SZTE Info

Kommunikációs tréningen vettek részt az SZTE Virtus Vállalkozáskatalizátor csapatai

Bolya Imre kommunikációs tréningjén vehettek részt 2020. március 2-án az SZTE Virtus Vállalkozáskatalizátor Program leendő startupjai. A startupok és pitch világából jól ismert előadó, illetve a Karizma című könyv szerzője egész napos programon ismertette, milyen egy jó pitch, hogyan készüljenek ötleteik prezentálására.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A program résztvevői betekintést nyerhettek a Pitch Canvas rejtelmeibe, átvették az előadás során hangsúlyozni szükséges befektetői prioritásokat. A Virtus Program csapatai összesen 8 ötletet mutattak be a nap folyamán. Megismerhettünk AI vezérelt egészségügyben használt alkalmazást, újfajta fizetési lehetőséget, valamint vendéglátóegységeket katalogizáló alkalmazást is.


- Egyéni szinten is képesnek kell lenniük a csapattagoknak az ötletük prezentálására – emelte ki az előadó. Ennek megfelelően egyéni előadásokat tartottak a résztvevők, majd mindenki visszajelzést kapott, amelynek köszönhetően minden résztvevő látható fejlődésen ment keresztül a nap folyamán, ami a végső prezentációknál egyértelműen látszódott és ezzel, egy lépéssel közelebb is kerültek álmaik megvalósításához.


 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2020. május 26.

IMG_9666

Marton Ákos Barnabás és Vinkó Leó fiatal festőművészek, mindketten a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar rajz szakán végeztek. Évek óta alkotnak együtt, és dekorálnak: szórakozóhelyeken, fürdőben és épületek hatalmas tűzfalain csodálhatjuk meg monumentális munkáikat. Az alkotópárossal aktuális megbízásuk helyszínén beszélgettünk.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.