A Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség minden évben díjazza a felsőoktatásban kiemelkedő teljesítményt nyújtó dolgozókat. Idén a Szegedi Tudományegyetem Sportközpontjának munkatársai közül ketten is komoly elismerésben részesültek. Dr. Boros-Gyeviné Sziklai Andrea a Csik Ferenc Ezüstplakettet, Ferentzi-Almási Dóra pedig a Fiatal sportszakemberek Németh Angéla Magyar Egyetemi Sportért Érdemérme díját kapta.
Dr. Boros-Gyeviné Sziklai Andrea aktív kézilabdázása mellett Szegeden kezdte meg főiskolai tanulmányait, melyet a második évtől a Testnevelési Egyetemen folytatott, ahol 1982-ben végzett testnevelő tanárként. 1988. augusztus 1-től a József Attila Tudományegyetem és annak jogutódja a Szegedi Tudományegyetem Sportközpontjának testnevelő tanára. 12 évig a Medikus Női Kézilabda Csapat vezetőedzője, a Magyar Egyetemi és Főiskolás Országos Bajnokságot négy alkalommal nyerték meg csapatai. Oktatott kurzusaival széleskörű kínálatot biztosít a hallgatóknak. Pedagógusi hozzáállására a pontosság, elhivatottság, és az igényesség jellemző. Fontosnak tartja, hogy tudása naprakész legyen, ezért folyamatosan fejleszti magát. Munkájára mindig lehet számítani, lendülete, elhivatottsága pozitívan hat munkatársaira, környezetére és a hallgatókra is – olvasható a díjazott méltatásában.
A sportban és a sportért kifejtett tevékenysége elismeréséül 2004-ben „Szeged Legjobb Női Sportolója Díjat”, 2010-ben az „Egyetemi Sportért Díjat” vehette át.
Dr. Boros- Gyeviné Sziklai Andrea az oktatásban eltöltött 40, illetve az egyetemen végzett 32 éves kiemelkedő oktató-nevelő munkájának elismeréseképpen kapta meg a MEFS Csik Ferenc Ezüstplakettje az Egyetemi-Főiskolai Sportért díj kitüntető címet.
Az SZTE Sportközpontjának másik díjazottja, Ferentzi-Almási Dóra 2017-ben végzett a Szegedi Tudományegyetem testnevelő-egészségfejlesztő mesterképzésen, azóta az SZTE Sportközpontjában tanít.
|
Ferentzi-Almási Dóra nem csak űzi, tanítja is a floorballt. |
Felismerve és megélve a sport közösségépítő szerepét, minden félévben floorball kupát szervez a hallgatók számára. 2018-ban az SZTE-n megrendezett floorball MEFOB döntő főszervezője volt. Egyik megálmodója, 2018 óta pedig főszervezője az SZTE Aerobik Maratonnak. Társszervezőként részt vett olyan online rendezvények megvalósításában, mint az „SZTE Mozdulj!”; a „Kapcsolj Ki! SZTE Mozdulj!”; a „Kerülj Képbe! SZTE Mozdulj! 2021”; és az „SZTE 100”. Az SZTE Sportirodán plakátokat, marketing anyagokat készít és segít a rekreációs és versenysport rendezvények szervezésében. 2020 augusztusától az SZTE Sportközpont Igazgatóhelyettese és oktatásszervezési vezetője. Munkáját elkötelezettség, pontosság, empátia, kreativitás jellemzi – írta róla a díjra való előterjesztésben Fekete György, az SZTE Sportstratégiai referense.
SZTEinfo
Fotó:SZTE Sportközpont