Bezár

Hírarchívum

pexels-photo-3184306

Az SZTE év végén is segíti munkavállalóit

Az SZTE év végén is segíti munkavállalóit

2023. november 29.
1 perc

Az advent az ajándékozás időszaka. A Szegedi Tudományegyetem 2023 év végén is támogatja munkavállalóit, béren kívüli juttatással. Ennek mértékéről és módjáról született megállapodás az Egyetem munkáltatói és a munkavállalói oldalának képviselői között.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Szegedi Tudományegyetemen komoly hagyományai vannak a munkavállalók lojalitásának jutalmazásában. Évente több alkalommal, béren kívüli juttatásokban részesülnek a dolgozók.

2023 nyarán az SZTE munkavállalói, a közoktatásban részesülő gyermekek után, a szeptemberi iskolakezdést megelőzően, egységesen bruttó 25 ezer forintos támogatást kaptak.

A nyári kiegészítést követően, év végén is elkülönített egy keretösszeget az SZTE arra a célra, hogy az alacsonyabb fizetéssel rendelkező alkalmazottakat segítsék.

A támogatás – a hallgatói munkaszerződés, valamint szakképzési munkaszerződés alapján foglalkoztatott munkavállalók kivételével – a teljes-, illetve részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalók – ideértve az egészségügyi szolgálati jogviszonyban foglalkoztatottakat is – részére jár, különböző alapelvek szerint.

A juttatás a jövedelem nagyságától függően 50 és 30 ezer forint között változik, amelyet az érintettek még novemberben megkapnak.

Fotó: pexels.com

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek