Bezár

Hírarchívum

bb_nyito

Paralimpiára készül a sikeres SZTE-s páros

Paralimpiára készül a sikeres SZTE-s páros

2021. október 14.
4 perc

Mocsári Bence paratriatlonista, az SZTE GTK hallgatója, edzője, Balla Péter pedig az SZTE Sportközpont oktatója. Eredményeikkel az intézmény jó hírét viszik, együtt. A legutóbbi sikerük, Bence Világkupa győzelme. Páros interjút készítettünk a sikerduóval.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

- Mennyiben jelent többletet az, hogy mindketten SZTE-sek?


Mocsári Bence: - Örülök, hogy váltott az edzőm és az iskola helyett az egyetemen kezdett el oktatni. Érezhetően jobban oda tud figyelni rám. Az is előfordult már, hogy lementem az egyik órájára és csatlakoztam az ottani edzéshez egy kis pluszként. Így ismerkedhettem és az edzőm jelenlétében tudtam megcsinálni a feladatot, amit egyébként otthon végeztemvolna egyedül.

Balla Péter: - Még úszóként ismertem meg Bencét, ott figyeltem fel rá, hogy a szárazföldön is ügyesen mozog, nagyon atletikus a mozgása és amellett, hogy erős, még agilis is. Ezek a képességei teszik jó paratriatlon versenyzővé, amit az egyetemen az infrastruktúrával is támogatunk, illetve több időt tudunk együtt tölteni, ami még komplexebbé teszi az edző-sportoló viszonyt.



- Mitől működik jól az edző-versenyző páros?


M.B.: - Szerintem már eljutottunk a kölcsönös bizalomhoz, ez talán a fő működtető ereje a kapcsolatunknak. Ezt úgy kell érteni, hogy én bízom az edzőm tudásában, ő pedig bízik benne, hogy én beleadok mindent és megcsinálom a feladatot. Nálunk ez működik.

B. P.: - Egy nyelvet beszélünk, ami elengedhetetlen. Közös és nem elérhetetlen a célunk, ez szintén összekovácsol bennünket.


bb2web


- Hogyan értékelitek az Európa-bajnokságot és a török Világkupát?


B. P.: - A Világkupa megnyerése szerintem egy újabb szintet jelent Bence sportkarrierjében. Meg kell tanulni győzni is és ez úgy tűnik, most már megvan. Egy Európa-bajnokságon az első nyolcban végezni pedig azt gondolom, hogy nem szorul magyarázatra, az is kiváló teljesítmény, főleg egy ilyen sűrű évben.

M.B.: - Az Európa-bajnokságon elért 7. hellyel elégedett vagyok, főleg annak tudatában, hogy a 4.hely például csak 10 másodpercre volt, ami egy 1 órás versenyen igazán nem sok. A török Világkupán pedig az első helyen célba érni egészen hidegrázós élmény volt! Valamint megtörtem a jeget és 2012 óta először állhatott újra magyar a dobogó legfelső fokán, egy Világkupa versenyen. A helyezés mellett az időkkel is elégedettek vagyunk az edzőmmel, Balla Péterrel, de hozzá kell tennem, hogy mindig van hova fejlődni.



- Melyek a közeljövő tervei?


M.B.: - A következő állomás a portugáliai Világkupa lesz, ahol szintén szeretnék egy dobogós helyezést elérni. Nem egészen egy hétre rá pedig Abu Dhabiban lesz a Világbajnokság, ahol én személy szerint a 7. helyet céloztam meg, de aztán majd látjuk. Sokat számít, hogy hogyan bírják az ellenfeleim a 40 fokot, illetve az is, hogy ki milyen erőben van, elvégre nagyon hosszúra nyúlt a versenyszezon, ezt én magam is érzem. Végső célom pedig a paralimpiai indulás.


B. P.: - Úgy kell felépítenünk a következő 3 évet, hogy a rövidtávú célokból felépüljön egy nagyobb egész. Ezeken a Bence által említett, idei versenyeken én nem is helyezésekben, hanem világranglista pontokban gondolkodom, azokból szeretnénk a lehető legtöbbet gyűjteni. Jelenleg Bence a 15., ami nagyon jó, de képes rá, hogy még előrébb lépjen.


bpWeb


- Mi kell ahhoz, hogy Párizsban ott lehessen Bence a paralimpián?


M.B.: - Folytatni kell a munkát, amit elkezdtünk, eddig ez bevált. Még messze vannak a korlátaim, legalábbis úgy érzem. Fiatal vagyok, a mezőnyhöz képest is, így leginkább idő kell, ami van/lesz. Triatlonban azt szokás mondani, hogy 28 évesen tudod leadni a maximumot, addig még 7 évem van.


B. P.: - Bence még fiatal, de minden adottsága megvan ahhoz, hogy ott legyen a következő paralimpián. Szóval az kell hozzá, hogy ugyanolyan motivált maradjon és persze némi szerencse is, mert a mezőny nagyon kiegyenlített, erős. Sokkal több jó paratriatlonos van, mint ahányan ott lehetnek a paralimpián.


mb_fut


- Milyen a parasportolók, edzők megítélése?


M.B.: -Úgy gondolom, hogy az idei Paralimpia közvetítése és leginkább a rengeteg magyar siker, érem, sokat népszerűsítette magát, a parasportot. Azt tapasztalom a bőrömön, hogy a mai fiatalok abszolút elfogadók velünk szemben, ami hatalmas előrelépés. Bízom benne, hogy egyre több edző fogja majd szárnyai alá venni az utánpótlás korú mozgássérült gyerekeket is és így mindig lesznek új sikertörténetek.


B. P.: - A sportolók szerintem elfogadók. Nem tapasztaltam megkülönböztetést. Sőt, a sport egy kiváló terep arra, hogy mindenki ugyan úgy élje meg a sikereket, küzdelmeket. Nemzetközi szinten is megfigyelhető, hogy a parasportolók is nagyobb figyelmet kapnak már.

 

SZTEinfo/Lévai Ferenc

Fotó: Titán Triatlon Club

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek