Az online formában megtartott 35. OTDK után, Szegeden személyesen is vendégül láthatták az Orvos - és Egészségtudományi Szekció tagozatainak első helyezettjeit a Hunguest Hotel Forrásban. Az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Plusz Orvos- és Egészségtudományi Szekciójának rendezvénye olyan esemény, melyet az Országos Tudományos Diákköri Tanács a korábbi Prezentációs Verseny helyett hozott létre.
A tavaszi online konferencia során elmaradt személyes találkozást, szakmai ismeretek megosztását is sikerült pótolni 2021. szeptember 2-án. Az ünnepélyes megnyitón köszöntőt mondott Dr. Fendler Judit. A Szegedi Tudományegyetem Kancellárja beszédében kiemelte, hogy az OTDK házigazdai szerepköre, az utóbbi időszakban megkezdett intézményfejlesztő tevékenységnek is köszönhető, melynek döntő többsége az egészségügyhöz kapcsolható szervezeti egységeket érinti. Az SZTE, a dél-alföldi régió első számú betegellátó központja is, így kötelessége a klinikáit folyamatosan megfeleltetni a legmodernebb szakmai elvárásoknak. Az egészségtudományi képzések a legnépszerűbbek közé tartoznak nemzetközi szinten is, így a hosszú távú sikeres fennmaradás érdekében rendkívül fontos, hogy az oktatási körülmények a lehető legvonzóbbak legyenek a hallgatók számára.
![fendler_j fendler_j](/site/upload/2021/09/fendler_j_450x330.png)
Dr. Széll Márta, az SZTE stratégiai rektorhelyettese azt hangsúlyozta, hogy ez a rendezvény már nem a versengésről szól. Inkább egy ünnepi esemény, amellyel tisztelegnek az OTDK gazdag hagyományai, valamint azon fiatalok előtt, akik bebizonyították a tudomány iránti elkötelezettségüket, példás szorgalmukat, és megmutatták kimagasló tehetségüket.
![szell_m szell_m](/site/upload/2021/09/szell_m_450x330.png)
Az izgalmas rendezvényen délelőtt és délután 3-3 párhuzamos tagozatba sorolva, összesen 53 hallgatói előadást láthatott a zsűri, amelynek tagja nem voltak könnyű helyzetben, hiszen az OTDK tagozatokban legjobban szereplő hallgatók mérték össze előadói készségeiket. A zsűriben az orvos- és egészségtudományi felsőoktatási intézmények neves oktatói mellett a résztvevő hallgatók is fontos szerepet kaptak, és feladatuk elsősorban nem a szakmai tartalom megítélése, hanem az előadás során alkalmazott szemléltető módszerek, technikák, kifejezőkészség összehasonlítása volt. Tagozatonként egy (összesen tehát hat) nyertes hallgató részesült díjazásban. Az előadásokon kívüli időtartamokban a résztvevők kihasználhatták a Hunguest Hotel Forrás wellness részlege által nyújtott kikapcsolódási lehetőségeket.
![konf konf](/site/upload/2021/09/konf_450x330.png)
A díjazott hallgatók:
Idan Carmi (SE ÁOK)
Jakab András Gábor (SZTE FOK)
Kajos Luca Fanni (PTE ETK)
Molnár Tímea (MOGYTTE ÁOK, Marosvásárhely)
Tóth Dávid (SZTE SZAOK)
Tubucz Máté (BME GPK)
![_Z3A9283__1 _Z3A9283__1](/site/upload/2021/09/_z3a9283___1__330x330.png)
A nyertesek 100.000 Ft pénzdíjban részesülnek a 2020-2.1.1-ED-2020-00061 sz. NKFIH projektnek köszönhetően.
Prof. Dr. Rakonczay Zoltán, az OTDK Orvos- és Egészségtudományi Szekciójának ügyvezető elnöke elmondta, hogy egy igen színvonalas versenyt követhettünk végig. A hallgatók az Országos Tudományos Diákköri Tanács szervezésében egy prezentációs workshopon is részt vehettek a rendezvényt megelőzően, amely minden bizonnyal fejlesztette az ezirányú képességeiket. Az itt elsajátított tudást természetesen nemcsak az OTDK Plusz rendezvényen, hanem később is hasznosítani tudják majd a résztvevők.
![rakonczay_z rakonczay_z](/site/upload/2021/09/rakonczay_z_330x330.png)
-Büszkék vagyunk arra, hogy a 6 tagozatból 2-ben az SZTE hallgatói vitték el az első helyezést, amivel a legeredményesebb egyetem lettünk. Bízunk abban, hogy a sikeresnek mondható találkozót a későbbiekben is meg fogják rendezni az OTDK-n első helyezést elért hallgatóknak - zárta gondolatait Prof. Dr. Rakonczay Zoltán, az SZTE Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar, Kórélettani Intézet tanszékvezető egyetemi tanára.
SZTEinfo - Lévai Ferenc
Fotó : Bobkó Anna, Gyuris Péter