„Mi leszel, ha nagy leszel?” - tesszük fel a kérdést gyermekeinknek, melynek megválaszolása cseppet sem egyszerű feladat. A döntés megkönnyítése érdekében a SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskola 2023. december 20-án pályaorientációs napot tartott.
Míg az alsó tagozatos gyermekek játékos feladatokon és foglalkozásokon keresztül ismerkedtek meg a szakmákkal, addig a felsősök korosztályuknak megfelelő programokon vettek részt.
Az 5. évfolyam játékos formában sajátította el az elsősegélynyújtás alapjait, valamint szabadon szárnyalhatott a gyerekek kreativitása a művészeti foglalkozások keretében az SZTE Kossuth Zsuzsanna Technikum és Szakképző Iskola jóvoltából.
A 6. évfolyam tanulói time management, önismereti, közösségépítő és pályaorientációs tréningeken vettek részt a D2 Ifjúsági Központ és a Nagyító Alapítvány képviselőinek, valamint Szabó Ágnes mentálhigiénés szakembernek köszönhetően.
A 7. évfolyam az SZTE Orvosi Készségfejlesztési Központ programjára az egykori Sebészeti Klinika épületébe látogatott el.
A rendezvény fókuszában a 8. évfolyamos tanulóink álltak, akik színházpedagógiai foglalkozáson vettek részt a Szegedi Nemzeti Színház Kooperáló Színházpedagógiai Alkotóterének köszönhetően, valamint közvetlenül francia és török önkéntesektől szereztek információkat az önkéntesség lehetőségeiről a Talentum Alapítvány munkatársainak jóvoltából.
Mindemellett a 7-8. évfolyam számára ezen a napon hagyományteremtő céllal pályaorientációs börzét tartottunk. Diákjaink 15 középiskola képviselőitől első kézből értesültek a legfrissebb pályaválasztási tudnivalókról, az intézmények kínálta lehetőségekről. Az élményalapú börze egyik színfoltja egy fotósarok volt, ahol a gyerekek különböző foglalkozások „viseletét” ölthették magukra és örökíthették meg azt. A rendezvényen a Szegedi Szakképzési Centrum intézményei, a SZTE Kossuth Zsuzsanna Technikum és Szakképző Iskola, a SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola, a Szegedi Eötvös József Gimnázium, a Szegedi Baptista Gimnázium és Szakközépiskola, valamint a Gál Ferenc Technikum, Szakképző Gimnázium és Kollégium képviseltették magukat.
„A jövő azoké, akik felkészülnek rá a jelenben.” A felkészülést elkezdtük, a következő tanévben folytatjuk!
Tóth Edit
pályaválasztási felelős