Bezár

Hírarchívum

fitnyito

Funkcionális fitnesz világbajnokságon képviseli Magyarországot az SZTE alumnája

Funkcionális fitnesz világbajnokságon képviseli Magyarországot az SZTE alumnája

2021. október 18.
3 perc

Kovács Kitti 2018-ban diplomázott a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karán kereskedelem és marketing, marketingkommunikáció szakon. Egyetemista korában ismerkedett meg azzal a mozgásformával, amelynek egyik legjobbjaként, novemberben hazánkat képviseli a funkcionális fitnesz világbajnokságon.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Kovács Kitti 2016-ban, egyetemistaként ismerkedett meg, a cossfittel, amely nagyon hasonló a funkcionális fitneszhez, de nem teljesen ugyanaz. Egyik barátnőjével közösen próbálták ki az SZTE EHÖK SE fitnesz termében a mozgásformát, amit akkoriban a Strong Body Training irányításával indult el hódító útjára. Rögtön megkedvelte, azóta a mindennapjai szerves részévé vált.


- Számomra igazából nem volt kérdés, hogy melyik egyetemre jelentkezzek elsőnek. Egyrészt mert szeretek Szegeden lenni, másrészt véleményem szerint az SZTE kiemelkedő a hazai egyetemek között. Azért választottam ezt a szakot, mert vállalkozóként szerettem volna nagyobb tudással rendelkezni és jobban belelátni a gazdasági és marketing témákba – mondta el Kovács Kitti.


Hallgatóként átélt élményei közül szívesen emlékszik vissza az érdekes előadásokra, amelyeket az SZTE Marketing Klub szervezett. Aktívan részt vett a Mosoly Projekt eseményeinek szervezésében, lebonyolításában is. Az akkor kialakult kapcsolatai közül nagyon sok még ma is működik.


- Egy funkcionális edzés során az egész testünket átmozgatjuk, nem külön izomcsoportokat, mint például a konditermi edzésnél, hanem több izomcsoport együttesét. Az alkalmazott gyakorlatok sokszor a mindennapokban előforduló és használt mozgásokból épülnek fel, melyek során a testünk, az izmaink, a maguk természetes módján mozognak, teljes mozgástartományban. Ilyen mozgásforma a  guggolás, elemelés, húzó - toló gyakorlatok.  A különböző feladatok egyszerre több képességünket is fejlesztik: erőt, állóképességet, hajlékonyságot, koordinációt, gyorsaságot – foglalta össze a funkcionális fitnesz lényegét az SZTE volt hallgatója.


A Magyarországon 2006 óta jelen lévő sportág iránti lelkesedése hamar eredményeket is hozott, 2017–ben, rögtön az első versenyén, a Strong Body Throwdown-on, az open (kezdő) kategóriában első helyezést ért el. 2018 nyarán váltott és elindult az Rx/Elite kategóriában.


2021__Summer_Challenge_Throwdown_Slovakia_-_stevied.photographyweb
2021 Summer Challenge Throwdown Slovakia, forrás: stevied.photography


Azóta számos hazai és külföldi versenyen állhatott dobogóra vagy végzett az élmezőnyben:


2021 – Varazdin Throwdown – (Horvátország) – 4.hely

2021 – Funkcionális Fitnesz Nemzeti Bajnokság – 2.hely

2021 – Summer Challenge Throwdown (Szlovákia) – 3.hely

2021 – NEFFISZ Magyar Kupa – 2.hely

2020 – iF3 Continental Cup – 8. hely

2020 – Funkcionális Fitnesz Nemzeti Bajnokság – 1.hely

2020 – NEFFISZ Funkcionális Fitnesz Kupa – 2.hely


Az SZTE alumnájának egyik legközelebbi és legfontosabb célja a funkcionális fitnesz világbajnokságon való eredményes szereplés, november 26-28. között Svédországban.


- Magyarország tavaly vett rész először ezen a bajnokságon, de akkor a vírushelyzet miatt online lett lebonyolítva. Itt elsősorban nem a helyezés a lényeg, hanem a részvétel, maga az, hogy Magyarország is képviselve lesz. A hosszútávú cél majd, hogy a 2028-as olimpián szerepeljen a funkcionális fitnesz, és Magyaroszágot akkor már nemzetközi rutinnal gazdagodva tudjuk reprezentálni a legjobbak között – mondta el a világbajnokságról Kovács Kitti.


2021_Nemzeti_Bajnoksag__Crossfit_Mayfly__Budapest_-_Lesko_Mark_web
2021 Nemzeti Bajnokság Crossfit Mayfly Budapest - fotó: Leskó Márk


Kitti elhívatottan készül és reméli, hogy a felkészüléséhez még csatlakoznak támogatók, ezáltal még eredményesebben képviselheti majd Magyarországot a világbajnokságon.

 

SZTEinfo/Lévai Ferenc

Fotó: Kovács Kitti

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek