Bezár

Hírarchívum

Nyito_SZTE_Biol_IMG_7451_UI

Biológus szakos egyetemi csoporttársaival is találkozott Szeged legújabb díszpolgára, Karikó Katalin

Biológus szakos egyetemi csoporttársaival is találkozott Szeged legújabb díszpolgára, Karikó Katalin

2021. május 21.
4 perc

Szelfire kérték, autogramot is adott Karikó Katalin, mire a Szegedi Tudományegyetem központi épületéhez ért 2021. május 21-én. Délelőtt alma matere mai vezetőivel, majd az SZTE biológia épülete előtt egykori csoporttársaival találkozott. Óriási taps kísérte a Városháza előtti bejelentést: Karikó Katalin immár Szeged díszpolgára.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Szobrozott a bejárat előtt Karikó Katalinra várva, majd egy közös fotóval és a biológia füzetét ékesítő autogrammal gazdagodott a gimnazista Kámán-Gausz Bálint. A JATE diplomájával biológussá lett neves tudós a kézjegyével tette még értékesebbé a Selye János-féle könyvet. Ehhez az aláíráshoz szelfit is kért, majd az elkészült fotót apró ajándékkal köszönte meg az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar egy korábbi hallgatója. Így is örömet szerzett másoknak Karikó Katalin 2021. május 21-én.

 

 

Közös fotó Szent-Györgyivel

 

Virágcsokorral is köszöntötte a szegedi egyetem volt biológus szakos hallgatóját, az mRNS alapú technológiát kutatásaival megalapozó biokémikust, Karikó Katalint az SZTE rektora, Prof. Dr. Rovó László. Rajta kívül az SZTE kancellárja, dr. Fendler Judit, valamint dr. Trócsányi László, az SZTE ÁJTK oktatója, és az Európai Parlament képviselője is az SZTE Dugonics téri épületének főbejáratánál köszöntötte a neves vendéget. A közös fotót követően a német BioNTech alelnöke az SZTE több vezetőjével és kutatójával is találkozott.


IMG_1178

 

A 440 éves hagyományokat ápoló, Szegeden 100 esztendeje otthonra lelt egyetem centenáriumi ünnepség-sorozata díszvendége lesz Karikó Katalin 2021. novemberében. Az SZTE díszdoktori címét elnyert tudóst arra kérte az SZTE rektora, hogy tartson díszelőadást az SZTE X. Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyen tudását megmérő diákságnak.

 

Karikó Katalin az SZTE kutatóival is tanácskozott.

 

 

Hallgatói élmények az SZTE Biológiai intézeténél

 

„Emlékszel a rovargyűjtő terepgyakorlatra…?” „Tudod-e még, ki ment át közülünk a ’tudszoc’ vizsgán?” Ilyen és ehhez hasonló kérdések után következtek a történetek, amelyek részletezését jóízű nevetés követte.


Kariko_K_csoportttarsakkal_IMG_7451_UI

 

Pillanatok alatt megfiatalodtak a szegedi József Attila Tudományegyetem 1978-ban diplomázó hallgatói. A huszonegynéhány fős csoport tagjai négy évtizede ismerik egymást. Az idei pünkösd előtt az egyetemi városába látogató Karikó Katalin kedvéért ismét összejöttek. A csütörtök esti baráti találkozó után néhányan haza utaztak. De a „szegedi mag” és világhíressé lett csoporttársuk, Karikó Katalin egy közös fotóra vágyakozva pénteken is találkozott az SZTE TTIK Biológia Intézet újszegedi épülete előtt.

 

– Miért fontos számunkra ez a csoportkép? – kérdezett vissza a csapatot aktivizáló Boros Imre, az SZTE nyugalmazott professzora. – Mert itt fényképezkedtünk a 43 évvel ezelőtti ballagáskor ugyanúgy, mint a legutóbbi, 2013-as csoporttalálkozón is.

 

 

Kitüntetettek közt a járvány legyőzői

 

Óriási tömeg gyűlt össze a szegedi Városháza előtt 2021. május 21-én délután. A város napja alkalmából a szabadban rendezett ünnepélyen adták át az önkormányzati határozatokkal megerősített kitüntető címeket.


Kariko_Katalin_71_of_80_kancellar_es_rektor


Az ünneplők között felfedeztük az SZTE több vezetőjét, így például dr. Rovó László rektort, mellette Fendler Judit kancellárt. Az SZTE prorektora, Szabó Gábor, valamint korábbi tudományos és innovációs rektorhelyettese, dr. Kemény Lajos mellett az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság elnöke, Krisztin Tibor is a meghívottak között ült.


Diszpolgar_Kariko_Katalin_76_of_80


Hosszan tartó taps, és az ezzel is kifejezett tisztelet közepette vette át a „Szeged díszpolgára” kitüntetést Karikó Katalin. Az SZTE alumnája, a BioNTech alelnöke, az mRNS alapú vakcina fejlesztését kutatásaival megalapozó biokémikus laudációjában elhangzott: a tudományos munkássága és a koronavírus elleni küzdelemben játszott meghatározó szerepe miatt kapta meg azt a kitüntetést, amellyel egy csoportba került több jeles személyiséggel.


Kariko_Katalin_30_of_80_diszpolgar_jj

 

Szeged díszpolgárai közül az egyetemhez kötődik – többek között – a kultuszminiszter Klebelsberg Kuno, a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert, vagy Karikó Katalin korábbi tanára és az SZBK kutatója, az SZTE alumnája, Wollemann Mária is.

Karikó Katalin szegedi egyetemi iskolatársai közül Boros Imre mellett láttuk Nagy Ferenc akadémikust, az SZBK főigazgatóját is. Az egykori munkatársak közül – többek között – az SZBK vezető kutatója, Kondorosi Éva akadémikus is megjelent a városháza előtti ünnepélyen.


A Pro Urbe díjjal kitüntetettek közül Röst Gergely, az SZTE Bolyai Intézet matematikusa a járvány elleni küzdelemhez jelentősen hozzájárult.

A Szegedért emlékéremmel elismertek közül Grecsó Krisztián író, az SZTE BTK egykori hallgatója volt.


Az ünnepelteket zenével és tánccal köszöntötték. Karikó Katalin a La Mancha lovagja Álom dalát kapta ajándékba: „Az álom, mit nem láttak még, / és győzni, hol nem győztek még. / A bánatot eltűrni némán, / s ott járni, hol nem jártak még…”

 

SZTEinfo – Újszászi Ilona

Fotók: Sahin-Tóth István, Ú. I.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek