„Az állat- és növényvilág megismerését nem lehet megspórolni” – interjú Mikó Edittel

– Hogyan birkózik meg a dékáni pozícióval? A tavalyi évben kezdte meg a második ciklusát.

– Be kell vallanom, nem terveztem dékán lenni. Azt viszont már a karrierem elején pontosan tudtam, hogy szakmailag honnan, hová szeretnék eljutni. Ahogyan azt is nagyon jól tudtam, hogy egy vezetőnek mindig nagyon sok plusz feladata van, elsősorban emberileg. Ez pedig nagyon sokáig nem lett volna összeegyeztethető a szakmailag elérni kívánt céljaimmal. Aztán 2019-ben lehetőségem nyílt mindezt újragondolni. Rövid idő alatt döntenem kellett, hogy megpályázom-e a Mezőgazdasági Karon ezt a pozíciót vagy sem – én pedig úgy döntöttem, hogy teszek egy próbát. Hogy milyen dékánnak lenni? Olyan, mint 160 centi magasnak lenni vagy, mint reggel kócosan ébredni… most ez a munkám és egyébként nagyon szeretem. Szeretem, mert az SZTE Mezőgazdasági Kar egy viszonylag kis kar, ahol nagyon családias a légkör, mindenki ismer mindenkit, aminek persze ugyanannyi előnye van, mint hátránya.

– Ehhez képest egész jól beilleszkedett a sok-sok férfi közé, akik ugyancsak dékáni pozíciót töltenek be a Szegedi Tudományegyetemen.

– A férjem azt szokta mondani: „Ha nem ismersz abban a csoportban senkit, ahová épp készülsz, 10 perc múlva már minden menni fog” – és ez így van. A kommunikáció, vagyis a másik meghallgatása, a másikkal való eszmecsere, véleménycsere, valahogy ösztönösen jön belőlem, és ez sokat segít. Soha nem éreztem magam hátrányban amiatt, mert nő vagyok. Soha nem is gondoltam erre, hogy én nőként vagyok dékán, én egy ember vagyok, egy adott pozícióban. Ez persze lehet, hogy annak is köszönhető, hogy az a terület, amelyen hosszú évtizedek óta mozgok, erősebb fizikumot és személyiséget igényel.

– Mesélne arról, hogyan kötődik Hódmezővásárhelyhez?

– Békés megyei származású vagyok, mezőgazdász családba születtem és Hódmezővásárhelyhez elsősorban a tanulmányaim kötöttek. Aztán az élet úgy hozta, hogy itt telepedtem le, ott vállaltam először munkát, majd itt alapítottam családot, és azóta is itt élek, 1997 óta pedig az SZTE Mezőgazdasági Kart erősítem.

 Mikó Edit, a Mezőgazdasági Kar dékánja.

– Hogyan sikerül azokkal a hallgatókkal megszerettetni az állat- és növényvilágot, akiknek a gyakorlatban semmi közük mindehhez, ellentétben azokkal a társaikkal, akik mezőgazdasággal foglalkozó családban nőttek fel, és egyértelmű volt, hogy tovább viszik a stafétabotot?

– Mindkét kategóriában bővelkedünk hallgatókban. Az utóbbiba tartozókkal gyakran megesik, hogy elnézőbbek vagyunk, éppen azért, mert tudjuk, hogy ha szántani, vetni vagy aratni kell menni, esetleg, ha ellik a tehén, akkor ott kell lenni, mert az abban a pillanatban mindennél fontosabb. Azoknak a hallgatóknak, akik kevésbé jártasak ebben a világban, pedig megpróbáljuk átadni mindazt, amivel ez a szakma jár. Mind a két esetben az első és legfontosabb, hogy a hallgatók büszkék legyenek arra, hogy mezőgazdasággal foglalkoznak, vagy azzal kívánnak foglalkozni a jövőben, hiszen a mezőgazdászok azok, akik minden évben létrehoznak valami újat, ami nélkül a városiak nem tudnának létezni.

– Az igaz, hogy egyre inkább nő az érdeklődés a Mezőgazdasági Kar képzései iránt?

– Igen, a létszám folyamatosan nő, jelenleg hozzávetőlegesen olyan 600 hallgatónk van. Annak ellenére, hogy rásütötték erre a szakmára, hogy nehéz, piszkos, büdös – aminek persze bizonyos helyzetekben van valóságalapja –, a fiatalok között is egyre többen látják benne a potenciált. Nyilván ez a folyamatosan fejlődő technikának köszönhető, ami lassan, de biztosan befészkelte magát a mezőgazdaságba is. Nagyon sok területen alkalmaznak ma már agrármérnököket, egyszerűen szükség van a szakmai tudásukra. Ilyenek a biztosítótársaságok, bankok, önkormányzatok és így tovább. És bár napjainkban egészen más kompetenciákra van szüksége a fiataloknak ahhoz, hogy el tudjanak helyezkedni a szakmán belül, az állat- és növényvilág ismerete azonban továbbra is elengedhetetlen.

– Milyen helyzetben van ma a magyar mezőgazdaság?

– Van egy mondás: Szegény paraszt, soha sincs rád jó idő” – és ez nagyon igaz… Az időjárás a mezőgazdaság egyik legnagyobb keresztje, ha fogalmazhatok így. A tavalyi év szörnyű volt, az idei talán egy kicsit jobb lesz. Viszont, ha az a kérdés, hogy miért drágulnak a zöldségek és gyümölcsök, akkor az a válasz, hogy azért is, mert egyre nehezebb fizikai munkaerőt találni. Egyre kevesebben lelik meg mindebben az örömüket, ennek persze több oka is van. Egyrészt azok, akik a fizikai munkához vannak szokva, kiöregedőben vannak, másrészt pedig a fiatalok már a gépesített rendszerekben gondolkodnak, abban keresik, és találják meg a kihívásokat és erre alapozzák a fejlesztendő területeket is. Azonban a technikai megoldások ezen a területen is áttörést hoznak. Ma már gyümölcs- és zöldségszedő robotok vannak, és egyre több tehenészetben a fejést is robotok végzik. Az agrárszakemberek feladata a robot munkájának felügyelete.

 Az SZTE MGK dékánja odavan az állatokért és a sportért.

– Önnek jut ideje, energiája állattartásra, növénytermesztésre?

– Hogyne, van 4 család méhem, egy kicsi baromfiudvarom, 25 fürjem és 2 kutyám – számomra ez jelenti a kikapcsolódást. Na meg persze a sport.

– Ezen kívül mivel foglalkozik szabadidejében?

– Családanya vagyok, feleség, biciklizni járok minden reggel, ugyanazt az útvonalat követve, hogy ne kelljen közben azon gondolkodnom, hogy merre tartok. Így jut időm a saját gondolataimra. Emellett úszok, és rajongok az operáért, na meg a szegedi balettért.

– Zárásképpen: mit lehet tudni a családjáról, gyermekeiről?

– A férjem gépészmérnök, és ugyancsak a mezőgazdaságban tevékenykedik. A fiam, aki 23 éves, az SZTE jogi karán szerzett diplomát, politológia szakon, jelenleg mesterképzésen tanul. A lányom, aki 21 éves az SZTE Gazdaságtudományi Kar másodéves hallgatója. Nagyon örülök, hogy mind a ketten a Szegedi Tudományegyetemet választották. Ennek két oka van, az egyik, hogy haza húz az ember szíve, a szegedi egyetem a legjobb egyetem, ez nem is kérdés. Jó érzés látni, hogy megtalálták a helyüket. A másik pedig, hogy mindeközben azt is látom, hogy a többi karon miként folyik az oktatás, hogyan foglalkoznak az oktatók a hallgatókkal, ebből is tanulok dékánként.

Pósa Tamara

Borítókép: Mikó Edit szerint az állat- és növényvilág megismerését nem lehet megspórolni.

Fotó: Kovács-Jerney Ádám