SZTE Info

IMG_7229

Felkészült a koronavírus harmadik hullámára az SZTE

Több százmillió forintos eszköz- és infrastrukturális fejlesztést hajtott végre a Szegedi Tudományegyetem az Operatív Törzs támogatásával a Járványügyi Ellátó Központban az elmúlt hónapok során. Ennek köszönhetően képessé vált arra, hogy a harmadik hullámban is fogadni és eredményesen kezelni tudja a fertőzötteket.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Egy éve vették fel a harcot a koronavírussal a Szegedi Tudományegyetem klinikáin dolgozó orvosok és szakápolók, és azóta folyamatosan emberfeletti munkát végeznek. Az SZTE vezetése számára idejekorán egyértelművé vált, hogy az áldozatvállalás mellett a munka- és a betegellátás körülményeinek fejlesztése szükséges a megfelelő eredmények eléréséhez. Éppen ezért az egyetem az országos egészségügyi fejlesztési előírásoknak megfelelően ­dolgozta ki a mainál akár jóval nagyobb igénybevételt is támogató ellátási stratégiáját, 2020 tavaszán elindította az ehhez szükséges eszközfejlesztési és infrastrukturális beruházásokat.


IMG_9666


A közelmúltban több százmilliós kormányzati támogatásból valósult meg a Kálvária sugárúti Járványügyi Ellátó Központ épületének komplex elektromos hálózatának, és a fő szennyvízgyűjtő vezeték rendszerének, valamint két darab, duplex vezérlő rendszerű liftnek a cseréje. Az új, 1600 kg teherbírású felvonók a mai kor szabványainak megfelelően alkalmasak a betegággyal történő betegszállításra, ezzel is növelve a betegbiztonságot.


Az SZTE a fejlesztés részeként a folyamatosan növekedő betegszám arányaihoz igazodva tovább növelte a COVID-19 fertőzött betegek intenzív osztályon történő ellátásához nélkülözhetetlen orvosi gáz, oxigén, vákuum és sűrített levegő kapacitását. Ezáltal a kritikus állapotú betegek ellátásához szükséges orvosi eszközök elegendő mennyiségben állnak rendelkezésre. Szintén a növekedő betegszámoknak megfelelő mértékben bővítették ki a súlyos stádiumú betegeket megfigyelő kamerarendszert, így akár központilag, a nővérpultból is lehet monitorozni az aktuális állapot változást.


IMG_20210309_132110_resized_20210309_013027334


Dr. Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja elmondta, hogy az egyetem már eddig is hatalmas erőfeszítéseket tett a koronavírus fertőzött betegek ellátása érdekében, és a folyamatosan növekedő betegszámhoz igazodva növeli tovább kapacitásait. Kiemelte, hogy a betegek ellátási színvonala mellett az intézmény nagy hangsúlyt fektet az egészségügyben dolgozók egészségének megőrzésére. Ennek részeként a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ nagy forgalmú egységeiben 50 darab, a levegőben terjedő kórokozókat és vírusokat jelentős mértékben csökkentő UV-C légsterilizáló készüléket helyeztek üzembe.


A Járványügyi Ellátó Központba került 14 darab légsterilizáló mellett többek között a Sebészeti, a Gyermekgyógyászati, a Nőgyógyászati, a Neurológiai Klinikára, valamint az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézetbe és az SBO-ra is elhelyeztek ilyen készülékeket. Az UV-C légsterilizáló készülék működése során a levegő egyszeri átmozgatása alatt gyakorlatilag teljes mértékben elpusztítja az áthaladó levegőben a kórokozókat.


A vírussal megfertőzött betegek ellátása mellett a járvány visszaszorítása az elsődleges prioritás az SZTE és a klinikai központ vezetése számára. A kancellár hangsúlyozta, mindannyiunk közös érdeke, hogy az egészségügyben dolgozók után – akiknek átoltottsága mára már igen magas Szegeden – a lakosság minél nagyobb számban vegyen részt az oltási programban. A Szegedi Tudományegyetem oltópontjain megfeszített munkatempóban folytatódik a lakosság és a vakcinációból eddig kimaradt egészségügyi dolgozók oltása.


IMG_9662


- Büszke vagyok arra, hogy Szegeden az egészségügyi dolgozók, a logisztikai munkatársak és a hallgatók jelentős része részt vesz a járványügyi ellátásban, szakmájától függetlenül, a betegellátás, a szűrés, vagy akár a vakcinálás területén – jelentette ki Dr. Fendler Judit, aki ezúton is köszönetet mondott az áldozatos munkáért, amelynek már most is jól látható az eredménye. - A Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ által működtetett oltópontokon a héten több ezer személy oltását végzik el orvosaink és szakdolgozóink. Hallgatóink továbbra is részt vesznek a járványügyi feladatokban, akár az SZTE, akár az Országos Mentőszolgálat irányítása alatt. A napi oltásszámot a kapott vakcinaszámokhoz igazítva, a Kormányhivatal koordinálása mellett rugalmasan tudjuk alakítani. Így, amennyiben a rendelkezésre álló vakcina mennyisége megengedi, az SZTE akár 90 oltópontot is tud működtetni, ahol valódi tömeges oltásra van lehetőség – hangsúlyozta a kancellár.


SZTEinfo

Fotók: Bobkó Anna, Vári Gábor

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2020. november 11.

Nyito_Tanevnyiton_1940_11_11

Mit az üzen a 148, a 80 és a 18 évvel ezelőtti november 11. a Szegedi Tudományegyetem mai polgárainak? 2020. november 11-én, az SZTE Egyetem Napján ünneplés helyett a Covid-19-pandémia leküzdésére fókuszál a szegedi universitas is. A jelen tudományos, egészségügyi, logisztikai és emberi problémái megoldásához talán erőt adhatnak SZTE három „első rektora” november 11-hez kötődő gondolatai.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.