Bezár

Hírarchívum

IMG_8938

Az SZTE-n tanuló testvérpár felajánlással támogatja az egészségügyi dolgozókat

Az SZTE-n tanuló testvérpár felajánlással támogatja az egészségügyi dolgozókat

2021. március 09.
2 perc

Saját készítésű olajfestménnyel és önkéntes munkával támogatja az SZTE-n tanuló testvérpár a járványhelyzet harmadik hullámában küzdő egészségügyi dolgozókat. Nagy Anna, III. éves rajz-média tanár szakos hallgató A pandémia rózsája című képét felajánlotta a klinikai központ dolgozóinak. A már több alkalommal önkéntes feladatokat vállaló orvostanhallgató testvérével, Nagy Kálmánnal másokat is segítségnyújtásra bíztatnak.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Egyre gyakrabban hallani, hogy este 8 után most is tapsolni kellene, mint tavaly tavasszal, amikor sokan lelkesítették az egészségügyi dolgozókat ezzel a gesztussal. Az ablakokba helyezett piros szívecskék ezrei jelezték világszerte, hogy együtt éreznek a frontvonalban dolgozókkal, és azt üzenték: tartsatok ki, veletek vagyunk!


IMG_8954


Minden eddiginél nagyobb erővel tombol a járvány, újabb csúcsterhelésre készülnek a klinikák. Magyarországon eddig több mint 16 ezren haltak meg a COVID-19 fertőzés miatt. A Szegedi Tudományegyetemen tanuló Nagy testvérpár saját lehetőségeihez igazodva támogatja az orvosokat és a szakdolgozókat, és egyúttal másokat is erre buzdítanak. Nagy Anna, az SZTE III. éves rajz-média tanár szakos hallgatója a közelmúltban készített egy COVID ihlette, különleges olajfestményt. A pandémia rózsája című alkotás az ápolók rendkívül nehéz és nélkülözhetetlen munkája előtt tiszteleg. A 60x80 cm-es festmény fehér rózsája a koronavírus járvány áldozataira utal.


IMG_8975


- A nagy megterhelés alatt dolgozó orvosoknak és ápolóknak most még inkább szüksége van lelki támogatásra és segítségre. Az eltelt egy évben mi is elfáradtunk, de ők még jobban – fogalmazott a 21 éves egyetemista, aki levélben ajánlotta fel képét dr. Lengyel Csaba professzornak, az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ elnökének. – A festmény felajánlása bizonyos szempontból jelképes, ugyanis az is segítség lehet, ha valaki vagy valakik a festményt megvásárolva szeretnék támogatni a klinikai központ dolgozóit – magyarázta a példa értékű gesztust Anna. Testvére, Nagy Kálmán, az SZTE ÁOK IV. éves hallgatója, aki akarva-akaratlanul is hatott húgára. Minden napi téma náluk a járványhelyzet, és az egészségügy extra leterheltsége. A téma iránti nyitottságukat erősíti, hogy édesanyjuk Kecskeméten laborasszisztensként dolgozik.


IMG_8970


Kálmán is szeretett volna tevőlegesen részt venni az egészségügyi védekezésben, ezért már kétszer is vállalt önkéntes munkát. – Nagyon örültem, hogy segíthettem! A pedagógusok COVID-szűrésénél dolgoztam. Csoporttársaimmal a jövőben is tervezzük, hogy további önkéntes munkát vállalunk – árulta el Kálmán. Ugyan jelenleg a társadalom számos rétege komoly támogatásra szorul, azonban mindannyiunk közös érdeke, hogy az egészségügyi ellátórendszerben dolgozók kitartsanak -hangsúlyozta. Másokat is arra bíztat, hogy a lehetőségeikhez mérten fejezzék ki támogatásukat.


SZTEinfo - Lévay Gizella

Fotó: Bobkó Anna

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    már
    16
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
  • *
    már
    19
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    19:00 - 21:00
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    19:00 - 21:00
  • *
    már
    23
    SZTE BBMK, Tisza Lajos krt. 79-81.
    15:00
    SZTE BBMK, Tisza Lajos krt. 79-81.
    15:00
  • *
    már
    24
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    14:00 - 16:00
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    14:00 - 16:00

Kapcsolódó hírek