Különleges pályafutás - négy változatos évtized az egyetem és a könyvtár szolgálatában

- Elképzelte könyvtáros pályafutása során, hogy mi lett volna, ha keresnek latintanárt 1980-ban?

- Akkoriban kudarcként éltem meg, hogy nem egy iskolában kötöttem ki, de ez az érzés elég gyorsan elmúlt, és ahogy teltek az évek, egyre ritkábban gondolkodtam rajta. Annál is kevésbé, mert a könyvtári munka mellett hosszú évekig volt lehetőségem tanítani is, elsősorban szakmai tárgyakat a könyvtárosképzésben, és – nem csak ezeknek a hallgatóknak – latint is.

-Különleges pályafutás az Öné, tud hasonlóról, akár országosan is?

- Manapság ez valóban különlegesnek számít, de az én generációm számára annyira azért nem ritka, hogy valaki akár több évtizedet is eltölt egy munkahelyen: jó néhány példát tudnék mondani a közvetlen és tágabb környezetemből is. De az én pályafutásom annyiban valóban kivételes, hogy a négy évtized alatt sokféle feladat végzésére, többféle munkakör betöltésére kaptam lehetőséget. Egyedülállónak mondható azért is, mert erre az időszakra esett az egyetemi könyvtár környezetének és szervezetének a teljes megújulása. Mindez akár többszöri munkahelyváltással is felért.

-A cikk apropója a Szinnyei József díj. A hivatalos elismeréseken túl milyen megerősítést kapott pályafutása során, hogy jó úton halad, mi volt az, amit szintén pozitív visszajelzésnek tekintett?

- Elismerésként éltem meg minden egyes, könyvtárosként, vezetőként, tanárként kapott, és az intézményünket, szolgáltatásainkat illető pozitív visszajelzést. Ugyancsak megerősítésként tekintettem az új feladatokra, vagy arra, ha szakmai kérdésekben a véleményemet kérték. Természetesen nagyon jóleső érzés, ha a közösség, amelyikben dolgozom, hivatalos elismerésre is méltónak talál, ahogyan ezt történt most, a Szinnyei József díjra való felterjesztésnél, korábban a Bibliotéka Emlékérem, vagy a 2006-ban kapott rektori elismerés odaítélésénél is, meg amikor a Bölcsészkar címzetes egyetemi docensi ranggal tisztelt meg. A korábban kapott hivatalos elismeréseket eddig a könyvtári irodámban tartottam, most hazakerültek mind.

- Azoknak, akik azt gondolják, hogy a könyvtáros egész nap a poros könyvek között unatkozik, idézzen fel 3 olyan munkához kapcsolható eseményt, amely ennek az ellenkezőjét erősíti és esetleg még önt is meglepte!

- Hadd mondjam el itt is, hogy unatkozó, olvasgató könyvtáros nem létezik sehol, a mi könyvtárunkban sem. Az ügyfélszolgálatainkra beosztott kollégáknak számos egyéb mellett csak az egyik feladata, hogy személyesen segítsék a hozzájuk fordulókat, és a háttérben dolgozó munkatársak is nehezen tudják nyolc órába besűríteni a tennivalóikat. A kérdésre válaszolva: például az a folyamat, amíg egy elképzelésből működő szolgáltatás lesz, sok ilyen elemet tartalmaz. Az igények és lehetőségek felmérése után a megfelelő szakmai háttér biztosítása, a pénzügyi, informatikai feltételek, megfelelő együttműködések kialakítása, a folyamatszabályozás, a bevezetéshez elengedhetetlen marketingtevékenység, a használat mérése, a szükséges beavatkozások megtétele máris több mint három olyan dolog, ami a könyvtáros mindennapokhoz tartozik, de nem illeszthető a munkánkkal kapcsolatos fenti elképzelésbe.

 - Milyen utat járt be a könyvtár az elmúlt 40 évben, honnan hová jutott? Ezt ön belülről hogyan élte meg?

- A könyvtár, alkalmazkodva mindenfajta változáshoz, nagyjából két és félezer éve gyűjti, rendszerezi és közvetíti a kulturális örökséget. Röviden azt mondhatnám, hogy 2022-ben is a hiteles információk forrása. Az elmúlt évtizedekben az internet általánossá válásával, az informatika robbanásszerű fejlődésével, a kommunikáció csatornáinak változásával új feladatai, egyben új lehetőségei is keletkeztek. Ugyanakkor számos erős versenytársra is szert tett, ilyenek a multinacionális tartalomszolgáltatók, a tőkeerős, és egyre jobb keresőrendszereket előállító cégek, a közösségi média. Ha versenyben akarunk maradni, nap mint nap kell az intézmény létjogosultságát szakértelemmel, kezdeményezőkészséggel, modern szolgáltatásokkal, hitelességgel, rugalmassággal bizonyítanunk. Ez folyamatos tanulást és alkalmazkodóképességet követel mindannyiunktól, amit kollégáimmal együtt mindig nehéz, de izgalmas kihívásnak tekintettünk. A könyvtár szerintem nem áll rosszul ebben a versenyben, de azt is hozzátenném, hogy nem kizárólag a könyvtárosok elszántságán múlik a jövője.

- Miért fontosak 2022-ben a könyvtárak és milyen jövőt jósol a nyomtatott könyveknek, könyvtáraknak?

- Ami a hagyományos könyveket illeti: a tudományos kommunikáció már most is túlnyomórészt digitális platformokon zajlik. Biztos, hogy az oktatásban is egyre nagyobb teret kapnak az online és digitális megoldások. Bizonyos tudományterületeken valóban nincs, vagy elenyésző mennyiségű a papíron kiadott új szakirodalom, tankönyv. Ugyanakkor a világ nyomtatásban megjelent kulturális örökségének óvatos becslés alapján nagyjából a tizede, az optimistábbak szerint 20%-ot megközelítő mennyisége került eddig digitalizálásra. Arra, hogy ebből ténylegesen mennyi érhető is el ilyen formában, nem tudok adatot.  Óvakodni kell tehát az általánosítástól. A nyomtatott könyvet az elmúlt évtizedben többször temették, és az új megjelenések példányszáma kétségtelenül csökkent, de nem jelenik meg kevesebb mű nyomtatásban, mint korábban. A hagyományos könyv a kutatásnak, tájékozódásnak még nagyon sokáig egyik, sokszor kihagyhatatlan eszköze marad, ahogyan egyebek között a kikapcsolódást jelentő olvasásnak is.

- Mi az a feladat, munka vagy magánéleti tevékenység, hobbi, ami most előtérbe kerülhet?

- Nem készítettem bakancslistát. Egyelőre úgy gondolom és remélem, hogy több időm lesz mindarra, amire eddig kevesebb jutott: családra, barátokra, könyvekre, filmekre, természetjárásra. A többi majd elválik.

SZTEinfó/Lévai Ferenc

Fotó: SZTE Klebelsberg Könyvtár, Dr. Keveházi Katalin