Bezár

Hírarchívum

IMG_0680

Öt európai egyetem hallgatói vetélkedtek a Szegedi Tudományegyetemen

Öt európai egyetem hallgatói vetélkedtek a Szegedi Tudományegyetemen

2022. június 27.
3 perc

Többek között a fenntarthatóságot, a távmunkát, az egészségügyi adatok szélesebb körű kezelhetőségét kutatták 8 héten keresztül a EUGLOH szövetség (European University Alliance for Global Health) diákjai. Eredményeiket az innovációs kihívás döntőjén, 2022. június 23-án, a Szegedi Tudományegyetemen mutatták be.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Miért utaznak többen repülővel, mint vonattal nagyobb távolságokra? Hogyan lehetne ezen a tendencián változtatni? Miért nincs egy globálisan elfogadott mérőrendszer annak meghatározására, hogy mely cég nevezheti magát zöldnek és melyik nem? Mik a távmunka előnyei és hátrányai? Hogyan hasznosíthatnánk még több területen az emberiség egészségyügyi adatait? – ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresték a választ a EUGLOH Innovációs Kihívásán résztvevő hallgatók, akik felhasználói szempontból vizsgálták meg ezeket a kérdéseket.

 

Demo_Day
Képgaléria az eseményről.

A EUGLOH öt európai egyetem közös projektje, melynek tagjai a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) kívül a francia Paris-Saclay Egyetem, a portugál Portói Egyetem, a svéd Lundi Egyetem, illetve a müncheni Ludwig Maximillian Egyetem. A program 210 ezer hallgató, 23 ezer oktató, kutató és felsőoktatási munkatárs számára teszi lehetővé az öt egyetem és így az öt ország közötti mobilitást. A hallgatók nemzetközi projektekben vehetnek részt, mint amilyen a 8 hétig tartó „EUGLOH Joint Innovation Challenges” is volt. A multidiszciplináris csapatok – mentorok segítségével - olyan témákon dolgoztak, mint a fenntarthatóság, a távmunka, vagy a jövő applikációja. Kutatásaik eredményét 2022. június 23-án, a Szegedi Tudományegyetem Rektori Épületének Dísztermében rendezett Demo Day-en mutatják be a zsűri előtt, amelynek tagjai: Koppány Enikő, az SZTE Innovációs Igazgatóság, Üzletfejlesztési és Vállalkozásmenedzsment irodavezetője, Huszár Sándor marketing kutató és Papp Csaba, az SZTE Innovációs Igazgatóság technológiai transzfer menedzsere.

 IMG_0680

Douglas Bjäresten, a Lundi egyetem diákja és csapata azt a kérdéskört járta körül, miért utaznak többen repülővel, mint vonattal. A kevésbé környezetszennyező vonatozás népszerűsítésére ötleteltek is: könyvtár-vagonokat, ismerkedős appokat vezethetnének be a hosszú utakra a vonattársaságok.

 IMG_0681

A nyertes csapat a Data-enabled Health lett, akik az egészségügyi adatok kezelésére mutattak be egy olyan megoldást, amely biztonságos kezelést és hatékony felhasználást eredményez. A csapat tagjai José Miguel Diniz (Portói Egyetem), Reham Belidi (Lundi Egyetem) és Chani Kabla (Paris-Saclay Egyetem). Nyereményük egy szegedi tanulmányút és egy éves hozzáférés a SZTE Coursera-n található oktatási anyagaihoz.

 IMG_0639

- Ez a program csak egy, a számos EUGLOH program közül, amelyen a Szegedi Tudományegyetem hallgatói részt vehetnek képzési szinttől és területtől függetlenül – tudtuk meg Prof. Dr. Széll Mártától, a Szegedi Tudományegyetem stratégiai rektorhelyettesétől, aki elmondta: az EUGLOH szövetség tagjai, így az SZTE közös oktatásfejlesztési, hallgatói, oktatási mobilitásokat tűztek ki elsődleges célként. Olyan programokat is vállaltak, amelyekben hallgatói, kutató illetve innovációs tevékenységet is koordinál, illetve közösen hajt végre az öt egyetem. A cél a minél szervesebb együttműködés előmozdítása és közös képzések kialakítása. Ilyen például a nagy kutatási infrastruktúrák használatát célzó master program indítása Szegeden, az ELI kapcsán és az SZTE EUGLOH Szabadegyetem, amely az SZTE Szabadegyetem mintájára valósul meg és amelyen az előadók az öt partneregyetemről kerültek ki.

 IMG_0697

- Egy felmérés alapján eddig közel 3 ezer SZTE-s hallgató vett részt EUGLOH programokon, amelyeknek célja, hogy az egészség kérdésére globális szinten tekintsünk. Kezdve a tiszta termőtalajtól az egészséges testi-lelki felrissülésig, amelynek része a zenehallgatás is. A EUGLOH tágra nyitja a tematikák kapuját, így minden résztvevő egyetemen, minden kar tud hozzá csatlakozni – összegezte Prof. Dr. Széll Márta.

Fotó és szöveg: Bobkó Anna

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek