Bezár

Hírarchívum

KJA-Number-9508

Két óra alatt elkapkodták a jegyeket a felújított 12 dühös ember című előadásra

Két óra alatt elkapkodták a jegyeket a felújított 12 dühös ember című előadásra

2024. október 25.
4 perc

A Szegedi Tudományegyetem és a Szegedi Nemzeti Színház együttműködésében tíz év után ismét bemutatják a 12 dühös ember című Reginald Rose-darabot. A premier október 25-én lesz a Kisszínházban, majd a civilekből álló társulat október 26-án és 27-én ismétli meg az előadást.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Két óra alatt elkapkodták a jegyeket a 12 dühös ember című darabra. A szereplőgárda különlegessége, hogy többnyire civilekből áll, akik csupán e dráma előadásainak erejéig álltak színpadra tíz éve, és fognak most. Produkciójuk 2014-ben hatalmas sikert aratott, a tervezett 4 alkalom helyett 20-szor játszottak a színpadon; nem meglepő tehát az idei nagyfokú érdeklődés. A darabot Barnák László rendezte, és az SZTE Őszi Kulturális Fesztivál keretében október 25-én, pénteken mutatják be először, majd 26-án, szombaton és 27-én, vasárnap ismétlik. Az október 27-ei, vasárnapi előadást jelnyelvvel kísérik, erre közel harminc hallássérült váltott jegyet.

Fekete Gizi: A közönség tökéletes produkciót vár

A dráma címében szereplő tizenkét dühös ember tizenkét esküdtre utal, akik egy tizenhat éves, apagyilkossággal vádolt fiú bűnösségéről hivatottak dönteni; az esküdtek megtestesítői közül csak Fekete Gizi hivatásos színművész, rajta kívül szerepel a darabban ügyvéd, jogtörténész, bíró és matematikus is.
– Nagyon érdekes és kicsit zavarba ejtő – nyilatkozta a szereposztásról Fekete Gizi Jászai Mari-díjas színésznő. – Ők az élet egészen más területén működnek, és amellett csinálják azt, amit én főfoglalkozásként. Ez egyáltalán nem könnyű. Lent a közönség tökéletes produkciót vár, aminek ugyanolyannak kell lennie, mint egy színházi előadásnak.
Fekete Gizi a szerdai próba után az öltözőben elmondta, hogy természetesen a rendezőre hagyja az igazgatást, ő látja át a darabot koncepcionálisan, de szakmai tudásával szívesen segít a többieknek, ha kisebb észrevételekről van szó.
– Össze kellett csiszolódnunk, de nagyon szeretem ezt a csapatot, szeretek itt lenni – mondta.

A színházban a rendező, otthon a felesége az instruktora

tizenket_duhos_ember
A 12 dühös ember főpróbáján jártunk. Galéria: Kovács-Jerney Ádám

A 12 dühös ember tíz évvel ezelőtti szereplőgárdája majdnem teljes létszámmal lépett ismét színpadra, egyedül Dr. Hegedűs István nyugalmazott bíró döntött úgy, hogy idén már nem vállalja a szerepet; őt Dr. Balogh Elemér jogtörténész, volt alkotmánybíró, az SZTE jogi kar oktatója váltotta az esküdtek sorában.
Balogh Elemér nem tagadta, hogy némi megilletődéssel csatlakozott be egy tíz év alatt összeszokott közösségbe, de hozzátette, hatalmas megtiszteltetésnek tekinti, hogy maguk közé fogadták.
– Utoljára egyetemista koromban tanultam ekkora pontossággal; rengeteg jogszabályszöveget kellett szóról szóra megtanulni. Ma már jogtörténészként inkább forrásszövegekkel kell dolgoznom, az teljesen más szellemi kaland – mondta, majd hozzátette, naponta több órát gyakorol otthon a felesége segítségével, aki nagyon kritikus.
– A 40-45 évvel ezelőtti énem visszaköltözött belém – utalt arra, hogy a szövegtanulás és a lámpaláz rég volt része az életének. – De mindig csak a vizsgák előtt izgultam, itt is valószínűleg ez lesz. Amint színpadra lépek, már csak a szerepemre fókuszálok.

Kosztolányi József: Az egyéni energiák összeadódnak egy közössé

Dr. Kosztolányi József matematikus, egyetemi docens, a Szegedi Egyetemi Színház tagja hasonló tapasztalatokról számolt be, mikor próba után kikísértem dohányozni a Kisszínház udvarára. Elmondása szerint minden előadás előtt izgul, persze közben is, de akkor már másra koncentrál, és nem érzékeli az izgalmat.
– Biztos, hogy nem lesz hibátlan, hál’ Istennek. Attól jó egy előadás, hogy vannak benne hibák – mondta, majd hozzátette, sokkal nehezebb volt az idei felkészülés, mint a tíz évvel ezelőtti.
– Azt hittem, hogy laza lesz. Nem volt az. Tíz év alatt én magam is sokat változtam, ami akkor volt hangsúlyom, az most valahogy nem jött belülről.
Kosztolányi József elmondta, hogy azon kevesek közé tartozik, akik jobban szeretik a próbákat, mint az előadásokat. Különleges élmény számára az a folyamat, amikor a szövegkönyvből valami elkezd a térben élni és lélegezni. A társulat tagjai pedig folyamatosan húzzák egymást felfelé, s közben az egyéni energiákon kívül létrejön egy komplex energia is, a 12 dühös ember energiája.

A többnyire civilekből álló alkalmi társulat baráti társasággá alakult, akik a 2014-es előadás óta félévente összeülnek egy vacsorára; eddig egy alkalmat sem hagytak ki. Ki tudja, talán a jövőben egy másik darabbal is meglepik a szegedi színházrajongókat. Kosztolányi József legalábbis boldogan vállalná, ha valamelyik társa előhozakodna az ötlettel.

Balog Helga
Fotó: Kovács-Jerney Ádám

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek