Bezár

Hírarchívum

Virtus_programs_nyito

Sikersztori az SZTE Virtus startup programja

Sikersztori az SZTE Virtus startup programja

2021. augusztus 10.
4 perc

A Szegedi Tudományegyetemen kiemelt figyelmet és támogatást kapnak a hallgatói és kutatói startup ötletek. Az SZTE Virtus programja, az innovatív ötletek megvalósulását szakértői tanácsokkal és esetenként anyagi támogatással is tudja segíteni. Az egyetemről indult startupok közül néhányan már a nemzetközi piac előszobájában várják ötleteik kiteljesedését.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Magyarországon 1000 felett van a startup cégek száma, ezek a társaságok 25 ezer szakembernek adnak munkát. Két-háromezerre tehető azoknak a fejlesztőknek a száma, akik már „befutottak” és egykori startup kutatás-fejlesztési központjukban dolgoznak.


Közéjük tartozik Ibrahim Ádám is, aki az SZTE ÁJTK-n végzett 2017-ben, 2018 óta pedig az Összehasonlító Jogi és Jogelméleti Intézet, valamint az Üzleti jogi Intézet doktorandusz hallgatója.  Kutatási témája a virtuális fizetőeszközök jogrendszerbeli helyének kutatása. A startup csapatában van több jogász és közgazdász is, illetve gazdaságinformatikus, de még biológus végzettségű is. A csapat kemény magját, egy egymást évtizedek óta ismerő, baráti társaság adja, amelyet a közös célok, közös víziók, elszántság és erős, mély barátság tart össze.


4spendwebcsapat
Batta Dániel, Vasas József, Dr. Gyárfás Luca, Dr. Ibrahim Ádám, Nádasdi Sándor - mert kell egy csapat

Ibrahim Ádám, még negyedéves joghallgatóként létrehozott egy csoportot, amelynek alapötlete egy digitális kedvezményrendszer kialakítására irányult. Ezt a rendszert 2015 szeptemberében kezdték fejleszteni, amely sikeresen zárult és a kísérleti verzió több, fontos tapasztalatot is hozott számukra 2017-ben.


Világossá vált, hogy a fizetésben résztvevő felek érdekei, motivációi és az általuk használt eszközök, nem választhatók el egymástól, azt holisztikusan kell vizsgálni és megérteni. A társaság hosszas előkészületek, információszerzés után kezdett olyan POS-terminál (Point of Sale = fizetési pont/hely) szoftverek kialakításába, melyek virtuális fizetőeszközök elfogadását tették lehetővé. A fejlesztés nem ment piacra, az iroda falai között maradt, viszont az fizetéselfogadás szabályrendszerében adott egy jó ismeretanyagot és perspektívát.


4SPEND_QRweb
Az ötlet, minden új dolog teremtésének első lépése.

- A társaság úgy döntött 2018 elején, hogy beleássa magát az azonnali fizetési rendszer működésének megismerésébe is, és a két pénzügyi világ ismereteinek ötvözésével kialakít egy holisztikus fizetési rendszert. Ezen fizetési rendszer egy POS-terminál alapú elektronikus fizetés-elfogadást (bankkártya- és azonnali fizetés elfogadás) és egy kedvezményrendszert is magába foglaló mobilfizetési alkalmazásból áll. Ezzel egységes fizetési és kedvezményrendszert biztosítva a fizetésben résztvevő felek számára. A rendszer látható fejlesztési iránya és a nemzetközi érdeklődés miatt a társaság úgy döntött, hogy olyan névre vált, melyhez nemzetközi domainek is elérhetőek. A 4SPEND a nevével már utal a későbbiekben érkező ún. Buy Now Pay Later (legtalálóbb magyar megfelelője a „halasztott fizetés”, de hivatalos elnevezése még nincs) funkcióra is, mely biztosítja a vásárlók számára, hogy később, 4 részletben fizessék ki a korábban megvásárolt terméket/szolgáltatást – mondta el Ibrahim Ádám.


A Szegedi Tudományegyetemmel 2019 tavaszán vette fel a kapcsolatot a fiatal vállalkozás.


 - A Facebook oldaluk Messengerére írtam egy bemutatkozó üzenetet, mely után gyorsan megindult a kapcsolatfelvétel és az együttműködés. Ebben nagy szerepe volt az egyetem munkatársai nyitottságának és szakmai kompetenciájának. Májusban meghívtak egy pitch versenyre, melyet az akkor még ExiPay néven futó projekt koncepciója nyert meg. A Virtus jóvoltából lehetőségünk nyílt egy amszterdami Fintech konferencián részt venni, illetve azóta is rendszeres egyeztetések és tanácsadások mentén tartjuk a kapcsolatot. Hálás vagyok az egész Virtus csapat és program odaadásáért – emlékezett vissza Ibrahim Ádám az első közös lépésekre.


Az SZTE-ről induló startup tehát jó úton halad. Hogy mennyire, azt az is jelzi, hogy egy globális multinacionális világcéggel folytatnak előrehaladott tárgyalásokat, így akár a többéves munka hamarosan gyümölcsözővé is válhat.


virtusweb
SZTE Virtus Program prototípusépítő workshopja


A 4SPEND-éhez hasonló ötletek kibontakozásában a Szegedi Tudományegyetem továbbra is segíti a fiatalokat. Az SZTE Virtus program várja mindazon hallgatókat és kutatókat, akik saját startupjukat szeretnék megalapozni. Mentorcsapatuk szakmai támogatást nyújt az ötletek kifejlesztéséhez és létrehozásához. Az innovatív ötleteket a virtus@szte.hu email címre várják. Akinek még nincs konkrét ötlete, de érdekli ez a világ, jelentkezhet a Hungarian Startup University Programra (HSUP), amely megtalálható az SZTE-s kurzusok között.


SZTEinfo – Lévai Ferenc

Fotó : SZTE Virtus, 4SPEND

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek