Bezár

Hírarchívum

pexels-pixabay-159866

Pályázat a zsidó történelem, kultúra iránt érdeklődő hallgatók számára

Pályázat a zsidó történelem, kultúra iránt érdeklődő hallgatók számára

2024. január 18.
6 perc

Az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (OR-ZSE), a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Goldziher Intézet pályázatot hirdet egyetemi és főiskolai hallgatók számára. A pályázatok benyújtási határideje: 2024. március 18. hétfő.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A pályázat célja olyan hallgatók tudományos munkájának elismerése és további kutatásainak bátorítása, akik zsidó történelemmel, kultúrával szeretnének foglalkozni. Az előző évekhez hasonlóan nagy hangsúlyt fektetünk az interdiszciplináris és multidiszciplináris megközelítésekre. A témakiírások során a 2023-2024-es akadémiai évben két évfordulóra helyeztünk nagy hangsúlyt: Budapest egyesítésének 150. évfordulójára, valamint a magyarországi holokauszt nyolcvanadik évfordulójára, ezért az öt téma közül három ehhez a két eseményhez kötődik.

 

A pályázaton alapképzésben, mesterképzésben, egységes osztatlan képzésben és doktori képzésben tanuló hallgatók egyaránt részt vehetnek. Két vagy többszerzős dolgozatokkal is lehet pályázni. A dolgozatnak legalább 80 (nyolcvan) százalékban a Mazsihisz az OR-ZSE és a Goldziher Intézet 20223/2024-es akadémiai évben meghirdetett pályázati kiírásra készült dolgozatnak kell lennie, amiről a pályázónak a mellékelt űrlapon szintén nyilatkoznia kell.

PÁLYÁZATI TÉMÁK ÉS LEÍRÁSUK:

A Kozma utcai zsidó temető rejtett értékei

„Nem tudni, kit hantol el a Kozma utca 6” – írta Gergely Ágnes Temető Pannóniában című versében. A Kozma utcában található a világ egyik legnagyobb zsidó temetője, amelynek története és emlékegyüttese kevéssé kutatott, pedig az egyéni és közösségi emlékjeleken, a hagyományos sírköveken és műemlék kriptákon keresztül kirajzolódik a XIX-XX. századi magyar zsidó történelem. A temetőben híres rabbik, tudósok, művészek és sportolók nyugszanak, köztük Meisel Farkas Alajos, a Dohány utcai zsinagóga első rabbija, Hajós Alfréd olimpikon, Komjádi Béla, a vízilabdasport nagy alakja, Bródy Sándor író és az első magyar szépségkirálynő, Simon Böske. A kiírás célja, hogy inspirációt adjon a Kozma utcai zsidó temető különleges épített örökségének kutatásához és bemutatásához. A kutatás kiindulópontjaként a pályázó figyelmébe ajánljuk a temető bejáratánál elhelyezett információs parcellakövön található QR-kód használatát is.

A holokauszt elmeséletlen történetei

Bár a holokauszt óta immáron 80 év telt el, az utóbbi időszak tapasztalatai azt mutatják, hogy vannak még feltáratlan, elmondatlan történetek. Ugyan az utolsó órákban vagyunk, de még élhetnek olyan idős emberek Budapesten és vidéken egyaránt, akik gyermekként szemtanúi voltak a magyar zsidóság tragédiájának, erről szóbeli, vagy tárgyi emlékeket őriznek. A kiírás célja, hogy arra inspirálja a kutatókat, hogy az oral history módszerével megörökítsék és feldolgozzák azokat a megőrzött történeteket, emlékeket, amelyek mostanáig nem kerültek rögzítésre. Szándékaink szerint a pályázók által gyűjtött visszaemlékezések bekerülnek a Holocaust Dokumentációs Központ gyűjteményébe.

A Szentföld a magyar zsidó irodalomban

Bródy Sándor, Szabolcsi Lajos, Abádi Imre, Patai József, Kaczér Illés, Kardos G. György vagy Szántó T. Gábor – csak néhány név a magyarországi zsidó irodalomból, akiknek alkotásaiban a Szentföld főszereplőként vagy mellékszereplőként; vallási, földrajzi, történeti helyszínként vagy a mindennapok helyszíneként megjelenik. Az utazó és a tárcaíró, az költő és az elbeszélő, a vallásos és a vallástalan a maga sajátos, egyéni szemüvegén keresztül látja a Szentföldet, de közös bennük az erős érzelmi viszony, és ennek a viszonynak a komplexitása. Olyan dolgozatokat várunk, amelyek egy-egy alkotáson vagy több irodalmi mű összehasonlító elemzésén keresztül mutatják be a különböző korszakok és szerzők Szentföld-képét, annak változásait vagy éppen statikus voltát.

Budapest zsidó építői

2023-ban ünnepeljük Budapest egyesítésének 15 éves évfordulóját. A modern főváros építői és tervezői között számos kiemelkedő zsidó építészt és városfejlesztőt találunk, akik nélkül Budapest arculata másként nézne ki. A Hajós Alfréd által tervezett Nemzeti Sportuszoda, a részben Komor Marcell tervei alapján épült (mai) Erkel Színház vagy Lajta Béla épületei: a mai Radnóti Miklós Gyakorlógimnázium, a Rózsavölgyi-ház vagy a BGSZC Széchenyi István Kereskedelmi Szakgimnázium éppúgy a magyarországi zsidóság hozzájárulásáról tanúskodnak a város fejlődéséhez, mint Lőwy Izsák tevékenysége, aki jelentős szerepet játszott Újpest létrehozásában. Olyan pályaműveket várunk, amelyek vagy egy jelentős zsidó építész vagy városfejlesztő budapesti tevékenységét, városfejlesztő munkásságát és/vagy épületeit térképezik fel és mutatják be, vagy olyan kevésbé ismert, esetleg ismertelen épületeket kutatnak fel, amelyek neves zsidó építészek alkotásai.

A tudományos élet veszteségei a holokauszt idején

A holokauszt az élet valamennyi területén jóvátehetetlen veszteségekhez vezetetett, beleértve a szellemi életet, így a tudományokat is. A magyarországi zsidó vallási tudományok és világi tudományok, a természet-, bölcsészet- és társadalomtudományok olyan kiemelkedő tudósai estek a soá áldozatául, mint Lőw Immánuel, Kecskeméti Ármin, Richter Gedeon, Arany Dániel, Sebestyén Károly vagy Gábor Ignác. Olyan pályaműveket várunk, amelyekben a pályázó bemutatja egy-egy tudományterület veszteségeit, az áldozatul esett tudósok munkásságát, és hozzájárulásukat az adott tudományterület magyar és nemzetközi eredményeihez.

Az OR-ZSE könyvtára és a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár szívesen áll a pályázók rendelkezésére az anyaggyűjtéshez az alábbi elérhetőségeken: olvaso@or-zse.hu, https://konyvtar.or-zse.hu és archive@milev.hu

A dolgozatok terjedelme: Minimum 30 ezer, maximum 60 ezer karakter, másfeles sortáv, Times New Roman 12-es betűtípus.

A PÁLYÁZATI ANYAG TARTALMA:

• Jeligével ellátott dolgozat.

• Idegen nyelvű összefoglaló 1500-2000 karakter terjedelemben, angol, német, héber, francia, spanyol, olasz vagy orosz nyelven.

• Egyéb idegen nyelveken csak akkor, ha a téma specialitása ezt igazolja.

• Honlapról letölthető űrlap, amely a személyi adatokat és a jeligét is tartalmazza.

A dolgozatokat PDF-formátumban lehet eljuttatni az elnok@mazsihisz.hu e-mail címre. A kitöltött és aláírt adatlapot szkennelt formában várjuk szintén az elnok@mazsihisz.hu e-mail címre. Benyújtási határidő: 2024. március 18. hétfő.

A PÁLYÁZAT ELBÍRÁLÁSA

• A jeligés dolgozatokat a Mazsihisz által felkért neves egyetemi tanárok és kutatók, valamint a Mazsihisz vezetése bírálja el.

• A díjazottokat a díjátadás időpontjáról és helyszínéről levélben értesítjük, az eredményeket és a díjátadó helyszínét és dátumát a honlapon és a sajtóban is közöljük.

• Az öt témát együtt bíráljuk el. Terveink szerint a legjobb dolgozatokat tanulmánykötetben is kiadjuk, és a dolgozatok rövidített változatát az Új Élet hasábjain is közöljük.

DÍJAK

• Első díj: 100 e forint és egy főre szóló izraeli repülőjegy-voucher, oklevél és egy évig meghívó a MAZSIHISZ által szervezett kulturális-tudományos eseményekre.

• Második díj: 70 ezer forint, egy évig meghívó a Mazsihisz által szervezett kulturális-tudományos eseményekre.

• Harmadik díj: 30 ezer forint, oklevél, egy évig meghívó a Mazsihisz által szervezett kulturális-tudományos eseményekre.

• Negyedik-hatodik díj: 20-20 ezer forint értékű könyvvásárlási utalvány, egy évig meghívó a Mazsihisz által szervezett kulturális-tudományos eseményekre.

További részletek, letölthető dokumentumok ide kattintva érhetők el.

SZTEinfo

Nyitókép: Pexels.com

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek