A Szegedi Tudományegyetem és a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium együttműködésének legfőbb célja, hogy lehetőségeket biztosítson a tudás kiaknázására Gyulán azoknak a helyi fiataloknak, akik a szegedi egyetemen szereztek vagy szereznek a közeljövőben oklevelet, diplomát.
Az ünnepélyes keretek között megrendezett eseményen részt vett és köszöntőt mondott Dr. Kovács József, a térség országgyűlési képviselője; Dr. Görgényi Ernő, Gyula polgármestere, valamint Teleki-Szávai Krisztina, a Gyulai Tankerületi Központ igazgatója.
Az együttműködő felek megállapodást kötöttek 2022. szeptember 30-án Gyula városában, a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium illetékességi területén arról, hogy Békés megyében a hosszú távon is sikeres kapcsolati háló létrehozása és fenntartása érdekében a köznevelés különböző szintjei, valamint a felsőoktatás között, a munkaerőpiac térségi igényeihez igazodva kooperáció jöjjön létre. A megállapodás egyszerre hivatott szolgálni a köznevelési és felsőoktatási intézményekben folytatott tehetséggondozást, az egyetemi hallgatói utánpótlást, illetve a munkaerőpiac igényeinek biztosítását, valamint a pedagógusok szakmai támogatását.
- Reményeink szerint ma egy olyan együttműködés veszi kezdetét, amely az intézmények szakmai együttműködése mellett lehetőségek tárházát nyitja meg fiataljaink előtt. Hiszek abban, hogy fiataljaink jövőépítésében nagy feladata van gimnáziumunknak és az egyetemnek egyaránt, hiszen a műveltség, a tudás, a hagyományok átörökítésével közösen támogatjuk növendékeinket abban, hogy megtalálják a számukra legmegfelelőbb pályát, azt a területet, amelyet örömmel fedeznek fel, amely motiválja őket abban, hogy még jobbá váljanak. Úgy gondolom, hogy fiataljaink életfeladat-megtaláláshoz kiváló lehetőségeket nyújtanak a Szegedi Tudományegyetemmel köttetett megállapodásban rögzített szakmai programok is. Ilyen például az egyetemlátogatás, a pályaorientációs tanácsadás, a különböző workshopokon való részvétel, vagy a jövő nyáron, először megrendezett, I. Gyulai Szabadegyetem. Ugyanakkor ez a szerződés túl is mutat önmagán azzal a vállalással, hogy célként jelöli meg a Gyula városában, Békés megyében született hallgatók helyben maradását is, bevonva ebbe a munkaerőpiaci szereplőket. Nincs is annál szebb, amikor egy fiatal pályakezdő büszkén mondhatja el, hogy innen, Gyuláról, Békés megyéből indulva, hazánk egyik legnagyobb oktatási komplexumában, a Szegedi Tudományegyetemen gyarapítva tudását tér haza szülővárosába, ezt a települést választva munkahelyéül, lakhelyéül, majd később családja otthonául – osztotta meg a sajtótájékoztatón gondolatait Zámori Ida, a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium vezetője.
Az együttműködés keretében a Szegedi Tudományegyetem vállalta, hogy gondoskodik az egyes pedagógusképzésekről, továbbképzésekről a Gyulai Tankerületi Központ fenntartásában működő köznevelési intézmények pedagógusai körében. Emellett az egyetem és a partneriskola kinyilvánították arra irányuló szándékukat is, hogy a partneriskola pedagógusai és tanulói számára az egyetem által kínált programok széles körben ismertté és hasznossá váljanak, továbbá az egyetem oktatói és hallgatói is bekapcsolódhassanak a partneriskola szakmai programjaiba.
- A Szegedi Tudományegyetem nevében szeretnék én is köszönetet mondani azért, a hosszú évek óta folyó és jól működő közös munkáért, amely a két intézmény között van, és a mai naptól kezdve, immár szerződésben foglalt keretek között folytatódik tovább. Míg kezdetben az egyetemeken csak oktatói és kutatói munka folyt, ma már a felsőoktatási intézmények aktív szerepet játszanak az egészségügy és a gazdaságfejlesztés területén is. Ez azt is jelenti, hogy ha adott egy egyetem és egy olyan oktatási intézmény, amely hasonlóképp ezen dolgozik, úgy, mint a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium, akkor a kettő előbb-utóbb találkozik egymással. A legfőbb célunk közös: szeretnénk a fiatalabb generációkat, olyan tudáshoz juttatni, amely a társadalom és a régió számára is hasznos. Hiszek abban, hogy az embernek azzal kell foglalkoznia, amit szeret, mert csak így tud hasznos tagja lenni a társadalomnak is, és az adott régiónak, ahol él. Remélem, hogy ez az együttműködés hozzásegíti a gyulai középiskolásokat ahhoz, hogy minél célirányosabban felismerjék mivel szeretnének foglalkozni – összegezte gondolatait Prof. Dr. Zakar Péter, az SZTE Nemzetközi és Közkapcsolati rektorhelyettese.
SZTEinfo
Fotó: Tóth Péter