Dr. Karikó Katalin: Egy kutatónak nem a díj a célja, hanem az, hogy megértsen valamit

A Nobel-díjas kutatóval beszélgetve az SZTE Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóságának munkatársa, Újszászi Ilona tolmácsolta az újságírók előzetesen összegyűjtött kérdéseit. Az SZTE NKI munkatársai, Újszászi Ilona és Sahin-Tóth István nemrég érkeztek vissza Philadelphiából, ahol Dr. Karikó Katalin társaságában követték végig a Nobel-díj előtti várakozást, a díj odaítélésének örömét és az ünneplést. Munkatársaink ott voltak Dr. Karikó Katalin otthonában, amikor a Nobel-bizottság telefonos értesítése megérkezett, így a Szegedi Tudományegyetemet érte az a megtiszteltetés, hogy portáljának újságírói a világon elsőként értesültek az SZTE kutatóprofesszorának sikeréről.

Dr. Karikó Katalin sajtóbeszélgetése a Szegedi Tudományegyetem dísztermében. Fotó: Kovács-Jerney Ádám

Az alábbiakban összefoglaljuk, hogyan válaszolt Dr. Karikó Katalin az egyórás program során feltett kérdésekre:

– Hogyan tudja kezelni a Nobel-díj után megnövekedett sajtóérdeklődést? (SZTE NKI)

- Nincs benne gyakorlatom, ez az első Nobel-díj, amit kaptam, és még le sem ülepedett teljesen – mosolygott Dr. Karikó Katalin. – A sajtó munkatársaira mindig úgy tekintek, mint akikkel közösen dolgozhatunk, hogy az emberek jobban megértsék a tudományt, tiszteljék az orvosokat, tanárokat, kutatókat. Ha ezért közösen tenni tudunk valamit, akkor megéri a sok kérdésre válaszolni.

– Melyek azok a helyszínek szegedi egyetemi éveiből, amelyekre ma is szívesen gondol vissza? (SZTE NKI)

– A rektori épületben csak a diplomámat vettem át, de a többi épülethez, ahol biológiát, kémiát fizikát tanultam, számos emlék fűz. Kedves helyem volt a Herman Ottó Kollégium, ahol 5 évig éltem, valamint a Szegedi Biológiai Kutatóközpont, ahol doktoráltam és két évet dolgoztam. Hadd említsem meg a textilművek ebédlőjét is, ahol a férjemmel találkoztam, a városháza házasságkötő termét, ahol összeházasodtunk, és a szegedi szülészeti klinikát, ahol a leányunk született.

– Hogyan tudta megvalósítani, hogy nem kellett választania a család és a karrier között? (szeged.hu)

– Amikor 1982-ben megszületett a lányom, mindjárt bölcsödébe tudtuk adni. A Sólyom utcai bölcsödébe járt, ahol gondoskodtak róla. Nagyszerű férjem van, a bölcsödébe ő járt beszoktatni a kislányunkat. Ő ment spenótos hajjal dolgozni, sőt később apasági szabadságra is elment.

– Mit gondol, ha minden úgy alakul, hogy Szegeden marad és dolgozik, akkor ma lenne-e mRNS-alapú koronavírus elleni vakcina? (HVG)

– Nehéz kérdés, előbb-utóbb valaki felfedezte volna az mRNS-alapú vakcinát. De az is lehetséges, hogy itthon is fedeztük volna, sőt így talán még hamarabb lett volna vakcina, és megkockáztatom, így már az AIDS elleni oltáson is dolgoztunk volna.

– Az oltásokkal kapcsolatos tájékoztatásban – a járvány utáni tapasztalatok után - mit csinálna másképpen? Másfajta kommunikációra lett volna szükség? (Kossuth Rádió)

– Nem tudom, itthon milyen volt a kommunikáció, de Amerikára is érvényes a válaszom. Ha kiállunk az emberek elé, megmondjuk, hogy mit tudunk a vírusról, és mit kell még kiderítenünk róla, vagyis őszinték vagyunk, akkor az emberek jobban elfogadják a tájékoztatást. Fontos, hogy azt is elmondjuk, amit még nem tudunk, hiszen ez a kutatás sajátossága.

Újszászi Ilona, az SZTE Nemzetközi és Közkapcsolati Iroda munkatársa és Dr. Karikó Katalin, a Szegedi Tudományegyetem kutatóprofesszora.
Fotó: Kovács-Jerney Ádám

– Több mint 100 elismerés, díj átvételére utazott el az utóbbi két évben. Mi volt az eddigi legkedvesebb utazása, és mi a kedvenc úticélja, ha pihenni akar? (Világszám Rádió)

– Pihenéssel kapcsolatos utazásaim nem voltak mostanában. Való igaz, hogy többször körbe utaztam a Földet, legutóbb Dubajból 14 órás repülőút vezetett haza, azelőtt pedig Vietnámban egy olyan kis repülőn utaztunk Bangkokba, hogy minden felhőn zökkentünk egyet. Pihenni talán egy-két napon tudtam Siófokon a Balatonnál.

– A díjakkal milyen kötelezettségek jártak? (SZTE NKI)

– Valóban, a díjátadással együtt rendszerint teendők járnak, akár naponta több előadást is tartottam, középiskolásoknak, hallgatóknak, sőt a Prince of Asturia díj átadása olyan volt, hogy az oviedói lakosok is részt vettek rajta, mindenki készült, a gyerekek rajzokat készítettek, és ezeket a város kirakataiban helyezték el. Egyszóval a díj része volt a városi oktatásnak. Ovideóban még általános iskolában is tartottam előadást, ahol a gyerekek a maguk módján próbálták megérteni, mi a vakcina.

– „Arra kell koncentrálni, amit meg tudunk változtatni” – vallotta eddig is Selye Jánossal. Most, a Nobel-díj elnyerése után mire kell koncentrálnia? (szeged.hu)

– Ugyanarra. A fiatalok gyakran másokhoz hasonlítják magukat és elkeserednek, mert úgy tűnik nekik, mintha mások jobban haladnának előre. Az emberek szeretnek panaszkodni, másokat okolni a kudarcokért, de ezzel csak a figyelmüket fecsérelik el. Arra érdemes koncentrálni, amin mi magunk tudunk változtatni. Minden helyzetben azt kell megkérdeznünk, hogy mi mit tudunk tenni. Engem többször elbocsátottak az állásomból – ezen nem tudtam változtatni. De azon igen, hogy mit tegyek azután. Mit lehet tenni? - ezt a kérdést nemcsak a kutatóknak ajánlom, hanem mindenkinek.

– Ön köztudottan szerény, visszahúzódó személyiség. Ha megválaszthatná, milyen legyen a Nobel-díj átadó ünnepség, milyen körülmények között venné át szívesebben az elismerést? Az eddigi díjátadó ceremóniákban érzett-e különbséget? (Délmagyarország)

– Inkább tiszteletben tartanám azt, amit eddig kitaláltak… jó lesz az, nem kell rajta változtatni. Hanem, azt elmondom, hogy nem a Nobel-díj a legrégebbi tudományos díj - ez csak a legismertebb. A John Scott Award, amit szintén megkaptam, az Egyesült Államok legrégebbi tudományos díja. Ugye, senki nem hallott itt róla? Pedig több mint 200 éves díj, amit Marconi, Tesla, Röntgen, Madame Curie is megkapott. Csak hát, ott csendes körülmények között, sajtófelhajtás nélkül adják át a díjat, és ez így történik már kezdettől.

Prof. Dr. Széll Márta rektorhelyettes, Dr. Fendler Judit kancellár és Prof. Dr. Rovó László rektor a sajtóbeszélgetésen. Fotó: Kovács-Jerney Ádám

– Ön is azok közé a magyar kutatók közé tartozik, akik olyan eredményért kapták a legrangosabb tudományos elismerést, amit nem Magyarországon értek el. Önről azt is lehet tudni, hogy mindenét eladta, csak el tudjon menni külföldre kutatni. Ezek után mennyire tartja magyarnak a Nobel-díját? (RTL Híradó)

– Mindünket eladtuk, de azért, hogy egyáltalán el tudjunk menni, hiszen meg kellett venni a repülőjegyet. Nem úgy mentem el, hogy nem jövök vissza. Rendszeresen hazalátogattam azután. A mesékben is így van, az ember fogja a hamuba sült pogácsát otthonról és elmegy; aztán a következő faluban elfogy a pogácsája és akkor rá van szorulva a saját furfangjára. Ilyenkor jön rá az ember, hogy mennyi mindenre képes, mert rá van szorulva, senkit nem ismer, nincs osztálytársa, tanára, rokona, magára van utalva. Nincs azzal gond, ha az ember elmegy otthonról, és itt is, ott is tanul. Az lenne persze a jó, ha ezután hazatérne, és a sok szerzett tudásból itthon hozná létre az ideális életművét; de sajnos, amíg odavan, itthon közben úgy megváltozik minden, hogy nem tud ugyanúgy visszatérni.

– A Nobel-díj a tudományos elismerés csúcsa. Önt ambicionálja-e még valami, és ha igen, mi, a kutatói munkájában? (RTL Híradó)

– Tévedés azt mondani, hogy a Nobel-díj elérése a cél! Egy kutatónak az a célja, hogy megértsen valamit. A díjazáson csak az múlik, hogy kap-e a kutatására tovább is pénzt, és folytathatja-e. Engem nem léptettek elő kutatás közben; ha arra koncentráltam volna, hogy nagyobb rangom, presztízsem legyen, akkor nem ezt tettem volna, amit eddig. Az embernek mindig kell, hogy legyen célja, ami nem függ a díjazástól. Általános iskolás koromban Linnéről írtam dolgozatot egy gimnáziumi pályázatra. Nem kaptam jutalmat, de azzal már nyertem, hogy lépésről lépésre haladni tudtam egy munkával. Az iskolát könnyű úgy kezelni, hogy minden évben meg kell felelni egy újabb elvárásnak, amit díjaznak; de amikor megvan a diploma, akkor mi van tovább? Ha viszont az ember megszokja, hogy kitűzött magának egy célt, amiért nem kap jutalmat, de dolgozik, és eléri, ez tartalmat ad az életének. Egy díjat nem tudok befolyásolni, de az, hogy kutatok-e, az rajtam múlik.

– Mire fordítja az elismeréssel járó összeget? (szegedma.hu)

– Ékszereket nem viselek, semmilyen pénzigényes hobbim nincs, nem tartok lovakat, jachtom sincs, hanem azt szeretném, hogy az összeg tanulmányokat, oktatást és kutatást segítsen elő. A jövő majd eldönti, hogy a világ melyik részén.

– Karikó Katalin életútja egy különös kifejezést is szült az amerikai sajtóban. A Nobel-díj elnyerése után a „Karikó-problémáról” esett a legtöbb szó a híradásokban. Mi is ez a probléma? (SZTE NKI)

– Híres lettem, már egy problémát is elneveztek rólam… A lapok azt elemezték, hogy miközben nem kaptam grantet Amerikában, amivel laboratóriumot alapíthattam volna, a kutatásnak mégis ilyen fontos eredménye lett. A Harvard Business Review azt a helyzetet vizsgálta, hogy megjön valaki egy nem nagyon ismert országból, egy ott nem túl ismert egyetemről, nem volt híres mentora, és olyan témát kutat, a szintetikus mRNS-t, amit mások nem tartanak fontosnak. Vajon hány kutató van, aki így támogatás hiányában elveszett? Hogyan találjuk meg, hogyan támogassuk az ilyen eseteket? Ha pedig már problémát neveztek el rólam, én magam is javasoltam megoldást. Én azért nem vesztem el, mert Pennsylvaniai Egyetemen, ahol dolgoztam, volt két kollégám, akik hittek bennem. Legyen tehát a Karikó-problémára a Karikó-megoldás az, hogy ezeket a támogató kutatókat jutalmazzák meg!

– Mi a módosított mRNS-sel kapcsolatos a kutatómunka folytatása? Hol, milyen területen hasznosulhatnak az mRNS–el kapcsolatos kutatások? (M5 csatorna)

– 1984 óta kémcsőben tudunk RNS-t készíteni, ami kódolhat akármilyen terápiás hatású fehérjét. Már 2000-ben megalakultak az első cégek Tübingenben, amelyek rákellenes vakcina kifejlesztésére vállalkoztak. Ezek között volt a BioNTech is. Ma is ez a fő irány, és a jövőben is ez marad, hiszen minden egyes klinikai teszt után tanulunk abból, hogyan lehet még hatásosabbá tenni a rákellenes hatóanyagot. 10 évvel ezelőtt, az első mRNS-konferencián a szakértők azzal foglalkoztak, hogy mi jelenti majd az áttörést ezen a területen; ott ültem közöttük és hallgattam. Mindannyian azt gondolták, hogy az mRNS terápiás alkalmazása lesz az áttörés. 2019-ben el is kezdődött a szívelégtelenségre való mRNS-alkalmazás, eközben folytatódott a rákellenes kutatás is. A fertőző betegségek elleni vakcinálásra nem gondolt senki. Ma a Moderna a ritka betegségek kezelését tűzte ki célul, és a genetikai betegségek gyógyításáról is folynak kutatások, sőt a poratka tolerizáció kifejlesztésére is van kutatási irány.

Dr. Karikó Katalin sajtóbeszélgetése a Szegedi Tudományegyetem dísztermében. Fotó: Kovács-Jerney Ádám

– Hogyan kellene kezelnünk a hétköznapokban az oltáselleneseket és általában az áltudományok hívőit? Érdemes velük vitába szállni a meggyőzés reményében? (HVG)

– Engem meglepett az oltásellenesség megjelenése; gyermekkoromban örültek, ha volt vakcina egy betegség ellen. Az oltásellenességnek az ismerethiány volt az oka; míg a szakértők a vakcinafejlesztéssel foglalkoztak, olyanok kezdtek kommentelni, akik a Facebookon tanulták az immunológiát. Egyetlen olyan orvos sem tagadta a járványt vagy a vakcinát, aki a pandémia alatt betegekkel foglalkozott! Most önökkel, újságírókkal együtt közös feladatunk, hogy segítsünk azoknak, akik meg akarják érteni a tudományos eredményeket. Higgyenek abban, amit teszünk, a tudományban mindig benne van a korrekció, előbb-utóbb mindig kiderül az igazság. Száz évvel ezelőtt is kételkedtek az emberek, például a Röntgen-sugárzás felhasználásában. Voltak, akik azért lobbiztak, hogy a ruhán is áthatoló sugárzást ne tegyék bele a színházi messzelátókba, mert akkor meztelenül lehet majd nézni az embereket. Csakhogy féligazságokat terjesztettek, mert arról nem beszéltek, hogy a Röntgen-sugárzás a testen is átmegy és legfeljebb a csontvázat lehet majd meglátni a színházban. Arról nem is beszélve, hogy akik ezt a butaságot terjesztették, pénzt csináltak a dologból: ekkor kezdték el árusítani a Röntgen-sugár-rezisztens alsóneműket.

– Mi árulható el a Szegedi Tudományegyetem és Karikó Katalin együttműködéséről, mik a jövőbeni célok, tervek? (Európa Rádió)

– Nagyon elfoglalt voltam az utóbbi napokban, még tovább kell gondolkodnom, milyen programokat lehetne beindítani, amelyekkel a Szegedi Tudományegyetemen zajló kutatásokat segíthetném. A Nobel-díj után egy kicsit jobb helyzetben vagyok, mert ha valakinek szólok, az általában visszaír, és örömmel eljön Szegedre. Ezt a szerencsés helyzetet szeretnénk kihasználni.

– Drew Weissman mondta egyszer önnek, „Kati, te cikcakkban jutsz el A-ból B-be”. Erre azt felelte neki, „rengeteget tanultam a cikcakkokból”. Melyik volt az a cikcakk, amiből a legtöbbet tanulta? (szeged.hu)

– Drew szűkszavú ember, annyira, hogy a felesége azt feltételezte róla, hogy meg van szabva, egy nap hány szót mondhat ki, ezért, mire hazajut, már nem beszél – derült fel a kérdésre Dr. Karikó Katalin. – Nos, ő mondta, hogy én cikcakkban gondolkodom. Egy mRNS kifejlesztésében én ugyanis nemcsak az orvosi kérdéseken gondolkodtam, mint ő, hanem számos kiegészítő kérdést is feltettem: természetes módon hogyan készíti a szervezetem az RNS-t, mi történik, miután már fehérjék képződnek róla, mik azok a transzporterek? Hónapok teltek el csak ilyen kérdések tanulmányozásával, és egy-két év után ezekre a kérdésekre újra vissza kellett térni, mert közben sokat fejlődött a tudomány. Rengeteg járulékos információt is összegyűjtök kutatás közben. Drew viszont orvos, amint elértünk egy eredményt, annak a klinikai felhasználhatóságát kezdte elemezni. Mivel másképpen gondolkodunk, és beszélgetés közben egymás szavába vágva vitattunk meg mindent – Drew talán ekkor használta fel a napi szó-adagját - egy-egy ilyen esetben tűnt neki úgy, cikcakkban jutok oda, ahová ő egyenesen.

Újszászi Ilona, az SZTE Nemzetközi és Közkapcsolati Iroda munkatársa és Dr. Karikó Katalin, a Szegedi Tudományegyetem kutatóprofesszora.
Fotó: Kovács-Jerney Ádám

– Amikor tavalyelőtt interjút adott nekünk, akkor azt mondta, van a férjével egy megállapodásuk a tévéstábokról, újságírókról: érvényben van-e még a megállapodás, szigorodtak-e esetleg a feltételek, vagy belátta a férje, nincs esélye, bele kell nyugodnia, hogy a felesége bármennyire is csak egy szomszéd lánynak tartja magát, aki kutat, valójában halhatatlan lett? (szeged.hu)

– Csak azt kérte, hogy amikor hazatér, be tudjon hajtani a ház elé, és 5 órakor már ne legyen újságíró a házban. Természetesen megérti az érdeklődést, a Nobel-díj idején ő is próbált helytállni. Több telefonunk is van, mindegyik csörgött, és közben még valaki a csengőt is nyomta, hajnalban a japán televízió állt az ajtóban. A férjem ekkor örömmel elment dolgozni. Ennek ellenére nekünk az újságírókkal együtt kell dolgoznunk. Most sem azért vagyok itt, hogy magamat népszerűsítsem, hanem a tudományt, a kutatókat.

A teljes beszélgetés visszanézhető a University of Szeged Facebook-oldalán.

Korábban írtuk: Szent-Györgyi Albert korábbi dolgozószobáját kapta Karikó Katalin a Szegedi Tudományegyetemen

SZTE Info

A borítóképen: Dr. Karikó Katalin a Szegedi Tudományegyetem sajtóbeszélgetésén. Fotó: Kovács-Jerney Ádám