Dalok, versek, táncok színesítették a Szegedi Tudományegyetemen Konfuciusz Intézetének Évzáró Gálaestjét, amelyet 2022. június 9-én, tartottak, a Szegedi IH Rendezvényközpontban. A koronavírus-járvány miatt, két év kihagyás után az újra megrendezett eseményen kapták meg okleveleiket a kínai nyelvvizsgákon legjobb eredményt elérő diákok, valamint a Chinese Bridge kínai nyelvi versenyen kiválóan szereplő hallgatók, emellett szó esett az elmúlt 10 év eredményeiről és a jövőbeli tervekről is.
Az SZTE Konfuciusz Intézet először 2018-ban, hagyományteremtő céllal rendezte meg az Évzáró Gálát. A műsor céljai: bemutatkozási lehetőséget biztosítani az Intézet szervezésében kínaiul tanuló diákoknak, az általános iskolától az egyetemig; elismerő oklevélben részesíteni a kínai nyelvtanulásban, versenyeken, nyelvvizsgákon kiemelkedő eredményt elérő diákokat, megköszönni az év során a partnerektől az Intézet munkájához kapott segítséget; továbbá elbúcsúzni a hazautazó kínai nyelvtanároktól és kistanároktól.
2020-ban és 2021-ben a koronavírus-járvány miatt számos tekintetben megnehezült az Intézet munkája: többek között nem volt lehetőség a jelenléti
programok megszervezésére sem, így az Évzáró Gála két alkalommal is elmaradt. Az idén megrendezett SZTE Konfuciusz Intézet Gálaműsor házigazdái Lauscher Zoltán és Wang Qiyun Rebeka, az SZTE magyar szakos kínai hallgatója volt..
Dr. Fendler Judit, az SZTE kancellárja nyitotta meg az estet, aki beszédében kifejtette az SZTE kínai kapcsolatainak fontosságát, valamint a Konfuciusz Intézet ebben betöltött zászlóshajó szerepét. Említést tett a kínai nyelvoktatásban elért eredményekről és az SZTE különböző karain folyó Kína-kutatással kapcsolatos munkákról. Az Intézettel kapcsolatos sikerek felsorolásakor azt is megemlítette, hogy Mohr Richárdot, az Intézet igazgatóját a Magyar-Kínai Baráti Társaság alelnökévé választották meg. Hangot adott annak a szándéknak is, hogy bár a járványhelyzet miatt számos Kínával kapcsolatos fejlesztési terv – például a Kína Központ létesítése – megfeneklett, ennek ellenére a kínai kapcsolatok az SZTE nemzetközi kapcsolatrendszerén belül változatlan stratégiai jelentőséggel bírnak, és a jövőben ezeknek további fejlesztése várható.
A járványhelyzet ellenére az Intézet továbbra is nagy erővel dolgozik a kínai kapcsolatok fejlesztésén. Már 2019-ben felavatásra került az Intézet mellé rendelt Konfuciusz Tanterem a Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium, Általános Iskola intézményeinek keretén belül, ahol ebben a tanévben összesen mintegy 220 diák tanult kínaiul. Jelenleg előkészítés alatt áll a Kossuth Lajos Általános Iskolában a magyar-kínai két tanítási nyelvű oktatás bevezetése is. Szintén a Konfuciusz Tanteremmel közösen második éve rendezik meg a Kínai Nyelv Napja konferenciát. A Chinese Bridge kínai nyelvi versenyen – amelyet az idei évben a Kínai Nagykövetség megbízása alapján a Szegedi Tudományegyetem rendezett – az Intézet közreműködésével tanított diákok évről-évre kiváló eredményeket érnek el. A kínai festészeti- és kalligráfia tanfolyam is hatalmas sikernek örvend.
A Gálaesten a Konfuciusz Intézet kisfilmje után, az Intézet partneriskoláiban kínaiul tanuló diákok műsora váltotta a beszédeket, díjátadásokat és köszöntőket. A műsor első felében kizárólag általános iskolások műsorszámaiban gyönyörködhetett a közönség, a legelső produkcióban 50 kisiskolás énekelt kínaiul, a több száz fős közönség előtt. A Kossuth Lajos Általános Iskola diákjai mellett, a Rókusi Általános Iskola kisdiákjai is színpadra léptek.
Többen is átvették nyelvvizsga oklevelüket, illetve a Chinese Bridge (Kínai Híd) nyelvi versenyen jól szereplő hallgatók, diákok is megkapták elismeréseiket.
Dr. Luo Ping, a Konfuciusz Intézet kínai igazgatója videóüzenetében arról beszélt, hogy a kínai kultúra megismeréséhez elengedhetetlen a kínai nyelv tanulása, valamint méltatta a magyarországi kínai nyelvoktatás – és ezen belül is az SZTE Konfuciusz Intézet – hozzájárulását a kínai nyelvtanulás nemzetközi népszerűségéhez és sikeréhez. Adatokkal támasztotta alá a kínai nyelv nemzetközi oktatásának sikereit: megtudhattuk, hogy világszerte 1500 Konfuciusz Intézet és Konfuciusz Tanterem jött létre, amelyek 13 millió tanuló részére biztosítják kínai nyelvoktatást; 180 országban jöttek létre kínai nyelvtanulási kurzusok, közülük 75 ország már hivatalosan is beépítette a kínai nyelv tanulását az ország oktatási rendszerébe; Kínán kívül 4000 egyetem hozott létre kínai tanszéket, és 75.000 általános- és középiskola, valamint képzési intézmény kínál kínai nyelvórákat. Beszédében említést tett a Chinese Bridge versenyről és annak eredményeiről, továbbá köszönetet mondott a kínai nyelvoktatáshoz tevékenyen hozzájáruló partnerintézmények vezetőinek és mentorpedagógusainak.
A műsor második felében a haladó kínai nyelvtudással rendelkező diákok mutathatták be tudásukat. Az Eötvös Gimnázium csapata kínai verseket és azok magyar fordítását szavalta, ráadásul még Petőfi Szabadság, szerelem című versét is hallhattuk kínaiul. Csóti Patrícia, az SZTE felsőfokú üzleti kínai nyelvvizsgára készülő hallgatója is egy kínai verset adott elő. Anka Adrián, aki szintén a Szegedi Tudományegyetemen tanul, egy különleges mongol tánccal aratott osztatlan sikert.
Mohr Richárd, a Konfuciusz Intézet magyar igazgatójának beszédében azt emelte ki, hogy különös jelentősége van az év értékelésének egy olyan időszakban, amelyben közel három éve jelen van a koronavírus-járvány. Az Intézet alapítása óta eltelt tíz év, ebből ő a szegedi intézet élén nyolc évet töltött el, ami egyaránt okot ad a számvetésre. Megállapította, hogy a színpadon bemutatott színes műsor és a bizonyítványokkal elismert eredmények ékesen bizonyítják az Intézet sikereit. Röviden összefoglalta az Intézetbe érkezésekor elhatározott céljait, és az Intézet élén eltöltött nyolc év alatt elért eredményeket, beleértve az Intézet, a kínai nyelv és Kína népszerűsítését, a nyelvoktatás bővítését, valamint az egyetemi integráció elmélyítését. Az igazgató beszédében személyes szakmai eredményeiről is szót ejtett, mint például a műfordítás vagy a Magyar-Kínai Baráti Társaságban betöltött alelnöki pozíció, de hangsúlyozta, hogy ezen eredményekkel is a magyar-kínai kapcsolatok fejlesztését és Szegedet, az Intézetet és a Kína iránt érdeklődőket akarja szolgálni. Végezetül köszönetet mondott az Intézet munkatársainak és tanárainak azért, hogy gyakran, a rendkívül nehéz körülmények ellenére is kiválóan ellátják a munkájukat.
Kína növekvő szerepe miatt a Szegedi Tudományegyetemnek is a stratégiai célját képezi a kínai kapcsolat erősítése, a tudományos igényű Kína-kutatás megteremtése. Ennek fontos lépéseit képezi az SZTE ÁJTK Nemzetközi Tanulmányok MA szakon akkreditált Kína-specializáció, a Gazdaságtudományi Karon oktatott kínai tematikájú tárgyak, vagy a Bölcsész- és Társadalomtudományi Karon a most már 30 feletti létszámú magyar szakos hallgatókkal közösen végzett oktatási és kutatási munka.
Az SZTE Konfuciusz Intézet hazautazó kínai tanárainak megható búcsúztatása, és a virágok és hazaköltöző tanároknak járó oklevelek átadása után, közös fotózással zárult a gálaest és a tanév.
SZTEinfo/Lévai Ferenc
Fotó: Molnár Dóra