Ma van az olimpiai világnap, amely a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által szervezett sportrendezvényeket és az azokon való tömeges részvételt népszerűsíti. A Szegedi Tudományegyetem története során tizenhárom hallgató nyert olimpiai bajnoki címet és Tokióban is lesz kiért szurkolni.
A NOB 1894. június 23-án alakult meg Pierre de Coubertin báró erőfeszítései révén, azóta a versenysportot az ősi olimpiai játékok újjáélesztésével és hagyományosan négy évenkénti megrendezésével népszerűsítik. Az idei lesz az első, amely 5 évvel követi az előzőt, az ok: a világjárvány.
13 olimpiai bajnok SZTE-s
A Szegedi Tudományegyetem története során az első olimpikon, Littomeritzky Mária, aki Szegeden született, 1927. május 12-én. A helyi úszó egylet színeiben aratta első sikereit és 1952-ben, Helsinkiben tagja volt az olimpiai bajnok váltónak, a 4x100 méteres versenyszámban. Még versenyzői pályafutása idején, a Szegedi Tudományegyetemen szerezte meg gyógyszerészi diplomáját, és a MÁV kórház patikájában dolgozott.
1956-ban, Melbourne-ben a kardcsapat tagjaként nyert aranyérmet Magay Dániel. A szegedi születésű vegyészmérnökről a szegedi Piarista Gimnáziumban, 1995-ben díjat neveztek el. Őt követte 1964-ben Juhász Katalin, aki Tokióban lett első a női tőrcsapattal.
A ’76-os montreali játékokon győztes férfi vízilabda csapatban ketten is a szegedi egyetemen tanultak: Csapó Gábor és Gerendás György.
A hosszú szünetet 1988-ban egy tornász és egy kajakos törte meg: Borkai Zsolt és Ábrahám Attila, mégpedig Szöulban.
2000 és Sydney volt eddig a legeredményesebb olimpia az egyetem szempontjából: négy hallgató nyakába került aranyérem, mindannyian a férfi vízilabda csapatot erősítették: Molnár Tamás, Fodor Rajmund, Steinmetz Barnabás és Kiss Gergely.
Az eddigi utolsó olimpiai bajnoki aranyakat a kajak-kenusok szállították az SZTE-nek: Janics Natasa és Vajda Attila is nyert Pekingben, előbbi már 2004-ben, Athénban is a csúcsra ért.
A legutóbb olimpián is volt SZTE-s aki felállhatott a dobogóra. Öt éve Rióban, Márton Anita bronzérmet szerzett súlylökésben.
Idén is lesz kiért izgulni: a kajakos Nádas Bence viheti lélekben az SZTE zászlaját a japán fővárosban, hiszen bekerült a magyar olimpiai csapatba. Az SZTE Mérnöki Kar hallgatója a kajak négyesek 500 méteres versenyszámában áll rajthoz a XXXII. nyári játékokon. Az élelmiszermérnöknek tanuló sportoló idén már Világkupát nyert egyéniben, 500 méteren. Az ötkarikás játékokat 2021. július 23. és augusztus 8. között rendezik meg. Nádas Bence sportágában, a kajak-kenuban augusztus 3. és augusztus 8. között vívják majd a versenyzők a csatákat.
SZTEinfo - Lévai Ferenc
Fotó: olimpia.hu, MKKSZ