Közösségek, társadalmi értékek, civil szervezetek szerepe és lehetőségei Magyarországon címmel szabadon választható kurzus indítását tervezi a Szegedi Tudományegyetem.
Az egyetemek fontos szerepet vállalnak az ifjúság értéktelített tartalmakkal való megismertetésben, a civil mentalitáskultúra kialakításában. E témában folytatott csütörtökön megbeszélést Szalay-Bobrovniczky Vince a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára prof. Dr. Zakar Péter közkapcsolati és nemzetközi rektorhelyettessel és dr. habil. Jancsák Csaba tanszékvezetővel, az SZTE Közösségi és civil tanulmányok mesterképzésének szakfelelősével. A megbeszélés során a Szegedi Tudományegyetem által kezdeményezett, az egyetemi hallgatók által szabadon választható tantárgy létrehozásának kérdéseit és a szeptemberi indulás tervét tárgyalták meg.
![3_IMG_8160 3_IMG_8160](/site/upload/2023/03/3_img_8160_450x330.png)
- A tervezett kurzus célja, hogy felhívjuk a hallgatók figyelmét a civil szervezetek által hordozott értékekre, értékteremtő folyamatokra, de ugyanakkor az is cél, hogy a civil szervezetek létrehozásának és működtetésének módozatait is bemutassuk, támogatva ezzel az aktív hallgatók szerep- és feladatvállalását – mondta el Jancsák Csaba, az SZTE Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszék vezetője.
- Az egyetemünkön a szegedi működésének kezdeteitől, a kolozsvári években gyökerező komoly civil aktivitások voltak, – hangsúlyozta Dr. Zakar Péter rektorhelyettes. – Olyan hallgatói és oktatói egyesületek, diákkörök, mint például a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma, amely nemcsak baráti társaság volt, de a dél-alföldi tanyakutató és művelődési szerepvállalásával jelentős feladatokat látott el a 30-as években, és ide sorolható e korszakból az Emericana, vagy Délvidéki Fiatalok Egyesülete is, kiemelendő továbbá, hogy az egyetemünkön született meg a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége is, amely az 1956-os forradalom előhírnöke volt - mondta a rektorhelyettes.
![2_IMG_8163 2_IMG_8163](/site/upload/2023/03/2_img_8163_450x330.png)
Jancsák Csaba a képzés kidolgozója elmondta, hogy „a szabadon választható kurzus legfőbb értéke a praktikus ismeretek nyújtásán felül a civil aktivitások és szerepvállalás népszerűsítése, az állampolgári mentalitáskultúra kompetenciáinak fejlesztése, enkulturáció és értékszocializáció.”
A kurzus kidolgozásának alapját a Közösségi és civil tanulmányok mesterképzési szak oktatásából szerzett tapasztalatok jelentik, de a szervezők számítanak a szegedi egyetem civil szakmai partnereinek közreműködésére is, és komoly hozzáadott értéknek tekintik a civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárság által javasolt szakértők vendégelőadásait is.
SZTEinfo
Borítóképen, balról-Jobbra: dr. Kecskés Péter főosztályvezető, Szalay Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár, prof. dr. Zakar Péter rektorhelyettes, dr. Jancsák Csaba tanszékvezető (Fotó: Bobkó Anna)