Bezár

Hírarchívum

nyito_kokaskaroly

Dr. Kokas Károlyé, az SZTE Klebelsberg Könyvtár főigazgató-helyetteséé a Nagy Miklós-díj

Dr. Kokas Károlyé, az SZTE Klebelsberg Könyvtár főigazgató-helyetteséé a Nagy Miklós-díj

2020. november 27.
4 perc

A MEK egyik alapítója, a Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Kuno Könyvtárának informatikai főigazgató-helyettese, dr. Kokas Károly kapta 2020-ban az Országgyűlési Könyvtár Nagy Miklós-díját. A különleges elismerés hátteréről is kérdeztük dr. Kokas Károlyt.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A 150 éves Országgyűlési Könyvtárban 2018-ban született döntés arról, hogy az intézmény egykori neves igazgatójára, Nagy Miklósra és a könyvtárügyért végzett munkájára emlékezve az Országgyűlés elnöke életre hívja a Nagy Miklós-díjat. Az elismerést azóta minden év november 6-án annak a könyvtáros szakembernek nyújtják át, aki magas színvonalú szakmai tevékenységével hozzájárult az Országgyűlési Könyvtár céljainak megvalósításához.


Nagy_Miklos-dij_j

 

– Meglepett – jelentette ki dr. Kokas Károly, amikor megkérdeztük tőle, „Miért Önnek ítélték oda a 2020. évi Nagy Miklós-díjat és hogyan fogadta az elismerést?” Elmondta: –2012-ben bíztak meg az Országgyűlési Könyvtár átalakításával, korszerűsítésével. A parlamenti könyvtár elsődleges célja, hogy az Országgyűlést kiszolgálja, ugyanakkor az intézmény egyben nyilvános politológiai, szociológiai, jogi szakkönyvtár is, amely mindenki számára látogatható. Azonban idővel a könyvtár látogatottsága csökkeni kezdett és úgy érezték, hogy szakmailag is háttérbe szorul. Ezért az országgyűlés elnöke, Kövér László összehívott egy bizottságot a könyvtár teljes átvilágítására, amelyben könyvtáros vezető tagként vettem részt. Ezzel a kis csapattal körülbelül fél évig terveztük meg az új arculatot, az építészeti, szervezeti, műszaki és informatikai szintet is érintőteljes átalakulást. A legnagyobb meglepetést nekem az okozta, hogy – miután az átalakítási terv szinte 100%-osan megvalósult –a sikereket learatva nem feledkeztek meg arról, miként indult ez a terv és kivel. Ez a mai világban igen ritka. Ezért fogadtam a Nagy Miklós-díjat meglepetéssel.

 

A magyar könyvtárügy kiemelkedő alakja dr. Kokas Károly, aki magyar-történelem szakon végzett a szegedi József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, majd könyvtári szakinformatikusi végzettséget is szerzett, 1985-ben doktorált régi magyar irodalomból és irodalomelméletből. Friss diplomásként 1983-ban került a Szegedi Tudományegyetem – jogelődje, a JATE – Egyetemi Könyvtárába, ahol azóta is dolgozik.


201506015TIK_201527

 

Az új egyetemi könyvtári terek kialakításának az 1990-es évek végétől aktív részese dr. Kokas Károly. Példa erre az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ épületében berendezkedő SZTE Klebelsberg Könyvtár mint szolgáltató központ megteremtése. Informatikai tudása hozzásegítette az egész szakmát, hogy a bibliotékák az új platformon is megtalálják a helyüket:dr. Kokas Károlyvezető szerepe játszott az országos Elektronikus Információ Szolgáltatás indulásában, majd közel két évtizeden át az EISZ Bizottság tagjaként is dolgozott. Szakmai felkészültségét elismerve 2004-ben az egyetemi bibliotéka főigazgató-helyettesévé nevezték ki, majd informatikai és információs főigazgató-helyettese lett az SZTE Klebelsberg Kuno Könyvtárnak.


kokas

A Covid-19 pandémia második hullámának időszakában, sajnos, az egyetemi könyvtárat be kellett zárnunk az olvasók előtt, azonban a digitális könyvtári szolgáltatások változatlanul elérhetőek – fogalmazott dr. Kokas Károly, amikor a jelen kihívásairól kérdeztük. – Nagyon fontosnak érezzük, hogy az egyetemi oktatókat és kutatókat és a hallgatókat is ki tudjuk szolgálni a kölcsönzőben is. Ennek az a módszere, hogy az online katalógusunkban megtalált és „lefoglalt” könyveket mi összekészítjük és átadjuk, a megfelelő egészségügyi intézkedéseket figyelembe véve és betartva. Awww.ek.szte.hu honlapon mindig megtalálható, hol tartunk a szabályozásban, a „szolgáltatásváltozás” fül alatt. Ezt a menüpontot az elmúlt napokban hoztuk létre, hogy minél szélesebb körben tudjuk informálni és aztán kiszolgálni a könyvtár felhasználóit.

 

„… Mély gondolatokról tanúskodó, az öngúnyt sem nélkülöző humora, erős kapcsolatteremtő képessége, a bárkivel szót értő barátságossága, minden akadályt elhárítani tudó, a problémákat tisztán átlátó szemlélete és segíteni akarása miatt, 2020. november 6-án, az Országgyűlési Könyvtár 152. évfordulóján házelnök úr dr. Kokas Károlynak adományozza a Nagy Miklós díjat.” – olvasható a laudációban az Országgyűlési Könyvtár honlapján, illetve az SZTE Klebelsberg Könyvtár hírei között.„Kokas Károly, a MEK alapító atyja, a MEK Egyesület elnökségi tagja” – emlékeztetett a Facebookon gratuláló MEK, az Országos Széchenyi Könyvtár népszerű szolgáltatását működtető csapat.

 

– Most egyfajta hibrid korszakban élnek a könyvtárak. Ez alatt azt értem, hogy a fennálló digitális váltásban, minden digitális illetve online szolgáltatás beindult és egyre fokozódik az átalakulás tempója és mélysége. Mindeközben minden 19. században kialakult klasszikus analóg szolgáltatást is működtetni kell a könyvtáraknak, s persze naprakésznek, versenyképesnek kell lenni egy olyan korszakban, ahol– mondhatjuk –a 19. és a 21. század keresztezi egymást – válaszolt a könyvtár jövőjét firtató kérdésünkre dr. Kokas Károly, az SZTE Klebelsberg Könyvtár Nagy Miklós-díjas főigazgató-helyettese.

 

SZTEinfo –Zombori Anett

Fotó: K. K.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek