Bezár

Hírarchívum

Varga_K.1

A Fonó Klub Szeged ismét programokkal várja a közönséget - interjú Varga Kornéllal

A Fonó Klub Szeged ismét programokkal várja a közönséget - interjú Varga Kornéllal

2022. február 21.
3 perc

Elkezdődött a Fonó Klub Szeged tavaszi programsorozata.Varga Kornél, a Fonó Klub Szeged művészeti vezetője, a Zűrös Banda zenekar alapítója, és a Cimbaliband zenekar gitárosa adott beszámolót az új szemeszter programjairól, a zenekarok sikerességéről.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

- Mióta van Szegeden Fonó Klub, és milyen céllal jött létre?

- 2016-ban saját ötletem révén alakult meg a Fonó Klub Szeged, a Fonó Budai Zeneház első vidéki állandó klubja, melynek azóta is én vagyok a szervezője. Ezután a Fonó elkezdett egy klubhálózatot építeni az országban. A szegedi mellett jelenleg a makói, a jászszentlászlói és a hódmezővásárhelyi klub működik aktívan. Még annyit érdemes kiemelni, hogy Szegeden világzenei és ethno-jazz koncertek is vannak, nem “csak” autentikus népzene és táncházak. Tulajdonképpen a Fonó Budai Zeneház szellemiségét követjük itt kicsiben.

 Varga_K.2

- Idáig a Millenniumi Kávéház adott otthon a klubnak, most viszont az új szemeszter új helyszínekhez kötődik. Hol és milyen programokon lehet részt venni idén tavasszal?

- A Millenniumi Kávéházban eltöltött öt év szép volt, és nagyon szerettük a helyet, de úgy néz ki, kinőttük. Ebben a fél évadban már két új helyszínen működünk: egyik az IH Rendezvényközpont Café része, a másik pedig egy új kávézó, a Cafe Radnóti a BTK épülete alatt. A koncertek közül februárban az ethno-jazz világában járatos Borbély Mihály Balkán Jazz Projektjét emelném ki, ami után Pálházi Bence Bandája fog táncházat tartani. Lesz a Góbé zenekarnak koncertje és táncháza, valamint a Tárkány Műveket is láthatjuk fellépni. Április végére pedig egy három napig tartó fesztivált tervezünk az IH Caféban. Igyekszem nívós előadókat hívni, és mindenkit arra buzdítok, hogy jöjjön el, nézze meg, mert mindig nagyon jó hangulat szokott lenni a koncertek és a táncházak alatt egyaránt. A programjaink egyébként szorosan kapcsolódnak a Szegedi Tudományegyetem Kulturális Irodája által szervezett Egyetemi Tavaszhoz és az Őszi Kulturális Fesztiválhoz.

- A Cimbaliband zenekar, amely fellépett az Őszi Kulturális Fesztivál nyitónapján, most a Dubaji Világkiállításon képviselte Magyarországot. Hogy néz ki egy ilyen esemény, és milyen élményekkel gazdagodtak?

- 2019 tavaszán kerültem a Cimbaliband-be, azóta vagyok a gitárosa. Velük utaztam ki januárban 5 napra. A világkiállítás egyébként fél évig tart, ahol rengeteg fellépő van jelen, és mi voltunk az egyik zenekar, akik Magyarországot képviselték. Először voltam arab országban, és nagyon kellemes élményekkel gazdagodtam. Először utcai kis színpadon játszottunk egy órát, ahol többen megálltak, hogy halljanak minket, és végül szép nézőközönségünk alakult ki. A második koncertünket pedig az egyik legnagyobb színpadon tartottuk. Legközelebb március elején Szirtes Edina Mókus zenekarával megyek ismét, úgyhogy akkor már jobban fogom ismerni a járást.

- A Zűrös Banda Zenekar, melynek ön az alapítója, szintén sikeresnek nevezhető: a 2021 című album jelenleg a 2021 -es top 200-as berlini Word Music Charts Europe 88. helyén szerepel. Véleménye szerint minek köszönhető a helyezés?

- Talán egyrészt annak, hogy elég képzett zenészekből áll a zenekar, és az évek során szépen össze is csiszolódtunk. Különböző népzenéket dolgozunk fel könnyűzenei hangszereléssel, mint dob, basszusgitár, gitár, szaxofon és ének. Mind magyar kultúrkörnyezetből, mind a balkán területéről válogatunk feldolgozandó dallamokat vagy dalokat, és akár keverjük is őket. A WMCE-ről annyit érdemes tudni, hogy minden hónapban csinálnak egy top 20-as listát. Ebben a kategóriában 2015-ben az első lemezünk 17. helyen szerepelt, a mostani pedig 2021 szeptemberében a 10. helyet érte el 130 beküldött lemezből. Majd év végén készítenek egy top 200-as listát is 1-2000 lemezből. Itt értük el a 88. helyet. A WMCE-nél Európa rádiós szakemberei szavaznak a beküldött lemezekre, úgyhogy az mindenképpen jó hír, hogy az eddig két beadott lemezünkből mindkettő toplistás lett. A 2021 című lemezt egyébként mementónak szántuk, kíváncsi leszek, hogy mondjuk 10 év múlva nevetünk ezen az időszakon, vagy visszasírjuk. Reméljük a legjobbakat.

SZTEinfo - Császár Dorina

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek