Nyito

Mától két napig Szeged a földrajz fővárosa

A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar idén is megrendezi a Kárpát-medence legnagyobb tanulói létszámot megmozgató, nemzetközi középiskolai földrajzversenyét. A XI. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzverseny minden eddiginél komolyabb nyereményekért zajlik április 1-én és 2-án, valamint a középdöntő és a döntő közti estén kapcsolódik a Földrajz Éjszakája programsorozathoz.

A Jakucs Lászlóról elnevezett nemzetközi földrajz verseny ötlet- és házigazdájaaz SZTE TTIK Földrajzi és Földtudományi Intézet. A verseny középdöntőjét 2022. április. 1-én, pénteken az Intézetben, ünnepélyes keretek között nyitotta meg Prof. Dr. Gellén Klára, az SZTE oktatási rektorhelyettese, aki beszédében kiemelte, a mostani rendezvény fényét nagymértékben emeli, hogy a Szegedi Tudományegyetem az idei tanévben kettős, kerek jubileumát ünnepli. Egyfelől Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király 440 évvel ezelőtt látta el kézjegyével a kolozsvári egyetem alapítólevelét. Másrészt az erdélyi intézmény Szegedre kerülése éppen száz esztendővel ezelőtt történt.

IMG_4954

„A Centenáriumi programsorozatnak tehát ez a verseny is szerves része, amely jelentős hagyományokkal bír. Szeretném kihangsúlyozni a megmérettetés egyik legnemesebb jellemvonását, a tudományos értékei mellett. Ez pedig a jelenlegi államhatárokon való átívelés, a nemzeti összetartozástudat erősítése a külhoni magyarsággal, ami egyetemünk számára kiemelt stratégiai célkitűzés” – mondta el a rendezvényen az oktatási rektorhelyettes .

gk

 A verseny előtt Prof. Dr. Horváth Dezső, a SZTE TTIK dékánja is köszöntötte a diákokat és a felkészítő tanárokat, hangsúlyozva, hogy a tudás megszerzésének sokféle módja van, az egyik legjobb és legszórakoztatóbb éppen a verseny.

A megnyitón Jakucs Lászlót is megidézték a szervezők, aki egy kisfilmben mesélt az általa felfedezett Béke-barlang névadásának körülményeiről, illetve özvegye, Jakucs Lászlóné is jelen volt a megnyitón.

jlne


A megnyitón részt vesz Dr. Pál Viktor, az SZTE TTIK Földrajzi és Földtudományi Intézet vezetőhelyettese és Dr. Sipos György, az SZTE TTIK Geoinformatikai, Természet- és Környezetföldrajzi Tanszék vezetője. A versenyre idén három ország (Románia, Ukrajna és Magyarország) 66 magyar tanítási nyelvű középiskolájának 166 csapata nevezett. Közülük 41 csapat, 82 tanulója jutott be a XI. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzverseny jelenléti középdöntőjébe. A döntőbe a legjobb 8 csapat jut tovább. A versenyprogram időpontja 2022. április 1. és 2.  A verseny eredményhirdetése 2022. április 2-án, 15:30-kor lesz.

A részletes program, beleértve a sajtónyilvános eseményeket is elérhető itt.

IMG_7689

A rendezvényt a Nemzeti Tehetségprogram, a Miniszterelnökség és a Szegedi Tudományegyetem támogatja. A XI. Jakucs László Nemzetközi Földrajzverseny kapcsolódik a Magyar Földrajzi Társaság és az EUGEO GeoNight programjaihoz.

SZTEinfo/Lévai Ferenc

Fotó:Sahin-Tóth István


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták

Fasi_ArnoldFási Arnold – BTK, szlavisztika (orosz)

Azért jöttem Szegedre, mert hallottam, hogy az itteni szlavisztika, orosz szak elég jó, színvonalas a képzés. Természetesen a település helye is közrejátszott, hiszen nem akartam túl messzire menni az otthonomtól, Pusztaszőlőstől. A kollégium is kedvező helyen van. Szeged sokkal zöldebb, és a levegő is tisztább, mint Budapesten, ami szintén befolyásolt. A választásban még közrejátszott az is, hogy nem érzem magam olyan jól egy nagyvárosban sok emberrel, de Szeged teljesen élhető ebből a szempontból, és a tömegközlekedés is nagyon jó.


Toth_FanniTóth Fanni - JGYPK, andragógia

Azért jöttem Szegedre, mert a közelben lakom, de egyébként is szívesen választottam volna az SZTE-t, mert nagyon sok jót hallottam róla. Azért szeretem nagyon a JUGYU-t, mert színes és pezsgő a kari élet, a tanárok nagyon segítőkészek, nagyon sok mindenben segítenek, sok a gyakorlat, ami szerintem pozitívum, ennek révén a jövőben el lehet helyezkedni.



További hallgatói vélemények >>>