A „C-vitamin városának” is nevezhetnénk Szegedet, ahol a Szegedi Tudományegyetem Nobel-díjas rektora, Szent-Györgyi Albert élt és alkotott. A tudós felfedező Tisza-parti éveinek helyszíneit bemutató, SZTE Szent-Györgyi emléksétát „felfedezte” és újra gondolva megszervezi az „Élményséta Szeged”. A vállalkozás vezetőjét, Gyuris-Karancsi Dórát, az SZTE alumnáját a kultúraközvetítés és tudománynépszerűsítés új formáiról is kérdeztük.
– 2019-ben indult az Élményséta, 2017 óta vagyok idegenvezető. Hét éven keresztül utazási irodában dolgoztam, munka mellett végeztem el az idegenvezetői képzést – kezdte a férjével közös családi vállalkozás történetét Gyuris-Karancsi Dóra, a Szegedi Tudományegyetem gyakorló gimnáziumban érettségiző, az SZTE BTK Kommunikáció és médiatudomány szakon diplomázó szakember.
– Pályám elején, hivatásos idegenvezetőként jónéhány csoport kísérése közben volt alkalmam tapasztalni, hogy az az emberek igénylik az interakciót, a az érdekes történeteket, és hogy legyen egy mélyebb benyomásuk a városról. Felmerült hát bennem a kérdés, hogy hogyan lehetne élményszerűen bemutatni és közelebb hozni a vendégeimhez a szülővárosomat, Szegedet – árulta el, miért kezdett agyalni a „Hogyan?”-ról. – Az egyik születésnapomra ajándékként kaptam egy tiszai hajókázós programot a barátaimtól. Ez olyan maradandó élményt adott, hogy megihletett. Az első hajós élménysétánk egy fél napos, komplex városismertető program lett, aminek része egy másfél órás interaktív séta és egy óra tiszai hajókázás, amit a folyóparti halászcsárdánál halászlével zárunk.
A Szegedi Tudományegyetem támogatásával Szent-Györgyi Albert személyiségét „emberközelibben” mutatja be az Élményséta...
– Nem az adatok és az évszámok, hanem a történetek maradandók – összegezte tapasztalatát az immár több mint tízféle szegedi élménysétát kínáló vállalkozás vezetője. Hajós, a szecessziós palotákat bemutató, kisgyermekes családoknak szóló, randis programokat sorolt a kínálatukból. – Régóta ki szerettem volna emelni olyan személyeket, akik Szegedhez kötődnek és kalandos, érdekes életüket élménysétán is bemutathatjuk.
– A Szegedi Tudományegyetem támogatásával Szent-Györgyi Albert személyiségét „emberközelibben” bemutathatjuk: beléphetünk egykori munkahelyeire, ellátogathatunk azokra a helyszínekre, ahol élt és dolgozott – sorolta Gyuris-Karancsi Dóra. A Szegedi Tudományegyetem egykori professzora, Hannus István (1950-2022) által 2012-ben elindított Emlékséta-programot idén több szakaszban, illetve újabb részletekkel kiegészítve járhatják végig az érdeklődők. Az április 22-én indított élmény-sorozat folytatódik: legközelebb 2023. június 18-án Újszeged a Szent-Györgyi séta célpontja. – Képekkel, videóanyaggal illusztrálom az elmesélt történeteket.
– Minden, ami helyi és értéket képvisel, fontosnak tartom bemutatni. Szent-Györgyi Albert neve, tudása, amit itt hagyott, megkerülhetetlen. A tudományt is be szeretném vinni az élményséták közé – hangsúlyozta a fiatal vállalkozó. – A szegediek számára is érdekes, ugyanakkor a személyén keresztül az egyetem is jobban megismerhető. Programsorozatunk zárásaként Szent-Györgyi Albertet, elsősorban mint magánembert fogjuk egy kicsit jobban megismerni, bemutatni – hangsúlyozta. Újszegeden sétálva arra keresik a választ, hogy Szent-Györgyi Albert mit szeretett csinálni szabadidejében? Hol volt a villája? Kik voltak a legfontosabb nők az életében? Milyen sportokat kedvelt?
– Középiskolásokat is várunk a Szent-Györgyi interaktív sétára. Az ettől eltérő tematikájú, a Tisza-parti városunkat bemutató programokon is szó esik az egyetemről, ami Szeged megkerülhetetlen része – hangsúlyozta. – Szeged és az egyetem történetéhez tartozik, hogy itt tanult József Attila és doktorált Radnóti Miklós, vagy hogy innen indult Stockholmba és ide tért vissza Nobel-díj átadó ünnepség után Szent-Györgyi Albert – sorolta az SZTE 2023 őszén esedékes nyílt napján is bemutatkozó szakember, aki ezzel is támogatja az egyetem beiskolázási munkáját.
SZTEinfo – Cs. L. Á.
Fotó: Gy. K. D.
Korábban írtuk az SZTE Hírportálon:
Sétáljon az SZTE Nobel-díjas rektora nyomában! Járjuk be Szent-Györgyi szegedi helyeit!
Emlékséta
Szent-Györgyi Albert helyei az MR1-en
Szent-Györgyi Albert helyei az MR1-en: a C-vitamin szülőhelye