Idén is megszervezi a Vántus István Kortárszenei Napokat az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar és a Vántus István Társaság Közhasznú Egyesület. Az esemény, melyet az Artisjus és Szeged Megyei Jogú Város támogat, november 18. és 21. között valósul meg.
A Vántus István Kortárszenei Napokon fellépnek többek között az SZTE Bartók Béla Művészeti Karának hallgatói, a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar ének-zene szakos diákjai, tart hangversenyt a zeneművészeti szakgimnázium és az alapfokú művészeti iskola, illetve zeneszerzőket is meghallgathatnak az érdeklődők. Több helyszínen zajlik majd a rendezvény; a programsorozat egy interaktív előadással indul a GFE Vántus Zeneművészeti Szakgimnáziumban, majd lesznek események a Somogyi-könyvtárban, az SZTE Bartók Béla Zeneművészeti Kar épületében, az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Karon, a Király- König Péter Zenei Alapfokú Művészeti Iskolában, a záró orgonaest pedig a szegedi Dómban lesz. A koncerteken, hangversenyeken kívül ismeretterjesztő előadások is várják a zenekedvelőket.
A részletes program az alábbi linken érhető el: https://www.music.u-szeged.hu/kari-elet/szte-bbmk-2024-oktober/vantus-musorfuzet-2024-241105
Fotó: Bartha Karina