„A kutatást befejezni sosem lehet, csak félbe hagyni” – interjú Dr. Sipos Pál Miklóssal

Dr. Sipos Pál Miklós a Magyar Tudományos Akadémia doktora a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Kémiai Intézete Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszékének egyetemi tanára a Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetésben részesült.

- Mit jelent Önnek a kitüntetés?

- Nagyon váratlanul ért, nem számítottam rá. Az oklevélen található indoklás szerint szakmai munkám és az utánpótlás nevelésében elért eredményeim elismeréseként kaptam, ami nagyon jól esett. Ez természetesen komoly visszajelzés számomra, és bár az oklevélen csak az én nevem szerepel, úgy gondolom, hogy a kitüntetés sok mindenki együttes erőfeszítésének az eredménye. Részese ennek az elismerésnek a MASOST kutatócsoport (Materials and Solution Structure Research Group), a szegedi kémia és természetesen a családom is. Emellett úgy érzem, hogy ez a díj a MASOST másik vezetőjének, a tavaly márciusban elhunyt Prof. Pálinkó Istvánnak is szól.

- Miért éppen a kémia?

- Van egy olyan gyerek – illetve hallgató típus, aki – nincs jobb szó rá – egyszerűen kémikusnak született. A kémia majdhogynem magától ragad rá, szinte nem jelent számára erőfeszítést a megértése. Azt szoktam mondani, hogy az ilyen típusú hallgató akkor is a kémiával foglalkozna, ha büntetés járna érte. Azt remélem, hogy én is ebbe a kategóriába tartoztam, és bízom abban, hogy ez 62 éves koromra sem múlott el. A Szervetlen és Analitikai Kémia Tanszéken 1984 óta dolgozom, de már 19 évesen, első éves egyetemistaként is ide jártam „diákkörözni”. Az elmúlt több mint 40 évben, egy 8 éves periódust kivéve, amit Ausztráliában töltöttem, végig ezen a Tanszéken tevékenykedtem. Szűkebb szakterületem az oldatok kémiája. Ez a kémia olyan területe, ahol hatványozottan igaz az az egyszerű definíció, miszerint a kémiatudomány mérések és kísérletek szinte végeláthatatlan sorozata. 95% kemény munka és 5% extázis. A kísérletes tudományok művelése során értelmes kérdéseket igyekszünk feltenni a természetnek és amennyiben a kérdés valóban értelmes, a természet értelmes választ fog rá adni. A kutató, a tudós feladata, hogy ezeket a válaszokat elfogulatlanul értelmezze, feldolgozza, és ennek alapján aztán újabb és újabb kérdéseket fogalmazzon meg. Ezért a kutatást nem lehet befejezni csak félbe lehet hagyni. A kutatói életforma további megunhatatlan szépsége számomra, hogy bármilyen élethelyzetben művelhető: horgászat közben vagy a piros lámpánál várakozva is lehet gondolkodni az éppen aktuális megoldandó problémán. Egy játék, ami mindig kéznél van…

- Mit lát, tapasztal: mennyire népszerűek a kémiához kapcsolódó szakok, képzések ma?

- Sajnos, általában a természettudományoknak, de a kémiának különösen nagyon rossz a sajtója és a társadalmi megítélése. Pedig az vitathatatlan, hogy a kémia nagyszerű eredményeket tud felmutatni, olyanokat, amik nélkül sem a modern társadalom sem a gazdaság nem tudna működni. Mégis egy halom igazságtalan és megalapozatlan negatív sztereotípia kötődik hozzá (pl. a vegyi anyagok mérgezőek, a vegyszerek veszélyesek, a mesterséges anyagok helyett természetes anyagokat kell inkább használni). Ez nagyon ellenünk dolgozik.

Az SZTE-n egy világszinten is jegyzett, ütőképes kémiai iskola alakult ki, gondoljunk csak az 5 Lendület programra, ami a szegedi Kémiai Intézetben landolt az elmúlt években. Nagyon sok egészen kitűnő tehetség dolgozik nálunk, és büszke vagyok arra, hogy sokan közülük egyetemista korukban a tanítványaim voltak. Ha a TTIK-n folyó vegyészképzést nézzük, bizony, igaz, hogy egy vegyész mesterszakot elvégezni komoly erőfeszítést igényel. Ugyanakkor végzett vegyészeink szinte „lábon elkelnek”, még mielőtt megszáradna a tinta a diplomájukon. Ez pedig azt mutatja, hogy a mostaninál jóval több vegyészt képezhetne az egyetem, a munkaerőpiac azonnal felszívná őket. A kémia tanárképzésről is hadd ejtsek néhány szót, már csak azért is, mert eredeti végzettségem kémia-fizika szakos középiskolai tanár. Aggódva figyelem minden évben, hogy hogyan alakul a jelentkezések száma. Csak a legelhivatottabb fiatalok jönnek kémia tanár szakra, és számuk drámai ütemben csökken. Pedig nagy szükség van és lesz rájuk: számos, a vegyésznél sokkal kurrensebb szakon (orvos-, gyógyszerész-, vegyészmérnök képzések például) a kémia nélkülözhetetlen a felvételhez.

- Mivel foglalkozik szabadidejében?

- Nagycsaládos ember vagyok, 5 gyermekem van, a legnagyobb 36, a legkisebb 11 éves. Ezzel, azt hiszem, meg is adtam a kérdésre a rövid választ. Igyekszem megteremteni az egyensúlyt a magánélet és a munkahely között. Úgy próbálom berendezni az életemet, hogy az egyik fele a „munkahelyi családomnak”, vagyis a kutatócsoportnak, a másik fele a családomnak, a magánéletemnek jusson. A feleségemmel, aki szintén kémikus és az egyetemen dolgozik, mint tudományos munkatárs, megállapodtunk abban, hogy munkát haza nem viszünk. Ez legtöbbször sikerül is. Aztán ha már otthon vagyunk: nagyon szeretünk főzni a családnak és a szép számú barátunknak. Emellett nagyon szeretek horgászni, de sajnos, erre messze nem jut annyi időm, mint amennyire igényem lenne.

- Milyen kutatásokon dolgozik most?

- Kutatócsoportunkban, a MASOST-ban mind alap-, mind ipari kutatási programok zajlanak. Jelenleg 7 PhD hallgatónk dolgozik a disszertációján, ők főként alapkutatási feladatokat látnak el: anyagszerkezet-vizsgálatok, oldatkémia, oldatszerkezet, katalízis szerepel a témák között, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Ipari kutatásaink közül jelenleg a legnagyobb erőbedobással egy a vörösiszappal kapcsolatos projekten dolgozunk. A vörösiszap a timföldgyártás során nagy mennyiségben képződő melléktermék, a timföld pedig az a vegyület, amiből az alumíniumot állítják elő. Ipari együttműködésünk van egy dubai céggel, és az a célunk, hogy ezt a nagyon nehezen kezelhető mellékterméket célzott kémiai átalakításokkal hasznossá tegyük, például úgy, hogy termőföldbe talajjavító anyagként beforgatható legyen. Ezzel ezt a sok bonyodalmat (vagy akár tragédiát, ld. kolontári vörösiszap ömlés) okozó masszát hasznos anyaggá tudnánk átalakítani. Örömmel jelenthetem, hogy kutatásaink már igen előrehaladott állapotban vannak, érzésem szerint közel állunk ahhoz a ponthoz, hogy az eredményekről már nyilvánosan is beszélhessünk.

Emellett persze folyamatosan keresünk új megbízásokat, illetve bennünket is elég gyakran keresnek meg. Legutóbb például egy belga székhelyű céggel, a LHOIST-tal, a világ egyik legnagyobb oltott mész forgalmazójával dolgoztunk együtt egy nagyon érdekes problémán. A másik témánk, amivel az utóbbi időben szintén nagyon sokat foglalkozunk, az olajkitermeléssel kapcsolatos. Hagyományos módszerekkel a teljes kőolaj mennyiségnek csak viszonylag kis hányadát lehetséges kitermelni. A MOL-lal közös projekt célja, hogy a kőzetekre rátapadt ki nem termelt olajat az úgynevezett EOR módszerrel kinyerjük.

Szóval, talán látható, nem unatkozunk, és nagyon remélem, hogy ez még egy jó darabig így is fog maradni.

SZTEinfo – Kovács-Jerney Ádám

Fotó: Sahin-Tóth István