Bezár

Hírarchívum

drnagykatalin1

Az SZTE közreműködésével erősödhet Kolumbia és Magyarország kapcsolata

Az SZTE közreműködésével erősödhet Kolumbia és Magyarország kapcsolata

2021. november 09.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Kar Szájsebészeti Tanszékének vezetőjét, Dr. Nagy Katalint, Kolumbia tiszteletbeli konzuljává avatták. Ezzel párhuzamosan kolumbiai konzulátus nyílt Szegeden, amelynek munkáját az SZTE több területen segítheti, koordinálhatja.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Dr. Nagy Katalin, az SZTE FOK dékánhelyettese a napokban vette át azt a Szijjártó Péter külügyminiszter által aláírt dokumentumot, amely szerint a jövőben ő képviseli Magyarországon a Kolumbiai Köztársaságot.

Új feladatával kapcsolatban az SZTE oktatója elmondta, hogy a szorosabb kapcsolatrendszer kialakításának első lépését már meg is tették, hiszen a Szegedi Tudományegyetem Erasmus+ szerződést kötött a kolumbiai Universidad Mariana nevű egyetemmel.

drnagykatalin2

Az együttműködés és az új konzulátus egyik fontos eredménye lehet a közeljövőben, ha minél több kolumbiai diák élvezhetné az SZTE és Szeged vendégszeretetét. A magyar kormány 40 ösztöndíjat biztosít a kolumbiai fiataloknak országszerte, akik közül sokan a SZTE-t választják, tanulmányaik után pedig többen Szegeden vagy a megyében telepednek le.

Dr. Nagy Katalin eredményes konzuli munkáját, egyetemi pozíciója is erősíti, hiszen így közvetlenül is rálát majd a kolumbiai hallgatók itteni életére, tanulmányaira és szükség esetén gyorsan és hatékonyan tudja segíteni őket.

 

SZTEinfo

Fotó: Bobkó Anna

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek