A gördülékenyebb betegellátás érdekében új helyre költözött és jelentősen bővült az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ I. sz. Szakorvosi Rendelőintézetben működő Laboratóriumi Medicina Intézet Központi vérvételi telephelye, ahol a munka július 19-én kezdetét vette.
- Eddig a betegek ellátása 125 négyzetméternyi területen zajlott, beleértve a váróterem és a vérvételi helyiség alapterületét is. Mindez több mint a duplájára, azaz 265 négyzetméterre nőtt a váró alapterületével együtt. Ennek köszönhetően az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ I. sz. Szakorvosi Rendelőintézet Vérvételi Laboratóriumába érkezők komfortosabban érezhetik magukat és várhatóan a betegellátás is gördülékenyebb lesz – ismertette Dr. Földesi Imre, a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Laboratóriumi Medicina Intézetének vezetője, az SZTE tanszékvezető egyetemi docense.
Az új Vérvételi Laboratóriumban - amelynek épületgépészeti és építési munkálatai másfél hónap alatt valósultak meg - a korábbi négy vérvételi munkaállomás helyett, július 19-e óta hat vehető igénybe, melyek közül három alkalmas a fekvő pozícióban történő vérvételre is. Emellett a szintén újonnan kialakított váróban a betegek megújult, központi légcserélővel ellátott, klimatizált környezetben várakozhatnak a mintavételre. Az odaérkezők behívását egy betegbehívó rendszer segíteni.
- A koronavírus-járvány harmadik hullámának lecsengése után, a várható betegszám növekedés miatt egy, a jelenleginél is tágasabb, több munkaállomással rendelkező adminisztrációs helyiséget is kialakítottunk az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ I. sz. Szakorvosi Rendelő Laboratóriumában. Az időpontra érkező betegek fogadására külön adminisztrációs pultot hoztunk létre, ahol a betegadatok rögzítését követően a páciensek sorszámot kapnak. Ez szintén újdonságnak számít és csökkenti a várakozási időt. Emellett az egységhez tartozóan létrehoztunk egy férfi és egy női mozgáskorlátozott mosdót is, ahová vészhívót is beszereltünk. A mellékhelyiségek egy beépített átadó ablaknak köszönhetően közvetlen kapcsolatban vannak a vizeletlaborral, ami biztosítja a betegek számára a vizeletminta leadása során az intim környezetet - emelte ki Dr. Földesi Imre.
Fürdök Ivett, az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ I. számú Szakorvosi Rendelőintézet Vérvételi Laboratóriumának vezető asszisztense ismertette: a koronavírus-járvány miatt az elmúlt másfél évben a betegeknek időpontot kellett foglalniuk a vérvételre és ez a pandémia lecsengését követően továbbra is így marad. Az új eljárást ugyanis a betegek 99%-a pozitívan értékelte. Az asszisztens kiemelte: a modern, egyszerűen mozgatható berendezéseknek köszönhetően pedig könnyebb lesz fertőtleníteni is, ami járványügyi szempontból is fontos.
SZTEinfo - Pósa Tamara