Bezár

Hírarchívum

Egyetemi_munkacsoport_a_boldogsagert_SZTE

Újabb programok valósulnak meg a családbarát Szegedi Tudományegyetemen

Újabb programok valósulnak meg a családbarát Szegedi Tudományegyetemen

2023. március 01.
3 perc

A Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány munkaerőpiaci programjában részt vevő Szegedi Tudományegyetem és további családbarát egyetemek, vállalatok összefogásának célja, a munka-magánélet harmónia és a családbarát kultúra elmélyítése. A Szegedi Tudományegyetemen a családbarát szemlélet előnyeivel és működésével kapcsolatos előadások, kurzusok, műhelymunkák valósulhatnak meg. Előkészület alatt állnak olyan programok, mint például a vándorbölcső, amelynek célja, hogy a gyermeket váró fiatal SZTE-s egyetemi polgárok ingyenesen kölcsönözhessenek bölcsőket.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Szegedi Tudományegyetem és további 10 családbarát egyetem, valamint 10 nagyvállalat képviselői vettek részt a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány munkaerőpiaci programján, amely a Balansz Program szakmai támogatásával valósult meg. A Családbarát Egyetem Partnerségben részt vevő felsőoktatási intézmények és „Az Év Családbarát Vállalata - Mentor Szervezetek” 2023. február végén először ültek asztalhoz, hogy egymást támogatva, ösztönözve egyre több közös akcióval segítsék munkatársaik és az egyetemek hallgatóinak munka-magánélet harmóniáját.

Az akció célja, hogy a résztvevők képesek legyenek hatékonyan támogatni a családot tervező, alapító, vagy már családos munkatársaikat, hallgatóikat, és az esélyegyenlőség minél jobb megvalósítását szervezeteikben.

A találkozón a felek meghatározták a következő lépéseket: a meglévő tapasztalatok cseréjén túl többek között összehangoltan szerveződő, párkapcsolati, kapcsolati, munka-magánélet témájú egyetemi kurzusok indítását. A Szegedi Tudományegyetemen a családbarát szemlélet vállalatvezetői előnyeivel és működésével kapcsolatos előadások, műhelymunkák valósulhatnak meg a munkacsoport működésének köszönhetően.

– Az alapítvány fontos katalizátora volt, de jelenleg is szervezője és motorja annak a hazai együttműködésnek, amelynek a Szegedi Tudományegyetem 2017 óta tagja. Az elmúlt évben létrehozott Szegedi Tudományegyetem Társadalmi Felelősségvállalás Kompetenciaközpontban olyan kutatásokon alapuló fejlesztések történnek, amelyek jelentősen hozzájárulnak a 21. századi kihívásoknak való megfeleléshez. Formálják az egyetem családbarát mikroklímáját, szervezeti személyiségét, oktatói, dolgozói és hallgatói nézőpontokból egyaránt. Ide tartozik a családbarát mediáció szolgáltatás bevezetése, vagy a munka-magánélet, illetve a párkapcsolat-családalapítás témákban jelenleg már zajló kutatások eredményeként megszülető innovációk, és kifejlesztett egyetemi kurzusok – mondta el dr. habil. Jancsák Csaba, az SZTE Társadalmi Felelősségvállalás Kompetenciaközpont (TFK) vezetője. Hozzátette: ilyen például a szabadon választható Családszociológia kurzus, ahol az előadások mellett zajló hallgatói fókuszcsoportokban arról beszélgetnek, hogyan támogathatja az egyetem a párkapcsolatok kialakítását, elmélyülését és a gyermekvállalás tervezését. A következő félévtől az egyetem bármely hallgatója felveheti a „Hogyan legyek boldog a kapcsolataimban?” című előadást, amelynek célja, hogy kutatási eredményekre épülő élményszerű gyakorlati tréning által támogassa a fiatalokat.

– A jelenlévők közös ars poeticája, egymás támogatása, ami a tudásmegosztás és az együttműködés eredményeként megsokszorozódik. A közös munka eredménye, hogy nő a tagszervezetek hatékonysága, így egyre élhetőbb, befogadóbb környezetet teremtenek a náluk dolgozók és tanulók számára – mondta el Ujvári Enikő a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány Balansz Programjának vezetője.

A február végi workshopon számos jövőbe mutató terv is elhangzott, amelyek kidolgozására, megvalósítására munkacsoportokba tömörültek a cégek és az egyetemek családbarát programvezetői. Előkészület alatt állnak olyan programok, mint például a vándorbölcső, amelynek célja, hogy a gyermeket váró fiatal SZTE-s egyetemi polgárok ingyenesen kölcsönözhessenek vándorbölcsőket, vagy a "Muti hol dolgozol?" program, amelyben egyetemi oktatók gyermekei nyújtanak betekintést tanszéki/kutatóintézeti munkahelyek gyermekközpontú működésébe.

SZTEinfo

Borítókép: Újabb programok valósulnak meg a családbarát Szegedi Tudományegyetemen Fotó: A Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek