Bezár

Hírarchívum

DSC_0028-001

Záráskép(p) – végzett fotográfus hallgatók kiállítása

Záráskép(p) – végzett fotográfus hallgatók kiállítása

2020. október 02.
2 perc

Október elsején nyílt meg az SZTE JGYPK Fotográfus képzés végzett hallgatóinak fotókiállítása Záráskép(p) címen, Szegeden, a Szent-Györgyi Albert Agorában.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A kiállítást Dr. Döbör András dékán nyitotta meg, majd Krizsány Csenge az SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola tanulója színesítette gitár előadásával. Ezután Németh György fotográfus tanár mondta el nyitóbeszédét.


- A színházból is ismerjük, hogy a zárókép mindig megmarad az emlékezetben – kezdte Németh György. Elmondta, hogy miután megkérték, hogy a záróbeszéddel nyissa meg a kiállítást elgondolkozott a címén. Olyan szó nincsen – mondta – hogy záráskép, viszont olyan van, hogy zárókép, ami a lezárást szimbolizálja. A kiállítás arról is szól, hogy a végzett fotográfus hallgatók két év alatt megismerkedtek a fotózás művészetével és emlékezetes perceket töltöttek együtt, inspirálva egymást és a tanárokat egyaránt. Így ez most az életük egy szakaszának lezárását is jelenti.


Fotografus_kepzes_kiallitas
Képgaléria a rendezvényről.
 


A zárás gondolatához hozzátette, hogy a fényképezés esetén a fotós a világból kiragad egy részletet és a fényképezőgéppel egy keretbe zárja azt, ezért a képeket úgy érdemes nézni, hogy az eredeti tájat, a környezetet is hozzá képzeljük. Jó tanácsként pedig elmondta, hogy ha egy fényképről le lehet valamit vágni, amitől nem lesz rosszabb a kép és megmarad a lényeg, akkor azt le is kell vágni. Ezt követően minden végzett hallgató fényképéről megosztotta saját gondolatait.


- Soha ne zárkózzunk be, aki fotós, az örökké nyilvánuljon meg – zárta gondolatait Németh György.


A kiállítás 2020. október 30-ig nyitva tartási időben megtekinthető a Szent-Györgyi Albert Agórában.


A kiállítók: Ale Brenda Noélia, Boros Fanny, Bödő-Baksa Kinga, Czellár Ágnes, Dr. Pálinkó Ágnes, Dr.Zonda-Bach Réka, Felegyi Anikó Anna, Folberth-Gilicze Anita, Gyaponyi-Tomisa Bernadett, Halmai Eszter, Jakab-Rapavi Réka, Müller Péter, Schneider Botond, Sipkáné Vági Erika Gréta, Szalai István, Szaszkó József, Szécsi Annamária, Tóth Zsuzsanna, Vukov Tamara


SZTEinfo - Szöveg és fotó: Móczár Dóra

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek