Bezár

Hírarchívum

IMG_5815

Coursera Summer Camp a Szegedi Tudományegyetemen

Coursera Summer Camp a Szegedi Tudományegyetemen

2022. július 20.
2 perc

A Coursera és a Szegedi Tudományegyetem 2019 óta működik együtt, így az egyetem polgárai díjmentesen férhetnek hozzá a világ legnagyobb távoktatási oldalának tartalmához. A július 12. és 15. között megrendezett Summer Camp azoknak a felhasználóknak szólt, akik a Coursera mesterei.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Coursera for SZTE Program résztvevői közül azok pályáztak a nyári tábor programjaira, akik rendszeres használói a felületnek, és különböző területeken szereznek tanúsítványokat. Az SZTE hallgatói közül a világ minden tájáról, Kínától Brazíliáig érkeztek táborozók, hogy a platformon közösen oldjanak meg feladatokat, vegyenek részt irányított projektekben, és kilépve a digitális világból közösségi programokon vegyenek részt. A közösségépítést segítették az interaktív szakmai programok, a látogatás a Füvészkertben, a társasjátékest és a nagy beszélgetések. A rendezvényt Szakál Péter oktatási igazgató és az online csatlakozó Ben Schneider a Coursera customer success managere nyitották meg.

A négynapos tábor minden napjának megvolt a maga tematikája, amelyhez a szakmai és a közösségi programok egyaránt kapcsolódtak. Az első nap a problémamegoldásról szólt, így a hallgatók a University of California Effective Problem-Solving and Decision-Making kurzusát teljesítették közösen. Ezután a Challenges in the City program során a táborozók izgalmas feladatokon keresztül ismerhették meg alaposan Szeged városát.

Az önéletrajzírás és a munkaerőpiacon hasznosítható készségeké volt a főszerep a második napon. Délelőtt az EPAM Systems Kft. munkatársai, Zerebélyi Rebeka és Hajdu Tamás mutatták be a vállalatot, és segítettek a profi LinkedIN fiókok kialakításában. Kitértek arra is, hogy a Courserán szerzett tanúsítványokkal hogyan lehet színesebbé tenni az önéletrajzot. A program a Füvészkertben zárult.

Csütörtökön a résztvevők kutatásmódszertani ismereteiket és retorikai képességeiket mélyíthették el. Délelőtt Kuruczleki Éva gyakorlatorientált előadása az Excel adatvizualizációs eszközeiről szólt, ezután a hallgatók egy spektrum-típusú vitadélutánon vettek részt. A nap utolsó előadója Csák Luca a Toastmasters International szegedi klubjának elnöke volt, aki érdekes feladatokkal segített fejleszteni a táborozók retorikai és előadói készségeit. A nap társasjátékesttel zárult, ahol Activity-n keresztül kovácsolódott össze jobban a csapat.

A tábor utolsó napján, a Coursera Pikniken a szervezők, Koncz Erika, Kovács Anna és Berczeli-Nemcsényi Alex fókuszcsoportos beszélgetések és tesztek segítségével gyűjtötték össze a Coursera-mesterek tapasztalatait és tanácsait. A tábor egy kisebb búcsúünnepséggel zárult.

A Coursera Summer Camp sikerének titka az online tanulás és a személyes élmények ötvözése. Ahogy az egyik táborozó fogalmazott: “nagyot tetszett, ahogy a Coursera szellemiségét sikerült a gyakorlatban megtapasztalni.”

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek