Bezár

Hírarchívum

nyito

Pedagógusait köszöntötte a Szegedi Tudományegyetem

Pedagógusait köszöntötte a Szegedi Tudományegyetem

2022. június 13.
4 perc

Pedagógusnap alkalmából köszöntötte az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola, az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Napközi Otthonos Óvodája, az SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakgimnázium, és az SZTE Kossuth Zsuzsanna Technikum és Szakképző Iskola pedagógusait a Szegedi Tudományegyetem. Az ünnepségen 30 díjat adtak át az egyetem vezetői.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

- Nagyon örülök, hogy két év után újra, személyesen köszönthetjük Önöket a pedagógusnap alkalmából és a Szegedi Tudományegyetem rektoraként személyesen köszönhetem meg a munkájukat. A Centenárium évében szeretném kiemelni, hogy azok a célok, amelyek mentén az egyetem Kolozsvárról 100 évvel ezelőtt Szegedre költözött, ma is aktuálisak. Az első és legfontosabb ezek közül, amelyet Szent-Györgyi Albert is kiemelt, mégpedig, hogy olyan szakembereket képezzünk, akik képesek a jövőt és ezzel együtt a fejlődést biztosítani. Ehhez pedig Önökre van szükségünk, ugyanis Önök azok, akik képesek ezen cél mentén a következő generációknak átadni mindazt a tudást, amellyel megvalósítható ez a koncepció – emelte ki köszöntőjében Prof. Dr. Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora.

 IMG_7840

A pedagógusnap minden évben június első vasárnapjára esik – ez az a nap, amikor a köznevelésben és a felsőoktatásban dolgozókat köszöntik.

 IMG_7891

- A Szegedi Tudományegyetem kancellárjaként szeretném Önöket biztosítani afelől, hogy az egyetem eddig is és ezt követően is minden olyan feltételt biztosít majd, amelyek támogatják a pedagógusképzést. Ezt segítette az elmúlt közel egy évben a modellváltás is. Fontos, hogy azokat a karokat, ahol immár egy évszázada folyik ez a képzés, illetve azokat a módszertani központokat, amelyek a Szegedi Tudományegyetemhez tartoznak, munkájukban, tevékenységükben tovább erősítsük. Szeretnénk, ha a régióban betöltött, pedagógusképzésre vonatkozó szerepünk nem csökkenne. Feladatunknak érezzük, hogy biztosítsunk elegendő tanárt és tanítót a Dél-Alföldön. Ebben pedig szeretnénk az Önök segítségét kérni, hiszen, ha valakinek, akkor Önöknek óriási szerepük van abban, hogy az általános és középiskolások, milyen utat választanak maguknak. Ehhez pedig a Szegedi Tudományegyetem megpróbál minden anyagi és infrastrukturális feltételt biztosítani – emelte ki Dr. Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja beszédében.

 IMG_7869

Magyarországon 1952 óta ünneplik a gyermekek életének egyik legmeghatározóbb szereplőit. A pedagógusok nemcsak a tudást, hanem a legfontosabb erkölcsi tudnivalókat is igyekeznek átadni a gondjaikra bízott gyermekek számára, emellett ápolják lelküket és összetartó közösségeket formálnak belőlük.

 IMG_7799

- Elsőként a Pedagógus Szolgálati Emlékérmek átadására kerül sor, amely a minisztérium által adományozható szakmai elismerés. Azoknak a nyugállományba vonuló pedagógusoknak, valamint a felsőoktatásban tevékenykedő oktatóknak ítélhető oda, akik legalább 25 éven keresztül végeztek kiemelkedő munkát a gyermekek, illetve a fiatalok képzése és nevelése érdekében. Az idei tanévben a Szegedi Tudományegyetem hét dolgozója részesül ebben a kitüntetésben – kezdte gondolatait Prof. Dr. Gellén Klára, a Szegedi Tudományegyetem oktatási rektorhelyettese.

 IMG_7857

Kiemelte: a Szegedi Tudományegyetem számára rendkívül fontos a dolgozók és a pedagógusok munkásságának elismerése, ez megmutatkozik abban is, hogy 2022-ben az SZTE több olyan díjat is alapított, amelyben megjutalmazhatja fáradtságos munkájukat.

Pedagogusok_koszontese_20220610_BA
Az eseményen készült fotók a galériára kattintva megtekinthetők.

- Idén első alkalommal kerül átadásra a Közoktatási Nívódíj. Ebben a Szegedi Tudományegyetem köznevelési és szakképző intézményeiben foglalkoztatott pedagógusok és oktatók részesülhetnek, ha kimagasló eredményeket értek el munkájuk során. Évente összesen öt díj adományozható, és három kategóriában kerül kiosztásra: humán, reál, illetve művészeti és egyéb szakmai tárgyat oktatók körében. A Közoktatási Innovatív Pedagógiai Díjat olyan kiemelkedő, innovatív oktatási, illetve oktatás-módszertani megoldásokat alkalmazó pedagógus és oktató kaphatja, aki az átlagos gyakorlattól eltérő újításokat vezet be szakmai tevékenysége során. Évente összesen négy ilyen elismerés adományozható, köznevelési és szakképző intézményenként egy-egy főnek ítélhető oda. Végül, de nem utolsósorban: idén tizennégy kolléga részesül Közoktatási Rektori Elismerő Oklevélben, amely olyan, a Szegedi Tudományegyetem köznevelési intézményeiben foglalkoztatott pedagógusoknak és oktatóknak adható, akiknek a diákjai kimagasló eredményt értek el országos tanulmányi, művészeti vagy szakmai versenyeken. A mai napon tehát összesen harminc kollégánk kiemelkedő munkáját jutalmazzuk Pedagógusnap alkalmából. Gratulálok mindannyiuknak az elismeréshez – zárta gondolatait az SZTE oktatási rektorhelyettese.

A díjakat a Szegedi Tudományegyetem kancellárja, rektora és oktatási rektorhelyettese adta át. Az ünnepséget Iski Roland énekhangján felcsendült dalok tették szebbé.

SZTEinfo - Pósa Tamara

Fotó: Bobkó Anna

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek