Bezár

Hírarchívum

044A4701

Bartók Béla Művészeti Napok az SZTE-n a centenárium jegyében

Bartók Béla Művészeti Napok az SZTE-n a centenárium jegyében

2022. március 18.
2 perc

Versenyek, koncertek, flashmobok - a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kara idén első alkalommal, hagyományteremtő céllal, 2022. március 22-25 között Bartók Béla Művészeti Napokat szervez. A négynapos rendezvénysorozatról Nátyi Róbert, az SZTE BBMK dékánja sajtótájékoztatón adott tájékoztatást 2022. március 18-án.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

- A rendezvénysorozatnak több célja is van, az egyik az, hogy a 2019-ben névváltoztatáson átesett Kar megünnepelje új névadója, Bartók Béla születésnapját. Ezt eredetileg 2020 március 25-én szerettük volna először megvalósítani, a koronavírus-járvány azonban közbeszólt. Pont úgy, mint 2021-ben, a tavalyi évben Bartók Béla születésének 140. évfordulója is kiváló apropót nyújtott volna az eseménynek. Idén azonban, nagy örömünkre már alkalmunk lesz arra, hogy március 22-25 között a Kar oktatói és hallgatói, Bartók Béla művei köré épülve megmutassák magukat, és az itt folyó magas szintű oktatást, munkát. Emellett ez a pár nap lehetőséget biztosít arra is, hogy a magyar zenei élet kiváló képviselői fellépjenek – kezdte gondolatait Nátyi Róbert, az SZTE BBMK dékánja.

 044A4717

A rendezvénysorozat a Szegedi Tudományegyetem 100. évfordulóját is hivatott ünnepelni, ennek ellenére a gazdag programsorozat nemcsak az egyetemi polgárokat kívánja szórakoztatni, hanem Szeged Város lakóit is. Ezért az SZTE BBMK Fricsay és Liszt terme mellett, a város különböző pontjain is hallhatók és láthatók lesznek majd a fellépők.

- Olyan helyeken találkozhat a közönség a hallgatóinkkal és oktatóinkkal, ahol egyébként nem lenne rá alkalom. Ilyen a Városháza vagy a Reök-palota erkélye, a Dugonics tér, a szegedi áruházak külső és belső terei, valamint a tömegközlekedési eszközök. Ám a komolyzene szépségét nemcsak így, hanem a koncertjeinken keresztül is szeretnénk eljuttatni. Ezeknek a Bartók Béla Művészeti Kar koncerttermei adnak majd otthont – emelte ki a dékán.

 044A4734

A részletes program IDE kattintva érhető el.

SZTEinfo - Pósa Tamara

Fotó: Sahin-Tóth István

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek