Bezár

Hírarchívum

Nyito

A matematika, a jövő szakmájával is megjelenik az Egyetemi Tavasz programsorozatában

A matematika, a jövő szakmájával is megjelenik az Egyetemi Tavasz programsorozatában

2022. április 26.
3 perc

Az SZTE TTIK Bolyai Intézete, a tavasz beköszöntével megnyitotta kapuit az érdeklődők előtt. Hagyományosan a tavaszi zsongás idején, az Egyetemi Tavasz keretei között fogadták az érdeklődőket, akik egy teljes délelőtt során pillanthattak be a matematika rejtélyeibe, az Aradi vértanúk terén.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Több, mint 80 középiskolás diák, kísérő tanáraik és a matematika iránt érdeklődők vettek részt a nyílt előadásokon. Az esemény remek lehetőséget biztosít a középiskolásoknak és tanáraiknak, hogy kötetlen módon vegyék fel a kapcsolatot a Szegedi Tudományegyetemmel. A rendezvény inspiráló, oldott, ugyanakkor szakmai fórumot teremt a jelenlévők között.

image00019

Dr. Kevei Péter, a Sztochasztika Tanszék vezetője indította az előadások sorozatát, „Véletlen permutációk és rab matematikusok" című prezentációjával. A tétel, 100 rab szabadulási esélyeit taglalta egy permutáció és a valószínűség számítás alapján. Az interaktivitásé volt a főszerep, hiszen a Quizizz weboldalon, minden bemutatott új információ után, egy kérdést kaptak a résztvevő diákok. A feladvány érdekessége, hogy a Google is felteszi a jelentkezői számára ezt a fejtörő feladványt. Aki pedig szeretne állást kapni a cégnél, annak az útja a megfejthetetlennek tűnő, rabokról szóló rejtvényen keresztül vezet.

A nap további részében a „Mintázatok keresése az adatfolyamban - előrejelezhető-e a Tisza változása pusztán az adatok alapján?” címmel, az egyetemi tavaszok rendszeres előadója, Dr. Vizi Zsolt és újdonsült csapata mutatkozott be. A matematika – a köztudatban -magányos tudomány, Vizi professzor azonban rámutatott, hogy bizonyos területeken nem csak lehetséges, de szükséges is a csapatmunka.

image00014_B

Az előadásnak pályaorientációs célja is volt: bemutatni, hogy az alkalmazott matematikusok miként dolgoznak az Intézet falai között. Az adattudós a jövő sztár szakmája, amelyben az SZTE-n végzett alkalmazott matematikusok szinte azonnal el tudnak helyezkedni. Az interdiszciplináris nézőpontot képviselő adattudósok, polihisztor szerepben vannak, de aki matematikus pályán gondolkodik, annak ez a szakma lehet a jövője.

Az előadás rávilágított, hogy a tudással kinyerhetők az adatból olyan információk, amelyek segítségével a szakemberek modellt képesek építeni. Dr Vizi Zsolt, egyetemi adjunktus és csapata, Dabis Marcell, Rátki Luca, Rosztóczy Csaba egyetemi hallgatók, bemutatták az Alsó Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság és az SZTE együttműködését. A csapat azon dolgozott, hogy a matematikai precizitás útján, olyan prototípust hozzon létre, ami 5 napra előre, nagy pontossággal tudja jelezni a Tisza vízállását.

image00010

A fiatalok arról számoltak, be hogy jó hangulatban telt a felkészülés és nagyon jó tapasztalat, hogy másodéves korukban, ilyen magasz szintű projektben vehettek részt.

Dr. Vizi Zsolt, az SZTE oktatója , pedig hozzátette elődása után, hogy a hallgatókkal végzett magas szintű problémák megoldásában vállalt szerep és a megvalósításba való bevonódás, hozzájárul, hogy felismerjék, milyen távlatok nyílnak előttük, matematikusként.

A rendezvény évről-évre sikeresen szerepel az Egyetemi Tavasz programsorozatában. Sokan tanulnak tovább a Szegedi Tudományegyetemre azok közül is, akik ezeken a programokon találkoznak először a matematika speciális területeivel.

Az előző évek programjairól részletek ezen a linken olvashatók.

SZTEinfo – Kovács-Jerney Ádám

Fotó: K.J.Á.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek