Bezár

Hírarchívum

egyetem bora

Megvan, melyek 2023-ban a „tudósok borai”

Megvan, melyek 2023-ban a „tudósok borai”

2023. december 06.
2 perc

16 pincészet 48 féle borát, ezek közül 5 pincészet 6 féle pezsgőjét is volt szerencséje végig kóstolnia a zsűrinek a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottsága, a Szegedi Tudományegyetem és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont által szervezett bor és pezsgő versenyén 2023 októberében és novemberében, a SZAB Székházban. Az eredményhirdetésre 2023. november 30-án, a Magyar Tudomány Ünnepének zárórendezvényén került sor.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A megízleltekből több bor került a dobogó legfelső fokára, amelyek közül nemcsak az MTA SZAB és az SZTE, hanem az SZBK, valamint az SZTE GYTK, a SZAOK, az ÁJTK, illetve az MGK is választott egy-egy bort. Az egyetem borára mellettük igényt tart majd a TTIK és az MK is, ők azonban kari bort nem választottak maguknak.



galeira
Az eseményen készült fotók a galériára kattintva tekinthetők meg.

 

A friss, illatos és zamatos italokat két kategóriában díjazták. Kiválasztottak egy prémiumkategóriás fehér és vörösbort, illetve egy rendezvény fehér és vörösbort is. Az idei verseny különlegessége, hogy prémium kategóriás pezsgővel is lehetett nevezni.


egyetem bora

 Több ízletes bor is nyert.


A borászoknak járó elismeréseket Prof. Dr. Széll Márta, a Szegedi Tudományegyetem stratégiai rektorhelyettese, Prof. Dr. Krisztin Tibor, az MTA rendes tagja, a SZAB elnöke, az SZTE TTIK tanára és Prof. Dr. Tóth Gábor, az MTA doktora, az SZTE SZAOK tanára, a borbíráló testület elnöke adta át.


egyetem bora

 Az elismeréseket a bírálók adták át.


Vinum Academiae et Universitatis cím:

  • prémiumkategóriás fehérbor: Laposa Birtok, Badacsonytomaj – Pino 2022
  • prémiumkategóriás vörösbor: Rejiji Wines Kft., Villány – Villányi Franc 2017
  • rendezvény fehérbor: Koch Borászat, Hajós Bajai – Késői szüretelésű Chardonnay 2019
  • rendezvény vörösbor: Balla Géza, Ménes – Kadarka Kolna 2021

 

Szegedi Akadémiai Bizottság és Szegedi Tudományegyetem prémium pezsgője:

  • Csányi Pincészet, Villány – Villányi Pinot Noir White Brut 2019

 

Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar bora:

  • Cseri Pincészet, Pannonhalma – Sextus Rajnai Rizling 2021
  • Koch Borászat, Hajós Bajai – Selection Kadarka 2022

 

Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar bora:

  • TÓTHBORBIRTOK, Pannonhalma – Rajnai Rizling 2022
  • Balla Géza, Ménes – Kadarka Kolna 2021

 

Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar bora:

  • Figula Pincészet, Balatonfüred – 7 ha 2022

 

Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar bora:

  • TÓTHBORBIRTOK, Pannonhalma – Kódex Furmint 2021
  • Balla Géza, Ménes – Feketeleányka Szikla 2020

 

Szegedi Biológiai Kutatóközpont pezsgője:

  • Koch Borászat, Hajós-Bajai – Chardonnay Brut 2021

 

A Bírálóbizottság Különdíja:

  • Szentpéteri Borpince, Kiskőrös – Bella késői szüretelésű Generosa 2019

Pósa Tamara
Borítókép: Megvan, melyek 2023-ban a „tudósok borai”.
Fotó: Sahin-Tóth István


Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek