„A rózsa története az emberiség története” – Interjú Géczi Jánossal

- Mikor és minek a hatására alakult ki a rózsák iránti érdeklődése?

- 1990 körül kezdtem el a rózsatörténettel foglalkozni, e témában először egy Baka István-vers rejtett értelmét igyekeztem megfejteni. Aztán idővel kiderült, hogy a rózsa és a növényhez kötődő képzetek históriája nincs mentalitástörténeti szempontból feldolgozva, annak ellenére, hogy számos jelentős tanulmány, illetve önálló kötet foglalkozott vele. Azok többsége valamelyik tudományterületi – botanikai, agronómiai, medicinai, szemiotikai – kérdéskört vázolt föl, s úgy tűnt, nem született igény arra, hogy a rózsa kultúrába kerülésének és a benne maradásának okával, illetve a használatainak okaival, módjaival foglalkozzanak. Holott a rózsának négyezer éve sokféle értelem tulajdonítódott. Izgatott, hogy a civilizációs élőlények közé sorolható-e a rózsa, és ha igen, milyen módokkal magyarázható a hozzá kapcsolódó nézetek szerteágazó rendszere. Ebben a harminc éven át tartó munkában talán az volt a leghasznosabb, hogy szisztematikusan végigolvastam/átnéztem a kutatási körhöz tartozó, hozzáférhető szövegeket és tárgyi forrásokat.

- A rózsa labirintusában említést tesz arról, hogy a rózsa „szúrós képlete” egy szöveghelyen feltűnik a Gilgames-eposzban. Feltételezhető, hogy az irodalmi művek közül ebben jelenik meg először?

- A Gilgames-ciklus több darabból szerkesztődött egybe, a különböző szövegváltozatok növényemlítéseinek felfejtése ugyancsak változatos. A botanikai azonosítások számos, sokszor megoldhatatlannak tűnő problémát vetnek föl, bár az orvosi-gyógyászati táblák és a gazdasági jegyzetek hozzájárulnak az értelmezéshez. Ha igaz, hogy rózsaként azonosítható a tüskés növény - és nem szedernek - akkor valóban a Gilgames-eposz a legelső ismert írásos rózsaforrás. Egyébként ugyanilyen bonyolult az első rózsaábrázolások föllelése. Utóbb majd, a görög antikvitás időszakaitól egyszerűbbé válik a források azonosítása.

- Melyek az első művek, amelyeknél már érzékelhető a szimbólumként való értelmezése?

- Bizonyos, hogy a rózsa esetében a szimbólumképzések kiinduló pontja a kultúrába kerülő botanikai lény, s annak néhány - a korszakot többnyire jellemző - megjelenítésre érdemesnek tartott habituális tulajdonsága. A növény virágzási sajátsága, a szirom színe és a virág illatos volta, illetve az élőlény tüskéi lesznek a szimbólumok alapjai. Mindezek kialakulási folyamatát mederben tartja az, hogy a rózsa szerephez jut a táplálkozásban és az orvosi-medicinai gyakorlatban. A használatához fűződő magyarázatok erősítik a kultikus-szakrális értelmezését. A folyam menti civilizációk közül a mezopotámiai térség után - s onnan eredve - a filológiát és a filozófiát kedvelő görög kultúrában teljesednek ki először a rózsaképzetek, s a homéroszi himnuszokban antropológiai minőségekre kezdenek utalni.

- A keresztény középkorban is volt testhez és lélekhez kötődő jelentése, de másképp, mint korábban. Hogyan alakult át a rózsa szerepe, és miért volt „kivételezett szimbólum”?

- A kereszténység, miként a muszlim világ, kiindulásakor a hellenisztikus örökség rózsanézeteit használja és alakítja tovább, de megtartja a növényhez köthető sajátosságok ellentétpárokba sorolása mentén kifejthető, az emberi mikrokozmoszt és a makrokozmoszt egyszerre minősítő értékelési módot. A sziromszín pirosságára-fehérségére, a növény tüskésségére és a pompás virágára, a téli bokor csupaszságára és a nyári virágzásra, az illat intenzitására és az illanékonyságára hivatkozások változatos mintázatot alkotnak, függve attól, hogy testi és lelki, férfias és nőies, erkölcsös és erkölcstelen, a jólét és a keserves sors, a közösség szempontjából hangsúlyozott fertilitás, vagy éppen az egyéni lét harmóniája kap nagyobb hangsúlyt. A kereszténység az anyagellenessége, illetve a szellemiség-lelkiség hangsúlyozása mentén krisztianizálja a korábbi rózsaképzeteket – ehhez hasonló módon a saját hangsúlyok kitétele mindegyik művelődéstörténeti korszak jellemzője. A rózsaképzetek vizsgálata végső soron az egymásra következő időszakok gondolkodástörténeti és mentalitástörténeti sajátosságait hangsúlyozza. A rózsaszimbólumok évezredeken át élő folyama annyiban különleges, hogy a Földön található növények halmazához képest alacsony a civilizációs növényekhez kötődő szimbólumcsoportok száma, s még kisebb azoké, amelyek jelképbővülések révén ilyen gazdagságban képesek hosszú időn át szerephez jutni. A rózsa a mediterrán térség, majd pedig a nyugati kereszténység sok jelentéssel bíró növénye tudott maradni.

- Megtudhattuk, hogy a rózsa civilizációs élőlény, története pedig egyben az emberiség története is. Ebből a szemszögből nézve milyen fordulópontok mentén írná le az emberiség történetét?

- A rózsametaforika alapján felrajzolható térkép viszonylag áttekinthető. Az ókor barbár világában való jelenlétére nincs forrás, de annál gazdagabb a cívisnek tekinthető térfélen, ahol növényi alapú gazdálkodás folyik. A görög-római hagyományokat így-úgy folytató iszlám és keresztény világban, ha nem is alapvető, de fontosnak tekintett élőlény, emiatt burjánzó jelképiségű. A keleti és a nyugati kereszténységben kezdetben mindenhol hivatkozzák, utóbb, a 8–9. századtól a Rómához kötődő térfélen a megjelenítettebb. A reneszánsz időszaktól, a protestáns világban – ami a rózsaszimbólumokat illeti – csökken az értéke, a katolikus térségben azonban nem. A szimbólumképződés tehát az európai kulturális hasadásokban kialakuló, eltérő mentalitású térfelekben különböző intenzitású – annak ellenére, hogy az agronómiai-kertészeti, illetve a medicinai rózsahasználat mindenhol megmarad.

- A rózsára minden korban és kultúrában kicsit másképp gondoltak, könyvében azonban története a 18. századnál lezárul. Mit gondol, a 21. század embere hogyan tekint a rózsára?

- Attól az időponttól nem követem tovább a rózsa segítségével elmondott történelmet, amikor megjelennek Európában a Kelet-Ázsiából származó rózsák. Ez egy olyan globalizációs jelenség kezdete, amikortól nemcsak a kertészeti rózsaváltozatok száma nő meg, de az amúgy csak a Föld északi földgömbfelének mediterrán és mérsékelt éghajlatú térségében honos rózsák a fehér ember jóvoltából a világ valamennyi pontjára eljutnak – s a helyi hagyományokba beékelődve újabb és újabb képzeteket ébresztenek. Túl e globalizációs helyzet okozta jelenségeken, az utóbbi háromszáz év jellemzője, hogy egyidejűleg több történelmi és kortárs világkép van, amelyek együttese annyira összetetté teszi a rózsametaforikát, hogy a kutatásaim során bevált módszerekkel azok nem tárhatók fel. Manapság, s ez a rózsa kertészeti változatainak köszönhető, jelentős kultusza van a növénynek. Talán ennek köszönhetően számtalan módon használjuk a növényt, és kedveltek a jelképei.

SZTEinfo - Császár Dorina