Bezár

Hírarchívum

Sulyok_Tamas_beszede_S-18

Sulyok Tamás államfő nyitotta meg a sebészeti kongresszust Szegeden

Sulyok Tamás államfő nyitotta meg a sebészeti kongresszust Szegeden

2024. október 21.
3 perc

A jó orvos, az ügyes sebész teljesítménye az egész társadalom számára fontos, nap mint nap sokak élete múlik rajta – hangsúlyozta Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök október 18-án, pénteken Szegeden, az onkológiai sebészeti kongresszus megnyitóján. Az orvostudományi Nobel-díjasok városába ellátogató államfő elmondta, hogy a sebészet már száz évvel ezelőtt is a legdinamikusabban fejlődő szakterület volt.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Magyar Sebész Társaság Sebészeti Onkológiai Szekciójának negyedik kongresszusát rendezték meg Szegeden, a Hunguest Hotel Forrásban 2024. október 18-19-én. Az esemény fővédnöki tisztségét Magyarország köztársasági elnöke, Dr. Sulyok Tamás töltötte be, aki maga is eljött Szegedre a találkozó megnyitójára.

- Egy nemzet egészségügyi állapota az egész életére kihat. Számomra, mint államfő számára ezért is kiemelten fontosak orvosaink, egészségügyi intézményeink. Ezért is jöttem ma el Szegedre, és ezért látogattam el tegnap Budapesten a SOTE Gyermekgyógyászati Klinikájára, ezért köszöntöttem külön korábban – itt, Szegeden is – a világjárvány térdre kényszerítésében döntő szerepet játszó Karikó Katalin kutatóbiológusunkat is – mondta köszöntőjében Dr. Sulyok Tamás. Az államfő szerint Szegedet tavaly óta az orvostudományi Nobel-díjasok városának is nevezhetjük, hiszen innen indult Karikó Katalin, és itt tevékenykedett Szent-Györgyi Albert, akiről az SZTE orvosi kara kapta a nevét.

Sulyok_Tamas_beszede_W-1

Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök is részt vett a sebészeti onkológiai kongresszus megnyitóján október 18-án, Szegeden. Fotó: Sahin-Tóth István

- Szent-Györgyi 1911-ben kezdte meg az orvosi egyetemet. Éppen abban az esztendőben, amikor Magyarországon az orvosi karok számára kiadták a sebészet régen várt tankönyvét. A szerzők berlini, kölni, halle-i és további német egyetemek sebészprofesszorai voltak, az ő művüket fordították magyarra. A fordító, Lobmayer Géza sebészorvos előszavában megjegyzi: „Az orvosi tudományok egy ága sem mutathat évenként oly haladást, mint éppen a sebészet.” És hol voltunk még akkor a CT-től, a laparoszkópos műtéttől vagy a biztonságos érzéstelenítéstől, altatástól – mondta az államfő. A jó orvos, az ügyes sebész teljesítménye az egész társadalom számára fontos, nap mint nap sokak élete múlik rajta. Hivatásukat ezért is a legnagyobb tisztelet övezi, amelyet államfőként ő maga is megerősített. Így kívánt tartalmas konferenciát, a gyógyító munkához pedig sok erőt, örömet és sikerélményt.

Sulyok_Tamas_beszede_W-7

Prof. Dr. Lázár György, a Magyar Sebész Társaság Sebészeti Onkológiai Szekciójának elnöke, a kongresszus elnöke. Fotó: Sahin-Tóth István

A résztvevőket a Magyar Sebész Társaság elnöke, Dr. Bursics Attila főorvos és a társaság Sebészeti Onkológiai Szekciójának elnöke, egyben a kongresszus elnöke, Prof. Dr. Lázár György is köszöntötte. Utóbbi hangsúlyozta, hogy az eddigi kongresszusok sikere, illetve a téma fontossága megerősíti azt, hogy jó úton járnak, hiszen a sebészeten belül a daganatos betegségek sebészi kezelése a legfontosabb. A szolid daganatok több mint ötven százaléka csak sebészi kezeléssel gyógyítható, a másik ötven százalékának a jelentős részét pedig sebészi kezelés nélkül nem lehet eredményesen gyógyítani. Lázár professzor, az SZTE SZAOK dékánja megjegyezte, az esemény lehetőséget biztosít mindenki számára, hogy a legújabb technológiákat, módszertant, irányelveket megismerje. Ehhez kívánt hasznos időtöltést a kongresszusra érkezett kollégáinak.

SZTEinfo

Fotó: Sahin-Tóth István

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek