Bezár

Hírarchívum

SZGYTV_nyito_3

Veszpréminé Sarusi Klára: „Kezet foghattam Gérard Mourou Nobel-díjassal”

Veszpréminé Sarusi Klára: „Kezet foghattam Gérard Mourou Nobel-díjassal”

2021. március 03.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem 2012 óta rendezi meg a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt, amelyen két napon át 170-200 diák vesz részt felkészítő tanáraival együtt. Nemcsak a tudásukról adnak számot, de részt vesznek az SZTE szakmai programjain is. A szegedi egyetem oklevéllel ismeri el azon felkészítő tanárok munkáját, akik több éve visszajárnak versenyünkre, időt és energiát fordítanak arra, hogy a tehetséges diákokat felkészítsék, kísérjék. Sorozatunkban elsőként Veszpréminé Sarusi Klárát, a szentesi Horváth Mihály Gimnázium biológia-kémia szakos tanárát mutatjuk be, aki a Szegedi Tudományegyetemen szerezte diplomáját.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny az elmúlt években az ország egyik legnépszerűbb tanulmányi versenyévé nőtte ki magát. Minden évben érkeznek csapatok a határon túli magyar nyelvű iskolákból is. A 3 fős középiskolás csapatok és felkészítő tanáraik két napot töltenek Szegeden. Az első napon biológia, fizika és kémia tárgyból az elődöntőn, a második napon a döntőn mérettetik meg magukat. A két forduló között pedig szakmai, valamint szabadidős programokon vesznek részt.


A Szegedi Tudományegyetem nagyra becsüli a tehetséggondozásban tevékenykedő pedagógusokat, ezért néhány éve oklevéllel ismeri el azon tanárok munkáját, akik csapataikkal évek óta visszajárnak az ország egyik legizgalmasabb tanulmányi versenyére.


Veszpremine_Sarusi_Klara


Veszpréminé Sarusi Klára a szentesi Horváth Mihály Gimnázium tanára, a Szegedi Tudományegyetemen szerzett diplomát, a természettudományos tárgyak iránt általános iskolás korában kezdett érdeklődni.


- Miért választotta a természettudományos pályát, honnan az érdeklődés?


- Természettudományi érdeklődésemet általános iskolás koromban Kása Erzsébet, biológia-kémia szakos tanárnő keltette fel, aki meghirdetett egy városi kémiaszakkört. Csongrádon a Kossuth Lajos Általános Iskola kémiatermében tartott foglalkozásokon sokat kísérleteztünk, titráltunk, számoltunk és gondolkodtunk. Várta, hogy kinek esik le hamarabb a 20 fillér, miközben valóban egy érmét tartott a feje fölé és a jó válasz elhangzása esetén, tényleg leesett a 20 fillér.


Irányította önálló kutatómunkánkat (Pajtás újságban „Megmérettetés” pályázat), folyamatosan ellátott minket szakirodalommal. Versenyre készítette és vitte diákjait. Mindig biztatott bennünket és bármilyen problémával, kérdéssel bátran fordulhattunk hozzá. Középiskolai és egyetemi tanulmányainkat is figyelemmel kísérte. A szakkörre járók pályaválasztását nagyban meghatározta a vele eltöltött két év. Az a vérbeli pedagógus volt, akinek családját hálás diákjai jelentették.


SZTEinfo - Antal Éva Eső

Fotó: Veszpréminé Sarusi Klára, Archív fotó

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek