A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara Tanévnyitó ünnepséget rendez 2021. szeptember 6-án, hétfőn 16.00 órai kezdettel a hódmezővásárhelyi Polgármesteri Hivatal Dísztermében.
A rendezvényen Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere köszönti az elsőéveseket, majd Dr. Mikó Edit az SZTE Mezőgazdasági Kar dékánja és Dr. Komarek Levente oktatási dékánhelyettes mond beszédet. Ezután az elsőévesek eskütétele következik, végül díjak, elismerések átadására kerül sor.
Nappali és levelező tagozaton 227 hallgató kezdheti meg tanulmányait az SZTE Mezőgazdasági Karon a 2021/2022-es tanévben, közülük 35 külföldi, akik 25 országból, többek között Nigériából, Laoszból és Kínából érkeztek Hódmezővásárhelyre.
Sikeres felvételi, illetve pótfelvételi időszak után összesen 27,5 százalékkal növelte új hallgatói létszámát az SZTE Mezőgazdasági Kara az idei tanévben. A legnépszerűbb szak mind nappali, mind levelező tagozaton a Mezőgazdasági mérnöki BSc képzés volt, összesen 77-en kezdhetik meg tanulmányaikat, így a tavalyihoz képest a duplájára nőtt a felvett hallgatók száma. Emelkedett az előző tanévhez képest a hallgatói létszám a Gyógy- és fűszernövények FOSZ képzés esetében is, itt 34-en kezdhetik meg tanulmányaikat a karon.
Az ünnepségre tisztelettel várjuk a sajtó képviselőit!
SZTEinfo