„Szünet nélkül cipelte a téglákat a magyar kultúra házához” – konferencia Klebelsberg Kuno emlékére

A konferencia megnyitójaként Dr. Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja elmondta, a rendezvény az egyetem centenáriumi sorozatának egyik záróeseménye. Klebelsberg Kuno életművét méltatva elmondta, Klebelsberg kétszeresen is szívügyének tekintette az egyetemi fejlesztéseket, és kultuszminiszterként mindent megtett azért, hogy Szeged rövid időn belül az ország meghatározó szellemi központja legyen. „Támogatásával, kiváló érdekérvényesítő képessége és ügyes lobbimunkája eredményeként épültek fel a húszas évek második felében a Tisza-parti klinikák, valamint a stílusában Velencét idéző Dóm tér, ahol a különböző kutatóintézetek a tudományok, a katolikus egyház és a város kapcsolatát jelképezik. De szintén neki köszönhetjük a Bölcsészkaron az Auditorium Maximum megalkotását, valamint Szent-Györgyi Albert hazahívását Angliából, aki így nagyrészt nálunk végezte a később Nobel-díjjal jutalmazott kutatásait. Azt is érdemes megemlítenünk, hogy az egyetemi építkezéseken belül kiemelt hangsúlyt kapott a szülészeti és gyermekklinika, ami jól mutatja Klebelsberg emberi kiválóságát, hiszen az egyik fő célja a magas gyermekhalandóság csökkentése, ezáltal pedig Magyarország népesedési mutatóinak javítása volt.”

Képgaléria a konferenciáról

A konferencia nyitóelőadásán Prof. Dr. Romsics Ignác akadémikus, Széchenyi-díjas történész, a 20. századi magyar történelem kutatója, az egri Eszterházy Károly Egyetem Történelemtudományi Intézetének egyetemi tanára Bethlen István és Klebelsberg Kuno szövetségéről, az 1920-as évek konszolidációjában játszott szerepükről beszélt. Bethlen István volt az az államférfi, mondta Romsics Ignác, aki a Horthy Miklósról elnevezett rendszer alapjait lerakta, Klebelsberg Kuno pedig az az államférfi, aki a bethleni konszolidáció alapjain kultúrpolitikát épített. Bethlen István négyszer alakított kormányt, ezekben 29 miniszter kapott szerepet, és Klebelsberg Kuno dolgozott legtovább, majdnem 10 éven át a Bethlen-kormányokban. Klebelsberg 1921-ben egy évre belügyminiszter, majd 1923-tól vallás- és közoktatásügyi miniszter volt; ezalatt fenntartás nélkül támogatta Bethlen konszolidációs politikáját. Közös céljuk volt, hogy a háború utáni súlyos helyzetből kiemeljék a magyar társadalmat, és közös politikai hitvallásuk lett az európai értékekre alapozott modernizáció.

Amikor Bethlen István 1921-ben először kormányt alakított, romokban hevert a gazdaság, menekültek ezrei laktak vagonokban, munkanélküliség volt, még működtek szélsőséges politikai csoportok, a miniszterelnökök hivatali átlaga pedig mindössze fél év volt. A konszolidáció nyomán 1929-re fellendült a termelés és új házakban laktak a korábbi vagonlakók. Eközben Bethlen olyan népszerűtlen intézkedéseket is hozott, mint a felsőbb 10 ezerre kivetett egyszeri nagy vagyonadó, amiből a betervezett 30 milliárd koronának alig harmada folyt ugyan be, de ebből származott a későbbi földreform és a falusi kislakásépítés fedezete. A költségvetési egyensúly 1925-re helyreállt, a 100 ezer lakosra jutó orvosok száma megkétszereződött. 1929-re pedig az egy főre eső nemzeti jövedelem az európai átlag 74 százalékára emelkedett, ami erőn felüli teljesítmény volt egy háború sújtotta országtól.

Klebelsberg Kuno kultúrpolitikájának feltétele is a konszolidáció volt; az 1920-as évek közepéig kellett várnia, hogy ehhez megfelelő fedezete legyen az országnak. Szegeden ekkor kezdődtek a város mai profilját meghatározó egyetemi építkezések, a klinikák, a Dóm tér építése. Ekkor indultak a Klebelsberg által alapított tudományos ösztöndíjak, az 1927-ben alapított Magyar Intézetek hálózata, amely tanárjelöltek, kutatók, művészek százai számára nyújtott életre szóló nyugat-európai feltöltődést Bécsben, Rómában, Berlinben, Párizsban. Az 1920-as évek közepétől vitte végig Klebelsberg Kuno az iskolák reformját is, melyben a gimnáziumot humán és reál típusra osztotta. Tovább fejlesztette az 1868 és 1945 között létező polgári iskolai képzést, amelyet elvégezve kishivatalnokok és alkalmazottak tömege talált munkát. 1928-ban pedig koedukálta és Szegedre telepítette azt az intézményt, amelyben a polgári iskolai tanárokat képezték; ez lett a későbbi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola, a mai SZTE JGYPK elődje. Klebelsberg Kuno intézkedése volt, hogy minden 5 ezer lélek fölötti településen kötelezően polgári iskolát kellett építeni (Romsics Ignác gyermekkorában maga is egy ilyen iskolába járt), amivel a polgáristák száma 80-100 ezerre emelkedett. Az országban ekkor 50-60 ezer gimnazista, és mai viszonyokhoz képest igen kevés, 10-13 ezer egyetemista tanult. Klebelsberg 1925-ös népiskolai programjának elkészült 5000 iskolája hatására pedig 1920 és 1941 között 15%-ról 7%-ra csökkent az analfabéták aranya, ami a korabeli európai aránynak megfelelő volt.

Mindeközben a klebelsbergi kultúrpolitikát folyamatos támadások érték a parlamentben. Nagyzási mániástól, a külföld kegyeit kereső pénzszóróig, az állástalan diplomások számának szaporítójától a nemzetietlen (!) liberálisig számos jelzővel illették, főként a fajvédő jobboldal felől. Klebelsberg hitvallása ugyanis az volt, hogy nem a kard, hanem a diploma tartja majd meg az országot, és Bethlennel együtt úgy gondolta, hogy a demokrácia elmélyítése, az általános titkos választójog előtt kulturálisan kell a népet felemelni. Tízéves együtt dolgozásuk – így Romsics Ignác - megszívlelendő és követendő kellene, hogy legyen.

Dr. habil. Ujváry Gábor „Klebelsberg Kuno megítélése egykor és ma” című előadásában a hús-vér Klebelsberget és emlékezetét vette szemügyre. A történész kifejtette, hogy maga Klebelsberg Kuno is avíttnak tartotta és tiltakozott volna az ellen, hogy napjaink viszonyait visszavetítsük a korábbi időszakra. Ugyanakkor Ujvári Gábor szerint a Klebelsberg-kultusz mellett a Klebelsberggel való felszínes foglalkozás is reneszánszát éli. Az igazi konzervatív reformer, a valódi államférfi megérdemelt tisztelete mellett a történész szakmának meg kell próbálnia őt és munkásságát tárgyilagosan értékelni, hogy „ne félistenként, hanem emberként, politikusként tekintsünk rá”.

A történész ebből kiindulva úgy látja, Klebelsberg Kunónak minisztersége idejében és életében egészen más volt a megítélése, mint napjainkban. Ujvári Gábor összegyűjtött néhány igen csípős bírálatot is, amelyeket Klebelsberg Kuno életében kapott az értelmiségiek köréből. Kezdve azzal, hogy Kunfi Zsigmond a magyar kultúrpolitika legnagyobb botrányának nevezte, hogy Klebelsberget a Magyar Történelmi Társulat elnökévé megválasztották, 1931-ben pedig Bibó István Klebiklésznek titulálta a miniszterségéről lemondó Klebelsberget, aki Szabó Dezső szerint mindent megtett a germanizálás érdekében és „reformnimfomániás” miniszter volt.

Ujvári Gábor rámutatott, hogy a Klebelsberg-kultuszhoz vezető megítélés a miniszter halála után szinte rögtön megváltozott. „Élt 57 évet, dolgozott egy évszázadot” – írta a Pesti Napló halála után. Az Est 1927. március 30-i nekrológja pedig azt írta róla, hogy „szünet nélkül cipelte a téglákat a magyar kultúra házához”. Hóman Bálint, Klebelsberg Kuno szegedi ravatalánál egy árnyalatnyi kritikával azt mondta, hogy Klebelsberg reneszánsz államférfiak módjára élt az irányítás eszközeivel. Kultuszát jelzi, hogy 1932-es halála után három évvel már átadták a szegedi Fogadalmi Templomban található síremlékét, 1938-ban pedig Klebelsberg-emlékkötet jelent meg, amelybe Szent-Györgyi Albert „Gazdám emlékezete” címmel írt. A háborút követően néhány tárgyilagos említés után 1947-ben már botrányt okozott, amikor a Magyar Történelmi Társulatban Eckhart Ferenc megdicsérte; Klebelsberg életművét. Innentől az MTT új elnöke, Andics Erzsébet hatására Klebelsberget csak mint reakciós politikust lehetett emlegetni. Noha ezután évtizedekig alig beszéltek róla a történészek, az MSZMP-időszak elején, 1959-ben Balogh Sándor még az 50-es éveken is túltett: nem egyszerűen nacionalizmusnak, hanem a fasizmus nacionalizmusának nevezte Klebelsberg Kuno politikai hitvallását.

A rehabilitáció az 1968 körüli enyhülés idején következett be Glatz Ferenc, majd Romsics Ignác, Tőkéczky László, Ladányi Andor, T. Kiss Tamás történészek révén. Klebelsberg Kunónak azóta több szobra van Magyarországon, mint az összes többi vallás és közoktatási miniszternek együttvéve. Emellett több intézmény is a nevét viseli, közöttük a Szegedi Tudományegyetem könyvtára is, amely 2011-ben vette fel a Klebelsberg nevet.

A konferencián Dr. Horváth Gábor, a Gál Ferenc Egyetem egyháztörténeti tanszékének főiskolai tanára Glattfelder Gyula és Klebelsberg Kuno barátságáról, a szegedi püspök által a Dóm téren és a Fogadalmi Templomban megjelenő allegorikus jelzésekről beszélt. „Ünnepnyitó vezércikked lélekemelő hatása alatt...” – idézi Glattfelder püspök egy levelét dr. Horváth Gábor, amely Klebelsberg Kuno „A szegedi avatás” címmel az 1930. október 19-i Nemzeti Újságba írt vezércikke nyomán íródott.

Az köztudott, hogy Klebelsberg Kuno aktívan részt vett a szegedi Dóm tér koncepciójának kialakításában. Az azonban kevésbé ismert, hogy Glattfelder Gyula elgondolásai is nyomot hagytak a Dóm téri szobrokon, címereken, a templom freskóin és díszítőszobrain. dr. Horváth Gábor Glattfelder püspök eddig kiadatlan prédikációit tanulmányozva jutott arra a következtetésre, hogy a legitimista, vagyis I. Ottó királyt (Habsburg Ottót) Magyarország királyának tekintő püspök a Dóm téren az apostoli királyság üzeneteit helyezte el. Így dr. Horváth Gábor szerint nem véletlen, hogy Szent Gellért szobra éppen a püspöki dolgozószoba ablaka mellett van (a püspöki palota Trianoni kapuja mellett jobb kéz felé). Glattfelder Gyula ugyanis Gellért püspök örökségeként fogta fel munkáját.

Dr. Horváth Ferenc szerint Glattfelder Gyula a „magyar katolicizmus reménységének” nevezte a templomot, és ez alatt a történelmi Magyarország egységének helyreállását, az ország szimbolikus újjáépítését értette. Ezeket az elgondolásait egyeztette Klebelsberg Kunóval is, és végső soron a teljes Dóm térre úgy tekintett, mint a magyar tervszerűség és együttműködés mintájára, amit a jövő be fog igazolni.

Dr. Fizel Natasa, a SZTE JGYPK Alkalmazott Pedagógiai Intézet Szociálpedagógus-képző Tanszék főiskolai docense a Romsics Ignác által említett polgári iskolai tanárképzés klebelsbergi átalakításáról beszélt előadásában. A polgári iskolai tanárok képzése 1873 óta két külön intézményben folyt Budapesten. Az Állami Polgári Iskolai Tanítóképző (Paedagogium) a fiúk, az Erzsébet Nőiskola a lányok képzését szolgálta. A képzés 1918-ben főiskolai rangú és 3 éves időtartamú lett. Dr. Fizel Natasa szerint a korszak oktatási átalakulása közepette is meglepetés volt, hogy 1928-ban Klebelsberg Kunó miniszterként összevonta, koedukálta és Szegedre helyezte a tanárképzést, ugyanakkor pedig megszüntette a felekezeti polgári iskolai tanárképzőket. Így polgári iskolai tanárnak 1947-ig csak Szegeden lehet tanulni. Még ezen is túlmenően Klebelsberg úgy döntött, hogy a polgári tanárképző hallgatóinak kötelezően fel kell venniük félévente 2 tárgyat az egyetemen.

Dr. Fizel Natasa úgy látja, a Szegedre költöztetés, és a kötelező áthallgatás egyik oka az volt, hogy Klebelsberg benépesítse a kevés jelentkezőt felmutató bölcsészeti kart, amelyet így nem kellett ideiglenesen bezárni. Dr. Fizel Natasa oktatástörténeti kutatása szerint az egyetemen nem nézték jó szemmel az áthallgatást, attól tartva, hogy gyengébb képességű hallgatók jelentkeznek majd; ezt azonban a levéltári kutatás nem erősítette meg: Dr. Fizel Natasa 5000 kurzus jegyeinek megvizsgálása után arra jutott, hogy az egyetemen áthallgatott kurzusok 80 százaléka 4-5-ös jeggyel zárult. Végkövetkeztetése szerint Klebelsberg Kuno döntéseinek köszönhetően a szegedi évek alatt 1947-ig a tanárképzés olyan professzionális szintet ért el, amellyel közel járt ahhoz, hogy egyetemi kar lehessen belőle, eközben pedig az átszervezés minden szereplő nyertesnek érezte magát.

Dr. Zombori István történész, a Móra Ferenc Múzeum egykori igazgatója, a Gál Ferenc Egyetem oktatója az egyetem szegedi és pécsi letelepítését a főváros és vidék ellentét oldaláról vizsgálta. A szegedi történész szerint már a dualista államban az 1880-as évektől próbálkoztak a nagyobb vidéki magyar városok, hogy saját egyetemük jöjjön létre. Az elakadt kísérletek után 1912-ben Szeged csalódására Debrecenben és Pozsonyban alakult egyetem, de mire ezek működni kezdtek volna, kitört a háború, majd 1919-ben a pozsonyi és kolozsvári egyetem tanárai és hallgatói Magyarországra menekültek. Dr. Zombori István szerint a budapesti illetékesek még a letelepítés után is ideiglenesnek gondolták a kolozsvári egyetem szegedi sorsát, Klebelsberg viszont kezdettől rendkívül fontosnak tartotta a vidéki városok egyetemeit.

A történész szerint Klebelsberg azzal szemben is pártolta a vidéki egyetemeket, hogy a 4 felsőoktatási intézményt rendszerét sokan túlméretezettnek találták a Trianon utáni ország lélekszámához képest. Klebelsberg azonban a tudás hatalmával akarta megsokszorozni a nemzet erőit. 1932-ben megjelent visszatekintő koncepciójában úgy érvelt, hogy a főváros mellől hiányoznak a 150-300 ezer lakosú magyar vidéki városok (abban az időben Szeged 130 ezres és Debrecen 116 ezres volt). Ezért foglalkozott Nagyszeged gondolatával is; Klebelsberg szerint Nagyszegedet a környező községekkel való egyesítéssel lehetett volna elérni, és az ennek nyomán kialakuló 180 ezres városban, a közjövedelem nem forgácsolódott volna szét. Ez a várostípus, vélte Klebelsberg Kuno, még nem lett volna versenytársa a fővárosnak, de már megfelelő önállósággal bírt volna, és egy ilyen nagyvárosnak megalapozottan volt szüksége egyetemre. Dr. Zombori István szerint Klebelsberg Kunót ez az elgondolás vezette akkor is, amikor a vidéket erősítő decentralizáció, a klinikaépítés és a tanárképző Szegedre költöztetése mellett döntött.

A konferencia második felében Prof. Dr. Kucsera Tamás Gergely egyetemi tanár: "A Klebelsberg-hagyomány ápolásáról - Tőkéczki László emlékére", Székelyné Kőrösi Ilona muzeológus (Kecskemét): "Klebelsberg iskolaépítési programja", Dr. Nátyi Róbert egyetemi docens, az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar dékánja: "A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma és Klebelsberg Kuno kapcsolata", valamint Dr. T. Molnár Gizella SZTE JGYPK Művelődéstudományi Tanszék főiskolai tanára: "Iskolareformok Klebelsberg politikájában" címmel tartott előadást.

***

A Klebelsberg-konferencia résztvevői az előadások előtt a szegedi Fogadalmi Templom altemplomában megkoszorúzták Klebelsberg Kuno sírját. Itt az esemény rendezője, Prof. Dr. Zakar Péter, a Szegedi Tudományegyetem nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese mondott emlékező szavakat arról, hogy az államférfihoz felsorolhatatlanul sok szállal kapcsolódik az egyetem, többek között ma is használja az egykor Klebelsberg által emelt épületeket, és ma is büszke szellemi hozzáadott értékeire, mint amilyen Szent-Györgyi Albert Szegedre hívása volt. „Méltó helyen kezdjük a konferenciát, hiszen itt valóban igaz a felirat, miszerint Rólad a kövek beszélnek” – mondta Prof. Dr. Zakar Péter.

SZTEinfo - Panek Sándor

Fotó: Bobkó Anna, Kovács-Jerney Ádám, Sahin-Tóth István