Plakátnyi irodalom a szegedi buszmegállókban

– Milyen indíttatásból nevezett a versenyre, és milyen érzés viszontlátni a művét Szeged utcáin?

– Eredetileg egyéni vállalkozóként dolgozom, mint idegenvezető, valamint dokumentumfilmekben végzek szerkesztői munkákat, így az írói-költői attitűd csupán hobbiként jelenik meg az életemben. Gyakran nézegetem az aktuális irodalmi pályázatokat, és egyik alkalommal szembejött velem az E.On által meghirdetett lehetőség. Arra gondoltam, nincs mit veszítenem, ha megpróbálkozom vele. A pályázat célja a környezetvédelem volt, én viszont el akartam térni attól a tipikus sztoritól, amely radikális fiatalokról és zöld tüntetésekről szól. Éppen ezért egy teljesen szokatlan közegbe, egy egyetemi előadás órájára képzeltem el a történetet, és így született meg a Hidropónia című novella. A beküldés után pár héttel ért a meglepetés első hulláma: kaptam egy e-mailt, hogy az írásomat beválogatták a 20 nyertes novella közé. A második meghökkentő élmény pedig akkor történt, mikor éppen a kislányommal sétáltunk, és szembejött velem az a bizonyos plakát, amin a művem szerepel. Mindkét eset váratlan meglepetés volt számomra.

– A történet alapját személyes élményei képezték?

– A pályázat megjelenésekor éppen továbbképzésen voltam egy hatalmas előadóteremben, amiről azonnal a BTK híres terme, az Auditórium Maximum jutott eszembe, mint számtalan és meghatározó kurzusok helyszíne. A hidropónia, mint az előadás témája, pedig onnan eredt, hogy jópár esztendeje egy barátom mesélt arról, hogy a tanyáján ezzel a rendkívül produktív növénytermesztési eljárással foglalkozik. Amikor felmerült a novella ötlete, számomra nem volt kérdés, mi lesz a kerete, így ez egy régi emlék előtti tisztelgés is egyben. E két személyes élményt leszámítva a történet cselekménye viszont teljesen fiktív.

– Az Ön számára a Hidropónia inkább a szerelemről, az egyetemi létről vagy a környezetvédelemről szól elsősorban?

– Én úgy gondolom, hogy pont ennek a háromnak egy érdekes fúziója valósult meg benne. Bár ezek voltak a sarokkövek a novellámban, de próbáltam úgy alakítani a történetet, hogy az utolsó mondathoz közeledve a környezetvédelem váljon hangsúlyosabbá. Bevallom őszintén, az egyetem egy nagyon jó helyszín a személyes élményemből adódóan, a szerelem viszont csak felvezető volt a környezetvédelemhez. Viszont éppen ez benne a jó, mert így többről szól, mint egy hagyományos zöld téma.

Fotó: Monostori Veronika

– Miért tartotta fontosnak, hogy erről írjon?

– Minimális szempontból van bennem egy kevés a novellában szereplő fiatalember környezethez fűződő attitűdjéből. Gondolok itt arra, mikor elmondja, hogy szelektíven gyűjti a szemetet, és lekapcsolja a villanyt, ha kimegy a szobából. Viszont egy kicsikét elítéli azokat, akik a közösségi oldalakon gondolkodás nélkül osztják meg a környezetvédelemmel kapcsolatos posztokat, majd büszkén dőlnek hátra, hogy ők ezzel a gombnyomással mennyit tettek a bolygó érdekében. Bizonyos értelemben tehát a saját szócsövemként használtam a karaktert. Így vagyok ezzel én is, szeretnék tenni a környezetért, de mindezt nem a közösségi médiára korlátozva. Ezért is örülök annak, hogy a novellám által sikerült egy csekély figyelmet és sikert elérnem.

– Mondhatjuk, hogy minden tekintetben szegedi kötődésű, hiszen itt született, az SZTE-n végezett néprajz, majd idegenvezetői szakon, és az Ön nevéhez fűződik a MAI idegenvezetések is, melyek rendhagyó tematikus sétákra invitálják az érdeklődőket. Milyen meghatározó emlékei vannak az egyetemi közegből?

– Mind a mai napig vannak meghatározó élmények és helyszínek. Mivel a bölcsészkarra jártam, számomra ­­– ahogy a barátaimmal nevezzük – a szentháromság tengelye a BTK, a TIK és a Nyugi. Valamint a Cafe Radnótit emelném ki, ahova továbbra is visszajárok. Néha még kissé számomra is meghökkentő ez, hiszen míg az előző életszakaszomban ott a „bemelegítő köröket” futottam, most már csak azon gondolkodom, hogy lattét vagy hosszú kávét kérjek-e. Az egyetem számomra minden tekintetben az Ady térnek ezen ikonikus helyeit jelenti. Ha pedig idegenvezetőként az egyetemmel kapcsolatos programokat szervezünk – mert az irodalmi, a helytörténeti, a művészettörténeti, a néprajzi témák mellett rengeteg olyan van, ami híres professzorokról, az egyetemen tanult vagy ott dolgozó költőkről szól –, akkor a helyszínt minden esetben az Ady térre teszem, és pontosan azért, mert a személyes érintettség nálam még ma is ilyen erős.

Monostori András Hidropónia című novellája itt olvasható. A novellából podcastepizód is készült Vecsei H. Miklós előadásában. A művet a novellapályázat Spotify-oldalán lehet meghallgatni.

Császár Dorina