Bezár

Hírarchívum

Desktop1

A „vörös hegedű” tulajdonosa tartott mesterkurzust az SZTE BBMK-n – interjú Elizabeth Pitcairn

A „vörös hegedű” tulajdonosa tartott mesterkurzust az SZTE BBMK-n – interjú Elizabeth Pitcairn

2021. október 21.
3 perc

Elizabeth Pitcairn több évtizede mozog a komolyzene világában. A hegedű szerelmesévé gyermekkorában vált, sikere azóta töretlen. A „vörös hegedű” tulajdonosa ezúttal a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karon tartott mesterkurzust és tette tudásával, tapasztalataival és élményeivel gazdagabbá a szegedi tanulókat.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az amerikai hegedűművész mesterkurzusán a Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakgimnázium tanulói, majd az SZTE BBMK hallgatói vehettek részt. A két-két órás előadáson meghallgatta a résztvevő diákok hegedűjátékát, majd értékelte a produkciókat. Ezt követően Elizabeth Pitcairn gyakorlási módszerekkel és technikai fogásokkal látta el a fiatalokat, valamint zeneileg formálta őket. A diákok között akadt olyan, aki szinte azonnal alkalmazni tudta a művésznő javaslatait, instrukcióit.


Hegedu_11_of_19


- Mindig örömmel jövök Szegedre, hiszen nagyon sok, fiatal tehetséges művésszel és oktatóval találkozhatok, cserélhetek tapasztalatot és ismereteket. Ez a harmadik alkalom, hogy Dr. Szokody Anikó, zongoraművész invitálására a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karra látogattam. Anikóval évtizedekkel ezelőtt ismerkedtem meg Amerikában, azóta pedig már szerte a világban muzsikáltunk közösen. Régóta ismerjük egymást, sőt nemcsak felléptünk, hanem dolgoztunk és dolgozunk, - mint, ahogyan az látszik is - együtt – kezdte gondolatait a hegedűművész.


Hegedu_7_of_19


A „vörös hegedű” tulajdonosa szerint a zene kiváló kommunikációs eszköz, beszéljen az ember bármilyen nyelvet, az eljátszott darabokon keresztül bárki megértheti a másikat.


Hegedu_9_of_19


- Három éves koromban kezdtem el hegedűn játszani, édesanyám csellista volt, ezért gyakorlatilag adta magát, hogy magam is vonós hangszeren muzsikálok majd, pont úgy, mint a testvérem. 16-17 éves lehetettem, amikor a „vörös hegedűvel” kereszteződtek útjaim, akkor találkozott először igazán a bennem lévő zene iránti szenvedély és szeretet a hangszer iránti vonzalommal. Arra viszont nem számítottam, hogy ez a hangszer majd ennyire meghatározza és megváltoztatja az életem… – mesélte a művésznő.


Hegedu_4_of_19


Az 1720-ból származó legendás "Red Mendelssohn" Stradivarius először Joseph Joachim birtokában volt, majd egy időre eltűnt, kalandos utat bejárva később megkerült, és a londoni Christie’s Auction árverés tárgya lett. Elizabeth nagyapja ott vásárolta meg – egy inkognitóban licitáló megbízott által – majd unokájának ajándékozta. Később ez a hangszer ihlette a The Red Violin, azaz A vörös hegedű című, amerikai filmet - Elizabethet telefonon megkereste egy híres karmester és arra kérte, hogy egy koncerten játssza el „vörös hegedűjén” John Corigliano, zeneszerző darabját, amely a Red Violin nevet viselte. A produkció óriási visszhangot keltett. A művésznőt az esemény után megkereste egy filmrendező, aki úgy döntött: felgöngyölíti a „vörös hegedű” kalandos, izgalmakkal teli történetét. A mű 1999-ben Oscar-díjat hozott a filmzenét komponáló, John Corigliano zeneszerzőnek.


- A film sok új lehetőséget nyitott meg előttem. Akadt olyan ország, ahová emiatt hívtak meg muzsikálni, előadni, tanítani. Jelenleg amellett, hogy a Luzerne Music Center, nyári zenei tábor és előadóművészeti központ művészeti vezetője vagyok, tanítok, rengeteget utazom, zenei fesztiválokra járok, koncerteket adok különböző eseményeken, konferenciai meghívásoknak teszek eleget. Nemrég jártam Ukrajnában és Horvátországban, illetve a közeljövőben Franciaországba, Spanyolországba, Norvégiába és Szerbiába látogatok majd el. Emellett már most készülök a 2022-es nyári, komolyzenei táborra, ahová a világ minden tájáról érkeznek majd hallgatók. A zene a lételemem. Ha nem játszom, akkor tanítom – emelte ki Elizabeth Pitcairn.


A hegedűművész elárulta: minden szabadidejét a gyakorlás tölti ki.


Hegedu_19_of_19


2021. október 21-én, csütörtök 19:00 órától Elizabeth Pitcairn a BBMK Fricsay Ferenc hangversenytermében ad koncertet. Kamarapartnere Dr. Szokody Anikó, zongoraművész, az SZTE BBMK Zongora Tanszékének adjunktusa lesz. A kamaraesten a klasszikus és romantikus kamarazene mellett hallható lesz „A vörös hegedű” című film zenéje is, amelyet a tulajdonos az eredeti hangszeren játszik majd el.


A kamaraest műsora:


  • Beethoven: D-dúr "Tavaszi" szonáta op. 24.
  • John Corigliano: Red Violin Chaconne
  • Saint-Saens: Havanaise op. 83.

*******

  • Elgar: e-moll szonáta op. 82
  • Gershwin-Heifetz: Három prelűd
SZTEinfo - Pósa Tamara
Fotó: Sahin-Tóth István


Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek