

Fried István 2024. augusztus 1-én töltötte be 90. életévét. Életpályája során a Magyar Tudományos Akadémiától elnyerte az Eötvös József-koszorút, megkapta az Alföld, a Bárka és a Tiszatáj folyóiratok díjait, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Toldy Ferenc-díjjal jutalmazta, a Bécsi Egyetem pedig 1999-ben odaítélte neki a nemzetközi Herder-díjat, amelyet a magyar művészettörténészek és művészek között korábban Németh László, Illyés Gyula, Sütő András, Kányádi Sándor, Kertész Imre és Esterházy Péter is megkapott. Kutatási területe máig igen széleskörű, 2024. nyarán legutolsó kötete Jókai Mór életrajzai és más furcsaságok címmel jelent meg a Tiszatáj Kiadónál. Életművében a közép-kelet-európai szellemi térség irodalmait történetükben és jelenükben egyaránt tárgyaló írásai, valamint magyar szerzőkről, Kazinczy Ferencről, Jókai Mórról, Krúdy Gyuláról, Márai Sándorról, Tandori Dezsőről és Baka Istvánról szóló esszéi, irodalomtudományi cikkei, monográfiái a legfontosabbak.

Fried István az 1980-as évek elejétől kezdetben óraadóként tanított a szegedi egyetemen, ahol Vajda György Mihály 1974-ben Magyarország első egyetemi komparatisztikai műhelyeként hozta létre az összehasonlító irodalomtudománnyal foglalkozó tanszéket. Fried István 1985-ben vette át a tanszék vezetését és az 1999-ig tartó időszak alatt a jelenlegi kutatási irányokra is hatást gyakorló bölcsészműhellyé tette azt. Az SZTE BTK Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék születésnapi köszöntő kommünikéje szerint „Fried vezetői, oktatói nyitottsága, a kilencvenes évek magyar egyetemi közegének lendülete, a korabeli magyar irodalomtudomány igen jó állapota, és egy új, jelentős egyetemi kutatói nemzedék belépése mind kellettek ahhoz, hogy az általa vezetett szegedi komparatisztikai tanszék, többféle produkciójával is (pl. deKON-csoport, Monarchia-kutatások, könyvsorozatok és konferenciák stb.) felhívja magára a szakmai közvélemény figyelmét”.

Fried István köszöntése az SZTE BTK Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszékén. Fotó: Buschné Káldy Sára

Prof. Dr. Gyenge Zoltán filozófus-író egyetemi tanár, az SZTE BTK dékánja köszöntőjében emlékeztetett, hogy ebben az évben a kar két nagy tanáregyénisége, Fried István és Ilia Mihály is betölti kilencvenedik életévét.

– Ha tradícióról és megújulásról beszélünk, akkor rájuk kell gondolni, akik jelen vannak közöttünk, és aktívan részt is vesznek a kar életében. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara a legújabb ranglista szerint az oktatói kiválóságot nézve egyértelműen az ország legjobb bölcsészkara. Erre legyünk büszkék! Gondoljunk arra, hogy ezt az olyan tanárainknak is köszönhetjük, amilyen többek között Fried tanár úr – mondta a BTK dékánja.

Prof. Dr. Kürtösi Katalin a tanszék tanárai nevében köszöntötte Fried Istvánt. Ő maga „40 sok éve” kollégája, tanszéki munkatársa, mondta, de ezalatt Fried tanár úr nem változott (élénk helyeslés a teremben). – Ugyanolyan fürge léptekkel jár, ugyanúgy olvas, ugyanúgy naprakész, mint ahogy azt már megszoktuk, és ahogy várjuk tőle a jövőre nézve is.

Ami Fried István életkorát illeti, az Gyenge Zoltán szerint is valami tévedés, hasonló ahhoz, ami a saját életkorunkkal szokott előfordulni.

Fried István abban sem változott, hogy ma is írógéppel ír. Tanszéki szobáját annak idején könnyű volt megtalálni, emlékezett Kürtösi Katalin, az írógép kattogásának zaja vezette a látogatókat – kollégákat, hallgatókat, írókat, költőket, számos esetben a határokon túlról is:

– Hihetetlen mennyiségű kéziratot olvasott el és véleményezett – tanulmányokat, szárny-próbálgató verseket, elbeszéléseket egyaránt. És véleményét sosem rejtette véka alá – viszont amit ő jóváhagyott, azt bármely szerkesztő nyugodt lélekkel elfogadhatta. Naptárt és órát lehetett igazítani szegedi programjához: érkezés kedden délután, mindig öltönyben, télen kalapban; előadás szerda reggel 8-kor az Auditórium Maximumban, fürge séta a menzára kicsivel 12 előtt, komparatisztika szeminárium szerda délután 2-kor, doktoranduszóra szerda délután; ügyintézés csütörtökön délelőtt, séta az állomásra délután – idézte fel Kürtösi Katalin.

Fotó: Buschné Káldy Sára

Az írógépkopogást tanúsította Dr. Sághy Miklós egyetemi docens is, Fried István egykori tanítványa, ma az SZTE BTK Vizuális Kultúra és Irodalomelmélet Tanszék oktatója: – Ahogy az ember bekopogott, a gép menten elhallgatott, a tanár úr azonnal fogadóképes volt. Nem mondta, hogy várjon egy kicsit, befejezzem ezt a mondatot. Azonnal odafordult és meghallgatott. Aztán amikor a diák távozott, azonnal kopogott is tovább, és folytatódott a félbehagyott mondat. Sosem értettem, hogy lehet ilyen gyorsan kilépni, aztán visszatérni a munkába.

Sághy Miklós a „Fried tanár úr zakóinak legtitkosabb szerkezete” címet adta köszöntőjének (utalva a 75 éves Ottlik Gézát köszöntő Esterházy Péterre), hiszen Fried István zakói ellenálltak a divathullámoknak, a válltömésnek, a kétsoros gombolásnak, az élénk színeknek, a bő fazonnak vagy a slim fitnek. Pontosan úgy, ahogyan a tanári szakma dacol a változó divatokkal. Ezek a zakók szellemi alapállást, értékrendet szimbolizáltak, függetlenséget a változó politikai berendezkedésektől, valamint a kultúra, a műveltség feltétlen szeretetét. – A tanár úr magatartásával és persze polgári zakóiban egy olyan éthoszt testesít meg, ami mintát, motivációt és mértéket adott a tanítványoknak, munkánkhoz. Olyan műhelyt alakított ki, ahol a vezető nem telepedett rá a tanítványokra, és nem volt kiosztott téma, nem volt témaöröklés. De volt egy erős keret, támogató háttér, amelynek legfontosabb értéke a minőség, az alaposság, a szorgalom és a nyelvtudás volt – tette hozzá Sághy Miklós.

Fried Istvánról különben mint nagy tudású, legendás, ám rettegett tanárról szóltak a folyosói hírek. Szóbeszéd tárgya volt például, hogy órakezdése után hiába érkeztek meg a hallgatók az AudMaxba, mert világirodalmi előadásain 8-kor rendszerint kulcsra zárta az ajtót bentről; aki nem volt ott, kint maradt.

– Bevallom – fűzte tovább Sághy Miklós a témát, felcsattanó derültséget kiváltva –, ezért az ajtózárásért mindig irigyeltem a tanár urat és általában a generációját, mert ez a gesztus feltételezi, hogy emberek be akarnak ülni egy előadásra. Bezzeg most!

Fried István rendszerint keddtől csütörtökig tartózkodott az egyetemen, és mindenki tudta, hogy ilyenkor az irodájában éjszakázott, amíg egy rendelet meg nem tiltotta azt. A professzor annyira hozzátartozott a szegedi egyetemhez, hogy Dr. Fogarasi György tanszékvezető egyetemi docens, az esemény házigazdája szerint sokáig a Google Street View alkalmazás utcaképén is látható volt, amint az Egyetem utcán a menzára indult.

Fried István beszélgetése Hansági Ágnes irodalomtörténésszel. Fotó: Buschné Káldy Sára

Az Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék egyedi kötettel ajándékozta meg Fried Istvánt. A Szövegek között című sorozat 26. részében a Fried István tanítványai által felkészített fiatal tanítványok szakdolgozatait, OTDK-dolgozatait gyűjtötték össze és a professzor számára könyvbe kötötték. A kötetet a tanszék munkatársai, Dr. Farkas-Kérchy Vera egyetemi docens, Dr. Kelemen Zoltán egyetemi docens és Dr. Tóth Ákos egyetemi adjunktus adták át az ünnepeltnek.

– Ennek az egyetemnek óriási tisztesség a tanárának lenni, az ember Zolnai Béla, Sík Sándor, Koltay-Kastner Jenő nyomába lép – kezdte válaszát Fried István. – Szeretném hangsúlyozni, hogy nagy szerencsém van abban, hogy az Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszékre kerültem, mert ez olyan tanszék, ahol kollegiális, baráti, szeretetteljes viszony uralkodott, és uralkodik tudomásom szerint ma is. Az egymás segítése, egymás megdicsérése teljesen természetes volt. Ez a tanszék emberileg is, tudományosan is kiemelkedő az országban. Hálás vagyok azért a sorsnak, hogy itt dolgozhattam, és örülök, hogy jó kezekben van.

Ahogy az ünnepelt megszólalt, kétség sem fért hozzá, hogy ésszerű, kritikus szelleme, világos, kimért fogalmazása nem csak írásban maradt friss. Aki ismeri, már tudta róla, hogy Fried István nem nosztalgiázik, nem a vargabetűk és tiszteletkörök embere. Kilencven évesen is a jelenből a jövőbe mutató összefüggések foglalkoztatják, és ezeket tárgyilagosan, több-kevesebb malíciával mondja el. Viszont elfátyolosodik a hangja, amikor Goethéről vagy Kazinczyről beszél:

– A szellemi ember lélekvezetőket választ magának. Én kettőt választottam; az egyiket úgy hívják, Kazinczy Ferenc, a másik Johann Wolfgang Goethe. Megpróbáltam hozzájuk igazítani az életemet. Rendszeresen Goethét idézem, és ez azért van, mert nekem ő a legfőbb igazság. Gondoljanak a Faust második részének Faust-monológjára! Ez eleve egyetlen nagy tévedés! Faust azt hiszi, hogy épül a jövő, de közben a sírját ássák. És mégis elmondja a monológot, amiben egy szabad nép szabad honát szeretné látni. Hát nekem is ez a vágyam! Én ennek az egyetemnek kívánom, hogy ragaszkodjék hagyományaihoz, mert ezek csodálatos hagyományok, töretlenül haladjon előre, és (…) a maga életét élje. Egy tanár becsukja maga mögött az ajtót, bezárja azzal az „elvetemült” kulccsal, és utána azt tanít, amit akar, és ebbe nem lehet beleszólása senkinek. Cserében felelősek vagyunk azért, amit csinálunk, és ezt csak autonóm ember teheti meg. Nekem életem folyamán, itt az egyetemen, a posztgraduális kurzusokon csupa autonóm emberrel sikerült találkoznom. Ők tartották bennem a hitet, hogy érdemes.

Fried István végül Goethe Urworte. Orphisch (Ősszavak, orphikusan) című sorozata első stancájából idézett, és sokatmondóan biztatta közönségét, olvassanak Goethét! „Und keine Zeit und keine Macht zerstückelt / Geprägte Form, die lebend sich entwickelt” (szabad fordításban: Sem idő, sem hatalom nem tudja széttörni a bevésett formát, mely élve fejlődik).

A délután második részében Prof. Dr. Hansági Ágnes, az SZTE BTK Magyar Irodalmi Tanszék tanszékvezetője beszélgetett Fried Istvánnal Jókai Mór életrajzai és más furcsaságok című új kötetéről, valamint további esszéterveiről.

Panek Sándor

A borítóképen: Fried István Herder-díjas irodalomtudós, a Szegedi Tudományegyetem BTK Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék professor emeritusa. Fotó: Buschné Káldy Sára