Néhány szót a Coursera for SZTE program-ról: ennek keretében az SZTE polgárai otthonról, a karosszékből válhatnak a világ leghíresebb egyetemeinek hallgatóivá, vagy tanulhatnak nagy cégek szakembereitől. A Courserán kínált kurzusokat szabadon lehet felvenni, leadni, saját időbeosztás szerint lehet elvégezni, nincs semmilyen kötöttség. És ha megvan a sikeresen elvégzett kurzusért járó oklevél? A hasznos elméleti ismereteken és gyakorlati tapasztalatokon túl a Coursera for SZTE program keretében elvégzett kurzusok kreditre is válthatóak. Ha még nem regisztráltál a Coursera for SZTE programba, itt megteheted.
A vizsgaidőszak végéhez érve sem kell teljesen lemondani az egyetemi élményekről és a fejlődésről. A Coursera Summer Camp keretében 10 hosszabb-rövidebb kurzust ajánlunk, amelyeket a saját tempódban teljesíthetsz akár a nyár végéig. Nemcsak figyelemre méltó ismeretekre tehetsz szert, hanem megkönnyítheted az új félév elkezdését, az egyetem befejezését, és még az önéletrajzodban is előkelő helyen szerepelhetnek.
Egy kis ízelítő a kurzusokból:
Use Canva to Create Social Media Visuals for Business - Használja a Canvá-t közösségimédia-tartalmak gyártásához az üzleti életben
“A kurzus nagyon hasznos volt és segített megértenem, hogyan működik a Canva. Az előadó is érthető és könnyű követni.”
Szeretnél profi médiatartalmakat készíteni? Szeretnéd egy programra, ötletre plakáttal felhívni a figyelmet? Youtube csatornád van, de kevés a követőd? Ezzel az alig kétórás, projekt alapú kurzussal elsajátíthatod, hogyan kell használni a Canva alkalmazást. Alapvetően üzleti szempontból közelít, de nem csak üzletembereknek szól.
Create a Profile and Network on LinkedIn - Profil és hálózat létrehozása a LinkedIn-en
“Tökéletes kezdőknek, akik újak a LinkedIn-en.”
Sokan már az egyetemi képzés mellett is dolgoznak, de a diplomaszerzés után mindenképpen ki kell lépni a munkaerőpiacra. A LinkedIn abban segít, hogy megfelelő önéletrajzot és kapcsolati hálót hozzunk létre. Ezzel az alig egyórás projekt alapú kurzussal elsajátíthatod, hogyan kell ezt az oldalt használni, miként lehet figyelemfelhívó profilt létrehozni.
Problem Solving Using Microsoft Excel - Problémamegoldás a Microsoft Excel használatával
“Rengetget tanultam az excel használatáról. A kurzus kiváló!”
Már alig van feladatkör, amihez nem szükséges Excelt használni. Ez a táblázatkezelő program először ijesztőnek tűnhet, azonban a használata sokkal könnyebb és egyszerűbb, mint gondolnánk. Ez a 1,5 órás projekt alapú kurzus segít megismerni a program rejtett titkait.
Preparation for Job Interviews - Felkészülés az állásinterjúra
“Ez a tanfolyam kezdő álláskeresőknek szól.”
Állásinterjú előtt az ember hajlamos úgy izgulni, mint egy nehezebb vizsga előtt. Ez az alig egyórás, lényegretörő kurzus segít megismerni az állásinterjúk különböző típusait, a leggyakrabban elhangzó kérdéseket. Mindezek mellett pedig hasznos tanácsokat nyújt, hogy milyen praktikákkal lehet könnyebbé tenni ezeket a nehéz szituációkat.
Creative Thinking: Techniques and Tools for Success - Kreatív gondolkodás: Technikák és eszközök a sikerhez
“Ez a kurzus nagyon hasznos volt kreatív ötletek kidolgozásához. Inspirációt és motivációt is kaptam a kurzus során. Köszönöm, hogy megtanulhattam, hogyan fejleszthetem a kreativitásomat.”
Bár elengedhetetlen a kreatív és innovatív gondolkodás, néha ez kihívást jelenthet a folyamatos információáradatban és az új kihívások sűrűjében. Ez a kurzus olyan módszereket, praktikákat mutat be, amelyek fejleszthetik a velünk született kreativitást, és a sokszor spontán ötleteket tudatossá teszi.
Introduction to Cybersecurity Tools & Cyber Attacks - Bevezetés a kiberbiztonsági eszközök használatába és a kiber támadásokba
“Hasznos kurzus, segít megismerni a kiberbiztonság történetét a kezdetektől egészen addig, hol tart napjainkban, valamint segít megismerni a rosszindulatú kódokat, szoftvereket.”
Bizonyára hallottál már történeteket arról, hogy valakinek feltörték az okoseszközökön lévő fiókjait, és ellopták az adatait. Gyakran arra is gondolhatunk, hogy ez velünk nem, csak másokkal fordulhat elő. Pedig de, bárkivel megtörténhet, hiszen mindannyian használunk a munkában és szabadidőnkben különböző eszközöket. Ez a kurzus abban segít, hogy megtanuld megvédeni az eszközeidet a nemkívánatos vendégektől.
Communication Strategies for a Virtual Age - Kommunikációs stratégiák a virtuális korhoz
“Fantasztikus, jól felépített tanfolyam, ami figyelembe veszi az aktuális igényeket.”
A világjárvány az életünk minden területére, így a kommunikációra is hatással volt, amelynek megváltoztak a klasszikus szabályai. Előtérbe kerültek a hétköznapi életben, az oktatásban és még az üzleti világban is a különböző alkalmazások, amelyek alkalmasak videókonferenciák megszervezésére. Ez a kurzus ennek az újfajta kommunikációnak a lehetőségeit, módszereit és milyenségét mutatja be.
Tracking Student Growth using Google Slides - A tanulók fejlődésének nyomon követése a Google Slides használatával
“A Google Slides egy kiváló módszer a tanulók fejlődésének nyomon követésére. Ez a kurzus nagyon sokat segített nekem, a magyarázat fantasztikus volt.”
A világjárvány alatt a Google szolgáltatásai életünk szerves részévé váltak. Ez a rövid, alig egyórás Guided Projekt segít megtanulni, hogy a Google Slides alkalmazást hogyan használhatod a tanulók teljesítményének nyomon követésére. Elsősorban tanárszakos hallgatóknak ajánljuk, de bárki elvégezheti, aki szeretné jobban megismerni a Google alkalmazásait.
Fundamentals of Music Theory - A zeneelmélet alapjai
“A kurzus oktatói igen járatosak a zeneelméletben. Bátran ajánlom családomnak, barátaimnak.”
Kevés jobb dolog van, mint langyos nyári estén egy kellemes dallamot hallgatva pihenni. De vajon tudjuk-e, hogy hogyan születik meg ez a dallam? Ha érdekel, hogy hogyan születik a zene, szeretnél megtanulni kottát olvasni, és kicsit műértő élvezője lenni a nagy szerzők műveinek, akkor ez a kurzus rád vár.
Meditation: A way to achieve your goals in your life - Meditáció: Út az életcéljaid megvalósításához
“Nagyon érdekes és gondolatébresztő kurzus arról, hogy a meditáció hogyan segít elérni olyan célokat, mint a béke és elégedettség érzése.”
Az elmúlt nehéz időszak, online félév és vizsgaidőszak, valamint a rengeteg bizonytalanság után talán eljött az ideje, hogy egy kicsit magunkba tekintsünk. Ez a kurzus pont ebben segít. Olyan technikákat sajátíthatsz el, amelyek segítenek befelé fordulni, megismerni önmagad, és a meditációt a mindennapjaid részévé tenni.
SZTEinfo